„Akkord” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
37. sor:
A [[felhangsor]]ban megjelenő következő diatonikus fok, amely megszólal, a kis [[szeptim]], így születik az első teljes négyeshangzat, a '''domináns szeptimakkord'''. A négyeshangzatok a diatonikus skála 1., 3., 5. és 7. fokát szólaltatják meg, amelyek közül az 5. fok hiányozhat, ettől azonban a hangzatot továbbra is négyeshangzatnak, ún. ''hiányos'' szeptimakkordnak tekintjük.
 
A hármashangzatok mindegyike kiegészíthető az alaphang 7. fokával, aminek révén a domináns szeptimakkord mellett további négyeshangzatok, ún. ''mellék-szeptimakkordok'' nyerhetők. Most a C hangra építhető négyeshangzatokat közöljük. Megjegyezzük, hogy az akkordok, különösen pedig a szeptimakkordok elnevezése országonként, zenei iskolánként változó, és még Magyarországon belül sem egységes.
 
* '''domináns''' szeptimakkord : nagy hármas, kis szeptim (c-e-g-b);
51. sor:
 
 
A négyeshangzatok megfordításainak elnevezése ugyancsak a mindenkori legalsó hangtól számított hangközök szerint történik, tehát hogy a basszushangtól milyen hangköztávolságra van a szeptimhang, illetve az alaphang:
 
* Egy négyeshangzat első megfordítása, ha az akkord terce van a basszusban, ekkor '''kvintszextakkordról''' beszélünk.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Akkord