„Dante-szimfónia” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
CsurlaBot (vitalap | szerkesztései)
a →‎top: egyértelműsítés - Lipcse
a dupla a-k megszüntetése AWB
14. sor:
== A zene ==
[[Fájl:DanteSymphony01.jpg|bélyegkép|450px|A ''Dante-szimfónia'' kezdete]]
A ''Dante-szimfónia'' kéttételes alkotás, hangszerelése mesteri, a nagyromantikus, a kromatikus, az újító Liszt alkotása. A mű zenei szövete tele van újszerű megoldásokkal. A tizenkétfokú rendszert használja, amivel előremutat a a 20. század elejének zenéjére. Ebben a művében alkalmazza, tulajdonképpen elsőként a zenetörténetben, a csupa nagymásodból álló egészhangú skálát, amit majdan [[Claude Debussy]] fog használni. Liszt maga úgy jellemezte ezt a skálát egyik tanítványának, Ingeborg Starknak, mint ''„minden korcs és szamárfülek számára félelmetes hangnemet”''. Egy másik, utóbb „Dante-skálának” nevezett sorában a nagy- és kismásodokat váltja az 1:2 képlet szerint.
 
A szimfónia szerkezete:
44. sor:
A '''II. tétel''' ''(Purgatorio)'' látomás jellegű és erejű D-dúr zene, nem is véletlen, hiszen Liszt kéziratán még a ''Vision'' alcím szerepelt. Az idézett szövegrész: ''„A napkeleti zaffir enyhe színe/amely a tiszta lég arcán elömlött/egész az éj első köréig –”''. Ennek a kísérteties, fantasztikus tájnak az árnyait és fényeit, a vezeklés atmoszféráját adja vissza a tétel. Később visszatér az I. tétel sóhajdallama, amit rövid imaszerű szakasz követ. A fúga-expozícióként induló középrészben (''Lamentoso'', 9. szám) ismét megjelenik az első tételben bemutatkozó ''Nessun maggior dolore'' témája, illetve annak transzformációja. Ez az egész szimfónia leghosszabb szakasza. A 10. részben fanfármotívum és a hárfák hangja vezet át a ''Magnificat''hoz.
A '''Magnificat''' H-dúr hangnemű, és a a mennybéli látomást szemlélteti. Itt kapcsolódik be a a kétszólamú női kar, egy [[Gregorián ének|gregorián]] témából szőtt dallamot énekelnek: ''„Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendez lelkem az én üdvözítő Istenemben.”'' A mű finom befejezésében (12. rész) lép be a szoprán szóló, és a ''Dante-szimfónia'' lebegő H-dúr kvartszextakkordon zárul, háromszoros pianóban, fafúvókon, kürtön, hárfákon és a bőgők nélküli vonósokon. A változatként komponált „hangos”, alaphangnemű ''ff'' befejezést (amit Wagner is erősen kifogásolt) azóta sem igen adják elő koncerteken.
 
Hamburger Klára összefoglaló véleménye Liszt művéről: ''„A Dante-szimfónia az érett, pályája delelőjére érkezett mester nagy alkotásainak egyike. Programzene, irodalmi alkotás ihlette, meggyőző erejű programzene, amely romantikus drámaisággal érzékeltet, láttat hangulatokat, érzelmeket.”''