„India képzőművészete és építészete” változatai közötti eltérés

'''India képzőművészete és építészete''' alatt a [[Indo-Gangeszi-síkság|Hindusztáni-félsziget]], azaz az ókori és a mai [[India]], [[Pakisztán]] [[Banglades]] és [[Srí Lanka]] területén keletkezett műalkotások és épített műemlékek összességét értjük. A különböző művészeti formákra, mint a [[képzőművészet]] ([[kerámia]] és [[szobrászat]]), a vizuális művészetek ([[Festészet|festmények]], [[barlangrajz]]ok), és textilművészet, az [[építészet]]re és a díszítőművészetekre jellemzőek India sokszínű vallási életét tükröző, viharos történelmi korokra bontható stílusai. Ugyanakkor számtalan művészeti motívum szinte változatlanul fennmaradt az évezredek során.

A több ezer éves múltra visszatekintő indiai művészetek együtt élnek a kulturális hagyományokkal, a [[rítus]]ok és a [[Vallás|vallási gyakorlatok]] beépülnek a mindennapi élet eseményei közé. A számtalan belső és külső hatásnak kitett, nyelvileg, területileg, gazdaságilag és kulturálisan szabdalt ind társadalmak sokszínűségük ellenére egyedülálló állandóságot mutatnak a [[Művészettörténet|művészetek történetében]]. Ősi hagyományaikkal beoltották a mindenkori hódítók kultúráját és meghatározták [[Délkelet-Ázsia]] civilizációs fejlődését.

[[India]] legrégibb civilizációja, az [[Indus-völgyi civilizáció]] az [[Indus]] folyó völgyében jelent meg. A kulturális felvirágzás ezeken a területeken kb. i. e. 2500-1500 évekre nyúlik vissza, és a legkorábbi művészettörténeti leleteket tartalmazza Dél-Ázsiában. Központja [[Harappa]] és [[Mohendzsodáro]]. Ezeket a [[város]]okat téglából építették, szabályos tervek alapján. A [[Újkőkorszak|csiszoltkő-korszak]] eszközei mellett már a [[réz|rezet]] is használták. Fejlett volt a [[szobrászat]]a, bronz, kő és terrakotta alapanyagokból. Ismertek a [[pecsétnyomó]]k, ezeken leggyakrabban a [[szarvasmarha|bika]] képét faragták ki, és máig megfejtetlen [[írás]]jelek is találhatók rajtuk. Általános volt a [[matriarchátus]], az anyaistennő ábrázolása. A terrakotta szobrokon ismert volt egy púpos bika ábrázolása (más néven indiai [[zebu]]), amely példázza India és a Közel-Kelet kapcsolatát. Mivel a zebuk egyaránt megjelennek az Indus-völgyi ábrázolásokon és a mezopotámiai művészetben, feltételezhető, hogy ez a régió rendszeres kereskedelmi kapcsolatban állt [[Mezopotámia|Mezopotámiával]] és a [[Földközi-tenger]]i világ egyéb államalakulataival.<ref name=Dallas >{{opcit|n=Dallas |c=The Arts of India |k= |f= |o=22-23}}</ref>

Az i. e. 1500-as évek elején új embercsoportok jelentek meg Dél-Ázsia északnyugati területein, az [[Indoiráni népek|árják]]. Valószínűleg eredetileg [[Nomadizmus|nomádok]] voltak, és már az [[Indoeurópai nyelvcsalád|indoeurópai nyelvek]] egyikén beszéltek, feltételezések szerint [[Óperzsa Birodalom|óperzsául]]. Az ősi Indus-völgyi civilizációnak ez az árja népvándorlás vetett véget. A régebben ott lakó [[Dravida nyelvcsalád#Eredete|dravidákat]] meghódították és kultúrájukat beolvasztották a maguk [[kultúra|kultúrájába]], amelyet szent szövegeikből, a [[Védák]]ból ismerünk. A klasszikus hindu vallási szövegek szakrális nyelve, a [[Szanszkrit nyelv|szanszkrit]] is ebben a régióban honosodott meg. A különböző helyi lakossággal kölcsönhatásban az árja nyelvű csoport végül uralkodóvá vált a [[Indo-Gangeszi-síkság|Gangesz-síkságon]] és Észak-Indiában. A [[Rigvéda]] hindu szövegei jóval korábbi szóbeli hagyományokon alapultak, és i. e. 1200-ra már kodifikálták is azokat. [[Siva]], a hindu trimurti (szentháromság ) egyik istene már ekkoriban megjelent, valószínűleg az árja viharisten, [[Rudra]] nyomán alakulhatott ki, bár korábbi termékenységi istenségekre is emlékeztet. A hinduizmus korai, úgynevezett védikus időszakában már megjelenik [[Agni]], a tűz istenének szobra, amely előtt volt szokás elfogyasztani a szent drogot, a [[szóma|szómát]], a tűzáldozat bemutatása közben.<ref name=Dallas />

Az i. e. 800-tól, az [[Upanisadok]]ban megjelenő metafizikai gondolatok tovább bővítették a hinduk vallási univerzumát, mítoszaikkal tovább bonyolították az istenekben bővelkedő [[panteon]]t. Ekkor jelentek meg hatalmas mennyiségben azok a szöveges források is, ami mára megalapozta a ma ismert hinduizmus világképét. Ez a hinduizmus történetében még brahmanizmus néven ismert.<ref name=Dallas /> Az örökös körforgás és folyamatos újjászületés tana ([[szanszára]]) is ekkor kapott filozófiai alapokat. Megjelent a [[karma]], a következményekkel bíró cselekedetek tana, és az [[átman]], a [[Brahman|világlélek]] fogalma is.<ref name="ReferenceB">{{opcit|n=Horváth Vera |c=Az indiai művészet évezredei |k= |f= |o=12}}</ref> A szigorú rítusokkal és titkos tanításokkal őrzött brahmanizmus főpapjai a bráhminok, a legfelsőbb [[kaszt]] tagjai voltak, akik ellen több eretnekmozgalom is létrejött. Ezek közül a két legismertebb a buddhizmus és a dzsainizmus. Az i. e. 7. századtól az árják vezetésével egymással harcban álló törzsi királyságok jöttek létre, egyik legjelentősebb a [[Magadha|Magadha Birodalom]] volt Rádzsgriha fővárossal. A magadhák kiemelkedő uralkodója [[Bimbiszára]] volt, az i. e. 6. században, a Saisunága- és a Nanda-dinasztia az 5., illetve a 4. században játszott szerepet. Az i. e. 5. században új fővárost alapítottak [[Pátaliputra]] néven.<ref name="dzsain"/> Az i. e. 3. század előtt, a brahmanizmus idején két nagy [[eposz]] keletkezett, a [[Mahábhárata]] és a [[Rámájana]].<ref>{{opcit|n=Albanese |c=Az időtlen India |k= |f= |o=68}}</ref> Már ez az irodalmi anyag is fejlett művészetről tudósít, de mivel a brahmanista kultúra sokáig nem használt tartós anyagot, képzőművészeti emlékek nem maradtak fenn. Fából építkeztek, fát és csontot faragtak, falapokra festettek, ezért alkotásaik könnyen elpusztultak. E kor emlékei a népi agyagplasztikán kívül két kis aranylemez figura, a Föld-Anyaistennő ábrázolásai. Az i. e. 6. században perzsák hódították meg India északnyugati területeit. Ekkor a szétszabdalt királyságok és hercegségek korában a Magadha Birodalom udvari krónikásai már feljegyezték India történelmének fontosabb eseményeit. A nagyobb uralkodóházak városokat építettek, de templomok építéséről ekkor még nem esik szó.<ref>{{opcit|n=Baktay |c=India művészete |k=I. |f= |o=65}}</ref> I. e. 326-ban [[III. Alexandrosz makedón király|Nagy Sándor]] seregével [[Baktria]] irányából a [[Hindukus]]on keresztül behatolt Indiába, ahol az Indus folyó torkolatáig jutott. Ennek nem is annyira politikai, mint kulturális következményei voltak. A görög és indiai kultúra kölcsönösen hatott egymásra, jelentős műalkotások születtek, rövid ott tartózkodásuk alatt (másfél év) a hódítók hellenisztikus kultúrájuk nyomát hagyták a vidéken.<ref name="ReferenceA">{{opcit|n=Albanese |c=Az időtlen India |k= |f= |o=55}}</ref>

Mint a hinduk, a dzsainok is hisznek abban, hogy az embert megszálló vágyak kínzó követeléseit csak a móksával, a megszabadulással és a megvilágosodás elérésével lehet elkerülni. A dzsain filozófia szerint huszonnégy ''„tírthankara”'', gázlókészítő segíti az embert a megszabadulásban, ezek közül a vallásalapító Mahávira volt az utolsó. A gázlókészítőket ábrázoló szobrok letisztult formája, meztelensége szimbolizálja a dzsaina ideát, az érzékek teljes leválását, az elszakadást a világi vágyaktól.<ref name="dzsain"/>

A dzsaina művészeti alkotásokra jellemző a rendkívül kifinomult, már-már csipkeszerű díszítések halmozódása. Legszebb példái az Abu-hegy és [[Ranakpur]] dzsaina templomai, illetve Gommatesvara 23 méter magas 10. században készült monolit szobra. Ahogy a hindu templomok a táncoló figurái, úgy a dzsaina női táncosok szobrai a [[gudzsarát]]i Abu-hegyen olyan női érzékiséget jelenítenek meg, amelyben kifejeződik az az öröm is, amikor elkezdi a táncot és felkészíti a testét a mozgásra, egyben kifejezése ez a megvilágosodás egyfajta megtapasztalásának.<ref name=Dallas2 >{{opcit|n=Dallas |c=The Arts of India |k= |f= |o=64}}</ref>

Dzsainizmus, akárcsak a buddhizmus, hangsúlyozza az érzékektől való elszakadást és a lemondást az anyagi világ érzeteiről, ugyanakkor ez a vallás ebben az időben kedvelt volt a gazdag kereskedők körében is, akik mecénásként vagyonokat költöttek a minél fényűzőbb templomok kialakítására, amely tükrözte gazdagságukat. Az Abu-hegyen kifinomult formákkal faragott fehér márványból emeltettek templomokat, fényűző, drága anyagokat használtak a díszítésekhez, amikkel a dzsaina templomi élet részét képező bonyolult rituálékat, előadásokat magasztosabbá fényesebbé tehették. A templomok belsejében, központi helyen jellemzően valamelyik dzsaina ''tírthankara'' azaz „gászlókészítő” vagy [[dzsina]] puritán vonalakkal megformált ülő szobrát helyezték el, amint intenzív meditáció állapotban van. Ellentétben a táncosokkal, a dzsina teljesen kivonul környezetéből teste a tisztaság és erő szimbóluma.<ref name=Dallas2 />

Az egyik legdíszesebb dzsaina templom, a nyugat-indiai [[Rádzsasztán]]ban , [[Ranakpur]]ban található első tírtankharának Adináthának szentelt épületegyüttes. A legenda szerint Dharma Sáh, egy helyi dzsain üzletember kezdte el az építését a 15. században, isteni látomást követve. Építési stílusa a Rádzsasztáni Maru-Gurdzsara, amire jellemző a struktúrák és a kifinomult részletek egysége, mindkettő a Radzsasztáni kézművesek magas technikai tudását dicséri. Több tudós úgy véli, hogy bár a tornyok alakja hasonlít az észak-indiai nágara templomépítési szokásokhoz, a komplexum valójában egyedi jelleggel rendelkezik, összekötő kapocs a Hojszala Dinasztia templomépítési stílusa (vészara) és a nágara [[sikhara|sikharákl]] között. Világos színű márványépületek borítják be a 60 x 62 méter nagyságú területet. A templom jellegzetes kupolákkal, sikharákkal, egyedi tornyokkal és kupolákkal emelkedik egy hegy lejtőjén. Több mint 1444 márvány oszlop található a komplexumban, mindegyik másképp faragva, azaz nincs két egyforma pillér a komplexumban.<ref name="rpk">{{cite web|url=http://www.talkativeman.com/jain-temples-ranakpur-rajasthan-india/|title=Visit the Jain Temples of Ranakpur, Rajasthan, India|accessdate=2015-01-02}}</ref>

Az indiai művészet és kultúra nagy fordulata volt [[Asóka]] megjelenése, aki az uralkodása csúcspontján a legenda szerint, egy véres csata után buddhistává vált. Asóka, ahol tehette, emlékműveket emelt, [[Asóka rendeletei|oszlopokra vésett feliratokkal]] tisztelgett Gautama Sziddhárta előtt, az oszlopokra Buddha életének és tanításainak, illetve saját uralkodásának fontosabb eseményeit vésette.<ref>{{opcit|n=Baktay |c=India művészete |k=I. |f= |o=81}}</ref> Asóka korában alakult ki a buddhizmus első vallási építménye, a [[sztúpa]], amely a kor építészetét meghatározta, sőt a [[buddhista építészet]] egyik legjellegzetesebb műtárgya lett. A sztúpa jelentése halom vagy fedél, gondosan megalkotott kőhalmok, amelyek valamilyen módon Buddha életéhez kapcsolódó kegytárgyakat rejtenek. A hagyomány szerint maga Asóka is mintegy 80 ezer sztúpát emeltetett, az egyik legnagyobb csoportot [[Száncsi buddhista emlékek|Száncsiban]]. A száncsi sztúpaegyüttest azonban csak jóval később, az Ándhra-korban fejezték be (az i. e. 1. század elején). Ezek kapuin még felismerhető a fafaragáshoz hasonló technika jellege. A sztúpa olyan emlékmű, amely minden dolognak a földben gyökerezett ősokát képezi. A föld tiszteletére emelték, amelynek méhében, a későbbi hiedelem szerint [[Brahma]] és [[Gautama Sziddhártha|Buddha]] lakott.<ref>{{opcit|n=Baktay |c=India művészete |k=I. |f= |o=97}}</ref> Az [[i. e. 2. század]]i ''száncsi sztúpa'' az egyik legszebb, a szintén ebből a korból való [[Srí Lanka]]-i [[abhadzsagibir]]i ''Dagaba sztúpa'' pedig a legnagyobb. A száncsi sztúpa hatalmas, gömb alakú, téglával és kővel borított domb, magassága kb. 16 méter. Egy közvetlenül rátámaszkodó lépcsős folyosó veszi körül, s nem messze ettől négy [[kupola|kupolás]] védőfal húzódik, a négy kapu a négy világtáj irányára utal. A sztúpához vezető főbejárat alatt egy magas, oroszlánok alakjaival koronázott oszlop áll. Ekkor jelentek meg a sztúpák kicsinyített kerámiamásolatai is, amiket valószínűleg fogadalmi tárgyként használtak.<ref name ="sztupa" >{{opcit|n=Baktay |c=India művészete |k=I. |f= |o=99-117}}</ref>

A nagy hindu istenalakok, mint [[Siva]], [[Visnu]], és [[Mahádévi]], az anyaistennő különböző formáinak ([[Párvati]] és [[Durga]]) megformálása már a templomok díszítésének szerves részei. Amíg a Gupta-korszakban az istenalakok ábrázolásmódjai domináltak, a későbbi Kusán időszakban állatok, pl. bikák, elefántok megjelenése a jellemző, ez mediterrán hatásokra utal. Míg évszázadokon keresztül kőszobrok és domborművek díszítik a vallási épületeket, a néha megjelenő bronz istenalakok későbbi időszakban keletkeztek. A dél-indiai, királyok és királynők a [[Csola-dinasztia]] alatt (9. – 13. század) ismert védnökei voltak a nagy hindu templomépítészetnek. Kis területeken is ezerszám épültek templomkomplexumok. Művészien elkészített bronz szobrokat imádták a templomokban és hordozták végig az utcákon vallási ünnepek. körmenetei során. A nagy templomi fesztiválokon hatalmas szekereket vontattak körbe, hogy az istenek közlekedését imitálják. Ekkor alakult ki az egyik leismertebb bronz Siva ábrázolás, Siva Natarádzsa, a Tánc Ura. Átfogó elképzelés egy istenről, aki maga a megtestesült kozmosz, és amelynek időtlen tánca a születés és újjászületés, a pusztítás és a teremtés körforgását testesíti meg.<ref name="istenek"/> Az ilyen képek népszerűek voltak a Csola-dinasztia alatt, mert az embereknek igénye volt intim, érzelmi kapcsolatot kialakítani az istenekkel. Ezek a nézetek központi elemei az akkor születő [[bhakti]] vallási mozgalomnak, ahol jelentős szerepe van a személyes és érzelmi élményt nyújtó istenségek imádatának.<ref>{{opcit|n=Helmut von Glasenapp |c=Az öt világvallás |k= |f= |o=47-48}}</ref>

A társadalmi rendszer némiképp az európai feudalizmusra hasonlított, és helyi királyságok kialakulását tette lehetővé. A számos és egymással vetélkedő úri osztály megjelenésének hatására mecénási rendszerek alakultak ki, a művészetek rohamos fejlődésnek indultak. Észak-Indiában nagy múltú dinasztiák váltották egymást, utolsó a ''Gurdzsára-Pratihára'' amelynek bukásával (''Taráin'' 1192) már indiai muszlim uralkodóházak követtek. Nevükhöz fűződnek Oszián, Kirádu, Dzsagat, Nágda és Baroli templomépítményei. Dél-India azonban az áthatolhatatlan erdőségek, hegységek természetes akadályainak köszönhetően viszonylag sokáig zavartalanul fejlődhetett tovább. Itt inkább az évezredes görög-római kereskedelmi kapcsolatok érvényesültek, amelyekhez a kulturális érintkezés is kapcsolódott. Legismertebb uralkodói a hatalmas kulturális befolyással bíró Csola-dinasztia volt, amely egész Délkelet-Ázsiára meghatározó hatással volt. [[Csola-dinasztia|Csolák]] 1311-ig, a muszlimok déli megjelenéséig irányították a terület kulturális fejlődését.<ref name="idosor"/>

A Pallavák uralkodása alatt készült el a 6.-9. században a mahábalipurami épületegyüttes és a [[Kailászanátha-templom (Káncsipuram)|Kailászanátha-templom]] Káncsipuramban.<ref>{{opcit|n=Baktay |c=India művészete |k=I. |f= |o=267}}</ref> A Csálukja-dinasztia (6. – 8. század) fennállása alatt jöttek létre [[Bádámi]] barlangjai, illetve a [[pattadakkal]]i és [[aihole]]i templomkomplexumok. a 8. – 13. században a keleti Ganga uralkodók építtették [[Bhuvanesvar]] és [[Konáraki naptemplom]] hindu szentélyeit az északi, u.nún. nágara stílusú [[sikhara|sikharákkal]]. A [[Rástrakúta-dinasztia]] alatt épült az ellórai [[Kailászanátha-templom (Ellóra)|Kailászanátha-templom]].<ref>{{opcit|n=Baktay |c=India művészete |k=I. |f= |o=232}}</ref> [[Ellórai-barlangok|Ellórában]] eleinte a buddhisták vájták ki a barlangtemplomokat kőzetekből, majd ezekhez később hindu szertartások lebonyolítására szolgáló csarnokokat csatoltak.<ref>{{opcit|n=Horváth Vera |c=Az indiai művészet évezredei |k= |f= |o=29}}</ref> A [[7. század|7]]-[[8. század]]ban a [[Rastrakuta-dinasztia]] ugyanitt létrehozta a ''Kailaszanátha-templom''ot, amely gyakorlatilag nem épített, hanem a monolit sziklából kifejtett alkotás, tulajdonképpen szobor. Sokak szerint ez India egyik legszebb építészeti remeke. Az egyedülálló monolit építmény három részre tagolódik.<ref>{{opcit|n=Szentkirályi Zoltán|c=Az építészet világtörténete |k=I. |f= |o=251}}</ref>

A 10–11. században a [[Szólanki-dinasztia|Szólankik]] [[Modhera]] és az [[Ábú-hegy]] gazdagon díszített dzsain templomait építtették fel, a [[Paramára-dinasztia|Paramárák]] (10 – 11. század) az udajapuri Udajesvara-templom létrehozását támogatta.<ref name="ReferenceA"/> A [[Csandella-dinasztia|Csandellák]] alatt alakult ki az egyik leghíresebb északi templomcsoport, [[Khadzsuráhó]] buja erotikával díszített épületegyüttese.<ref>{{opcit|n=Albanese |c=Az időtlen India |k= |f= |o=146}}</ref> A [[Csola-dinasztia|Csolák]] alatt építették [[Tandzsavúr]], ''Gangaikondacsolapuram'' és ''Dárászuram'' templomait a 9 –12. századok folyamán, míg a 12 – 14. századok alatt a [[Kákatíja-dinasztia|Kákatíják]] ''Hanamkonda'' és ''Palampet'' templomait alkották meg. A [[Hojszala uralkodók listája|Hojszalák]] 12 – 14. század során úgy az északi, mint a déli templomépítészettől eltérő stílusban alakították építményeiket (''vészara-stílus''), amelynek kiváló példái a [[halebid]]i, [[belúr]]i, illetve [[szomnáthpúr]]i épületkomplexumok.<ref>{{opcit|n=Albanese |c=Az időtlen India |k= |f= |o=255}}</ref>

Az építészetben a [[11. század]]tól a felszíni díszítés [[ornamentika|ornamentikává]] alakult. Ez különösen a dzsainista templomokon érvényesül, például az [[Ábú-hegy]]en, ahol a fehér márványt csipkeszerű finomságú díszítményekké faragták ki. Fontos dzsainista műemlék még ''Gommatesvara'' 18 m magas, [[10. század]]i monolit szobra [[Sravánabélagóla|Sravánabélagólában]], és [[Satrudzsaja]], egy hegyi szent város, 860 templommal (11-[[14. század]]).<ref>{{opcit|n=Albanese |c=Az időtlen India |k= |f= |o=184}}</ref> Az alapanyagok közül nagyobb arányban használtak követ, gránitot, vagy egyéb homokkövet, amelyet a gránitnál könnyebben tudtak faragni, ezekkel díszítették a szent helyeket, templomokat, építmányeket. Világi építészetből meglehetősen kevés emlék maradt ránk, ezeket az uralkodók és nemesek építettek maguknak, impozáns paloták és kúriák formájában. Úgy tűnik azonban, hogy az ilyen szerkezetek könnyen pusztuló alapanyagból készültek, például téglából és fából és terrakotta és faszobrokkal díszítették. Az indiai meleg és párás éghajlat ezeket az ősi világi műemlékek nagy részét elpusztította. Csak miután az iszlám megérkezett Indiába, a világi épületeket is kőből kezdték építeni.<ref>{{cite web|author=Vidya Dehejia |title= |url=http://www.metmuseum.org/toah/hd/sasa/hd_sasa.htm |accessdate=2015-10-22 |publisher=© 2000–2015 The Metropolitan Museum of Art |language=|work= |quote=}}</ref>

A Rastakuta-dinasztia vallás- és művészetpártoló tevékenységének köszönhetően hatalmas [[monolit]] templomok építése kezdődött meg, illetve [[Mumbai]] melletti Elephanta-szigeten domborművekkel gazdagon díszített sziklából kivájt templomok születtek. Legfontosabb korai alkotások [[Ellórai-barlangok|Ellórában]], amit három különböző vallás hívei hozták létre. A díszítmények stílusa, az építészeti jegyek, a szerkezet és szimbolika igen hasonló. és a dél-indiai [[Mahábalipuram]]ban (=Mamallapuram) találhatók, amelyek monolit alkotások voltak, szoborként a sziklából kifaragva.<ref>{{Művlex|2|441}}</ref> A mahábalipurami templomegyüttes legismertebb csoportja az öt ''ratha'', amelyek a legenda szerint a Mahábháratából ismert öt Pándava testvér tiszteletére épült<ref>Valójában nincs kapcsolata az eposszal</ref> hatalmas gránittömbökből kifaragott monolit templomok. A ''ratha'', azaz körmeneti szekér forma az istenek szekereinek másolataiból alakult ki, amely formából később a dél-indiai (dravida) templomforma is származik. Közepükön kisebb szentélykamra is található, bár némelyiknél ez hiányzik.<ref>{{opcit|n=Albanese |c=Az időtlen India |k= |f= |o=263}}</ref>

A jellegzetes hindu templom három részből áll: a szentélyből ''(garbhagirha)'', előcsarnokból ''(mandapa)'', és e kettőt összekötő térből ''(antarala)''. Ezeket a templomrészeket a ''gopuram'' nevű kaputornyok választják el egymástól, tágas csarnokokkal és medencékkel. A szentély fölé a torony emelkedik, amit ''sikharának'' hívnak. A három fő templomtípus: a ''nágara'' (városi), kúp alakú tornyokkal, a ''dravida'' típus, gúla formájú tornyokkal, valamint a kettőt egybeolvasztó dél-indiai típus. A vallási átalakulás hatással volt az egész művészetre. Kialakult a tipikus hindu templom szerkezete, a templomfalakat sűrűn borító domborművek művészete és a kifinomult hindu szobrászat. Az ekkoriban kialakuló hindu művészet már befolyással volt az időrendben utána következő indiai stílusokra, beleértve az indiai iszlám művészeteket is. Messze elterjedt az országban és a határokon túl is, számos iskolában, irányzatban és művészi központ kiformálódásában jutott kifejezésre. Indiában különbséget tesznek a déli (''dravida'') és az északi (u.nún. ''nágara'', vagy „város”i) stílus között. A világi építészetben ekkor épültek a [[Rádzsputok|rádzsput]] királyok várai, erődjei és győzelmi oszlopai is.<ref name="Szentkirályi">{{opcit|n=Szenkirályi Zoltán|c=Az építészet világtörténete |k= |f= |o=257-259}}</ref>

A hatalmas tornyok szerepében és a templomok egész szerkezetében egy ősi világszemlélet jut kifejezésre. A főtornyot gyakran kisebb tornyok veszik körül. A templomokon sokszor az egymással semmilyen módon össze nem függő épületrészek szembeállításával vagy a főtoronyhoz tapadó, mellette szinte eltörpülő kis tornyocskákkal (Bhuvanésvar), máskor pedig kapcsolódó csarnokok sorával találkozunk, amelyek az épülethez kapcsolódnak (Khadzsuráho). Az alsó részét számos párkány gazdag tagoltsága jellemzi. Ebből a korból származó templomoknál az alaptól a felső lezárásig egymásra épülő részek megkomponálásában bizonyos következetesség érvényesül. Minden résznek megvan a maga rendeltetése. A vízszintes tagolás ''(pida)'' azonban olyan gazdag és finom, hogy maga az épülettömb tagolatlan marad, és csak csíkozottnak látszik. Ezek a jegyek együttesen határozzák meg a hindu templom jellegét. Óriási méreteivel és a szemünkkel alig áttekinthető részletek tömegével e templomok egész felépítése a hinduk gondolkodásmódját és mesebeli mítoszvilágát idézi.<ref name="Szentkirályi"/>

fájl:Jhalrapatan Padam Nath Temple Sikhara.jpg|Az északi [[Sikhara]]

Művészeti tankönyvek (sásztrák) pontosan leírták azt a módot ahogyan a szobroknak kinézniük kellett. Az istenség mindig emberi alakot öltött. Az elsődleges cél nem a valósághű ábrázolás, hanem az eszményi szépség megjelenítése volt. Előírták azokat a méreteket, arányokat, amiket a szobrászoknak figyelembe kellett venni az alkotás során. A méretek alapegysége a ''tala'' (tenyér) volt, ami álltól a haj vonaláig terjedő távolság. A talák száma nemtől, rangtól, társadalmi állapottól függött. A női alakok eszményesített formájára is pontos előírások vonatkoztak, így a köldök magasságára, a mellek, a combok alakjára. A többnyire ovális arcú lányok bőre selymesen sima, hajuk dús. A férfiak esetében az eszményt a kéztartás határozta meg. Az istenek alakját a bennük rejlő életenergia (''prána'') közvetítette, testtartásuk a ''tribangha''. Őket többnyire, a felismerhetőség érdekében attribútumaikkal együtt ábrázolták. Az emberek istenségekkel való egyesülését a jóni és linga szobrai szimbolizálták.<ref>{{opcit|n=Albanese |c=Az időtlen India |k= |f= |o=108-111}}</ref>

[[Ellórai-barlangok]] egyik monumentális domborműve a [[világegyetem|kozmosz]]t jelképezi. Fent a harcias [[Siva]] isten trónol hitvesével [[démon]]ok és kisebb istenalakok táncoló körében. Fekhelyét őrök védik. Alulról a démonkirály, Rávana próbál feltörni, hogy elpusztítsa az istenek lakhelyét, Kailásza hegyét. Egy sötét barlangból sokfejű és sokkarú lény bukkan elő, az emberfeletti erők eleven megtestesülése.<ref>{{CitWeb |url=http://www.kamat.com/kalranga/prani/animals.htm |tit=Animals of Indian Mythology |aut=Dr. Krishnanand Kamat |aut2= |ann=2015 |accd=2015-10-21 |red=kamat.com |loc=}}</ref>

Már a korai arab expanzió során megjelent az [[iszlám]] vallás az ország északi részein, az [[Indus]] folyóig terjedő területeken. A 12. század végén [[Afganisztán|afgán]] csapatok, először a&nbsp;[[Gaznavidák]], majd a&nbsp;[[Gúridák]]&nbsp;rohanták le a területet. Később kialakult a két nagy indiai iszlám birodalom, először a [[Delhi Szultanátus]], majd a [[Mogul Birodalom]]. Az indiai iszlám művészet egészen sajátos színezetet nyert azáltal, hogy a muszlim célra készült műalkotásokat kezdetben nem muszlim vallású művészek, kézművesek készítették. Ezt a stílusjelenséget nevezték el indo-muszlim vagy [[indo-pathan stílus]]nak.

[[Fájl:Balban's tomb, Mehrauli.jpg|180px|bélyegkép|jobbra|Gijász ad-Dín Balban mauzóleuma, itt található az első valódi boltív India építészetében]]

[[Fájl:Jaunpur_Atala_Masjid.jpg|180px|bélyegkép|jobbra|Az Atala Maszdzsid Dzsaunpurban, 1408-ban készült el. A monumentális kaput formáló homlokzat (piszták) itt jelent meg először Indiában.]]

A pandzsábi és észak-indiai Gaznavidák és Gúridák utódjaként 1206-ban Kutb ad Din Ajbek (1206–1210) függetlenítette magát a Gúrida fennhatóság alól, és megalapította az első indiai birodalmat, a rabszolgákból álló (mamluk) Delhi Szultanátust. A legkiválóbb ebből a dinasztiából Iltumis (1210 – 1236) volt, aki Szindh-tartomány meghódításával mint birodalomépítő szerzett nevet. Az első mamluk birodalmat a [[Hildzsi-dinasztia]] (1290–1320) váltotta, melynek során megvívtak a [[Mongol Birodalom|mongol]] betolakodókkal, majd a [[Dekkán-fennsík]] elfoglalásával növelték a szultanátus fennhatóságát. Az őket követő [[Tuglak-dinasztia]] (1320 – 1414) legkiválóbb uralkodója Firúz még megszilárdította hatalmát India északi területein, de halála után [[Kelet-Bengál]], [[Dekkán-fennsík|Dekkán]], [[Gudzsarát]], [[Dzsaunpur]], [[Málva]] leszakadt a delhi fennhatóság alól. A Delhi Szultanátus központja védtelen maradt a második közép-ázsiai – mongol hódításokkal szemben, így [[Timur Lenk]] bevette és kifosztotta a várost. Miután Timur Delhit elhagyta, a [[Szajjid-dinasztia]] (1414 – 1451) vette át a hatalmat, őket az afgán [[Lódi-dinasztia]] (1451 – 1526) követte. A Lódikat a Közép-Ázsiából betörő mongol származású Bábur, a Mogul Birodalom megalapítója győzte le. Bábur fiát, Humájunt Sér Sah Szúri afgán származású vezér üldözte el, és átmenetileg visszahozta a Delhi Szultanátus régi hatalmát. Humájun, [[Szafavidák|szafavida]] segítséggel az ország visszahódítására indult, és 1554-ben visszafoglalta Delhit.<ref>{{Opcit|n =Vaughan, Philippa |c = Az indiai szubkontinens - Delhi Szultanátus in: Az iszlám művészet és építészet |k = |f = |sz = |o =456 }}</ref><ref name="encIr">{{cite web| title =DELHI SULTANATE – Encyclopaedia Iranica| accessdate = 2015-10-27| url = http://www.iranicaonline.org/articles/delhi-sultanate}}</ref>

[[Dzsaunpur]] királyai nagy pártfogói voltak az irodalomnak és a művészeteknek, hamarosan a muszlim kultúra hindusztáni központja. Ibrahim szultán uralkodása alatt az ''Atala Maszdzsid-mecset'' építése is befejeződött. ''Huszejn'' sah építette fel az egyik leghatalmasabb muszlim mecsetet Indiában, a [[Dzsámi Maszdzsid]]ot is. Korai muszlim építmények a ''Lál Darváza-mecset'', és a törött homlokzatú ''Dzsehángiri'' illetve ''Khalis Mukhalis'' épületegyüttese is.<ref>{{Opcit|n =Vaughan, Philippa |c = Az indiai szubkontinens - Delhi Szultanátus in: Az iszlám művészet és építészet |k = |f = |sz = |o =459 }}</ref> A [[Nyugat-Bengál|bengáli]] [[Gaur (város)|Gaur]] uralkodói az épületeket szinte teljes egészében téglából építtették és a hindu templomépítészet hagyományai ismerhetők fel rajtuk. A leginkább figyelemre méltó épülete Huszejn sah sírja, a nagyobb és a kisebb, u.nún. ''Arany mecset'' és a Kadam Raszul, amit Naszrat sah építtetett. A kis ''Arany Eunuch'' mecset egy masszívan megépített épület, amely kívül-belül gyönyörűen cizellált faragásokat tartalmaz. A legszembetűnőbb a bengáli szultánok alatt emelt épületeknél a panduai ''Adina-mecset'' 20 mérföldre Gaurtól, amelyet [[Szikander sah]] építtetett 1368-ban. A legszebb tartományi építészeti stílusok [[Gudzsarát]]ban kristályosodtak ki. A muszlim hódítás előtt, Gudzsarát a dzsainizmus egyik központja volt. A mestereknek és iparosoknak, akiket a muszlimok alkalmaztak, fel kellett adni saját stílusukat hogy megfeleljenek az iszlám puritán ízlésének. Ahmad sah nagy építtetője volt a korszaknak, ő alapította [[Ahmadábád]] városát a tizenötödik század első felében, és számtalan mecsetet és palotát emelt ott, illetve [[Kombaj]], [[Csampanir]] városokban. Az egyik legszebb épülete a [[Muhafiz Khán-mecset]], ez a 15. század végére készült el. Híresek Gudzsarát síremlékei, teraszos kertjei, emeletes kútjai (''baoli''k).<ref>{{Opcit|n =Baktay Ervin|c =India művészete |k =II. |f = |sz = |o =125}}</ref> [[Mándú|Mándu]] városa is ismert volt pompás épületeiről, amik az uralkodó hatalmát, nagyságát hivatottak hirdetni. Néhány, a leginkább figyelemre méltó épületek közül a [[Dzsámi Maszdzsid]], a [[Hindola Mahal]], [[Dzsaház Mahal]], ''Husang sah sírja'', ''Baz-Bahadur'' és ''Rupmati'' palotája.<ref name="om"/>

A templomokra nincs formájára vonatkozó előírás, ennek ellenére az épületeknek négy alapvető formája van: négyzet, téglalap, nyolcszögletű, és a kereszt alakú belső tér. Az utolsó, azonban ritkán használt, az egyik figyelemre méltó példája a Gurdvara Nanak Dzshira Bidarban, Karnátaka államban. . A nyolcszögletűek közül a legismertebb Gurdvara Baba Atal Amritszárban. Sok Gurdwara vannyolcszögletű szentélyén belül négyzet vagy téglalap alakú terem is található. Ide egy fedett folyosón keresztül lehet eljutni. Általános szabály, hogy a ''gumbad'' (dóm) központja az a hely, ahol a ''Guru Granth Száhib'', azaz az [[Ádi Granth]], a szent könyv található. Ezt a helyet egy kupola fedi. A kupola tetejét egy fordított lótusz, vagy a hindu templomokból ismert kalásza díszíti. A kupola általában festett fehér vagy néha az arany színű. Néhány fontosabb kupolát aranyozott rézlemezek borítanak. A falak külső díszítése gyakran domborműves, virágos ornamentika. A belső díszítés gyakran réz vagy arany domborítás, freskók vagy drágakő berakásos intarziákból ([[pietra dura]]) áll.<ref name="Szikh"/>