„Dunai Vasmű” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a dupla a-k megszüntetése AWB
12. sor:
 
== A döntés közvetlen előzményei ==
Az 1938-as tervezet, amelyet Diósgyőrben dolgoztak ki, két változatot tartalmazott: az egyiket [[Ajka]] és [[Bodajk]] térségébe, a másikat [[Dunaföldvár]] és [[Kalocsa]] közé. A beruházási költség 138 millió, illetve 166 millió [[Magyar pengő|pengő]] volt. A kormányzat a továbbiakban nem foglalkozott vele. 1943-ban került elő ismét az ötlet, ismét Diósgyőrben készítették a terveket, és több helyszín mellett [[Győr]]t javasolták első helyen. 1944 elején meg is kezdődtek az építési munkálatok, de a a háború közeledése és a bombázások miatt leálltak a munkálatokkal, és [[Mohács]] mellé akartak építkezni.{{refhely|Horváth 2000| 20–23. o.}}
 
A háború után a vaskohászat termelése csak 1948-ban érte el az 1938. évi szintet, de a mohácsi térségbe való telepítés kérdése már 1945-től újra napirenden volt, politikai és gazdasági fórumokon is. Még 1949-ben az [[Magyar Dolgozók Pártja|MDP]] Politikai Bizottsága, majd a Központi Vezetőség is Mohács mellett döntött: ''„Az új vasművet Mohácson kell felépíteni.”'' Létrehozták a Nehézipari Beruházások Nemzeti Vállalatot (NEB), amelynek kiemelt feladata lett a kohászati kombinát ügyének vitele. Mohács térségében elkezdődtek az előkészületek, tereprendezés, utak, lakások építése stb. Ekkor merült fel a [[Szovjetunió]] részvétele a beruházásban, a tárgyalásokat Borovszky Ambrus vezette. Az év vége felé már felmerült a mohácsi telepítés kérdésessége, amit a [[Jugoszlávia|Jugoszláviával]] megromlott politikai kapcsolatokkal indokoltak. A Politikai Bizottság 1949. december 23-ai előterjesztése szerint ''„a magyar -jugoszláv viszony alakulása arra késztette Rákosi elvtársat, hogy a szovjet szakértők figyelmét felhívja a korábban felmerült mohácsi megoldással kapcsolatos meggondolásokra. … A szovjet szakértők … a kombinát építési helyéül Dunapentelét ajánlják.”''{{refhely|Horváth 2000| 24–32 o.}}