„Asgard (mitológia)” változatai közötti eltérés

a
a (→‎Leírása: link)
Az [[izland]]i hagyomány szerint itt ácsolták és kovácsolták az istenek az otthonukat. <br />
Mindegyik istennek külön palotája van. Asgardot egy [[Bifröszt]]-nek nevezett [[Szivárvány|szivárványhíd]] köti össze az emberek lakta földdel, a [[Midgard]]dal. (Bifröszt a legfontosabb híd a skandináv mitológiában).<br />
Egy óriást fogadtak fel, hogy kőfalat húzzon az Asgard köré. Az építőmester fizetségként [[Freyja]] istennőt, valamint a Napot és a Holdat kérte. Az ázok beleegyeztek, de kikötötték, hogy a munkának be kell fejeződnie egyetlen tél alatt. Ez olyan rövid idő volt, aminek teljesítését lehetetlennek tartották. Az építő kérésére és [[Loki]] rábeszélésére az istenek megengedték, hogy az építésben a [[csődörLó|csődöre]]e, ''Svaðilfari'' is segíthessen. A ló olyan gyorsan dolgozott, hogy a határidő előtt pár nappal a fal már majdnem elkészült. Ekkor az istenek követelték Lokitól, hogy bármi módon akadályozza meg, hogy a fal időben elkészüljön. Loki ezért kancává változott, hogy magára vonja a csődör figyelmét, és így az ne tudja befejezni a fal építését. A mént sikerült a munkától elcsábítania, a fal nem készült el időben, de Loki egy nyolclábú csikónak, [[Szleipnir]]-nek adott életet (ez lett később [[Odin]] lova).
 
==Palotái és lakói==