„Asztéja” változatai közötti eltérés

Az anyagi jólét tudatát hordozó lét képtelen megbirkózni a reinkarnáció gondolatával, mert megoldhatatlan feladatként tornyosul előtte a felhalmozott vagyon további sorsának kérdése, amit az "örökkévaló" jelzővel ruházott fel, s amivel természetesen önmagát is azonosította. Az anyagiakhoz való viszonyt ezért természetszerűleg határozza meg az emberi tudat felépítettsége. Az anyagiak jótékony célú felhasználásáról beszélünk, ha valaki a viszonzás belső elvárása nélkül osztja meg jolétét, vagyonát másokkal, de még ezen belül is számolhatunk fokozatbeli különbségekkel. A sokból, a feleslegesből juttatni valamennyit a rászorulónak közel sem jelent olyan áldozatot, mintha valaki a vagyonát (az életét) jelentő keveset is képes megosztani vagy akár teljesen átadni másnak. <ref>Lk. 21, l-40</ref> Az, ami az előbbi esetben csupán egy nemes gesztusból fakadó jó cselekedet, az az utóbbi esetben az ember énjének totális megtagadásával egyenlő. Az asztéját megvalósító egyén tisztult tudata először megfordítja a szokásos emberi értékrendet, és a mások szemében értéktelennek tűnő dolgokban is képes felfedezni azok igazi értékét, másfelől az önmegtagadás (tapasz) pozíciójából a lét minden jelenségét egyenlően ítéli meg, tudván, hogy a tárgyi világ dolgainak minősítését a jelenségek tudati tükröződése határozza meg.