„A nyomorultak (regény)” változatai közötti eltérés

A [[hős|főhős]], Jean Valjean. Alakjaalakja kapcsolatot teremt a többi szál hősei között is. Jean Valjean-tValjeant szülei halála után nővére, Jeanne neveli, akinek hét gyermeke van. Miután nővére megözvegyül a huszonöt éves Jean Valjean támogatja nővérét és nővére gyermekeit. Egy télen, mikor a gyermekek éheznek kenyeret lop; elfogják. Jean Valjeant "éjjel, lakott házban elkövetett betöréses lopás" címén öt év [[gályarabság]]ra ítélnek. [[1796]]-ban kezdi meg letölteni büntetését, de négy szökési kísérlete miatt csak [[1815]] [[október]]ében, 19 év raboskodás után szabadul.<ref>Az [[Gályagálya|evezős gályák]] megszűntek a [[18. század|XVIII. század]] elején, a gályarab kifejezés azonban megmaradt. A cselekmény idején azokat a nehéz [[Kényszermunkakényszermunka|kényszermunkára]] ítélt fegyenceket nevezték gályaraboknak, akik a [[Toulon|toulonitoulon]]i kikötő kimustrált [[Hajó|hajóinhajó]]in berendezett [[Börtönbüntetésbörtönbüntetés|börtönökben]] töltötték büntetésüket. (Forrás: A nyomorultak / Victor Hugo ; fordító Lányi Viktor, Révay József, Szekeres György; Budapest : [[Európa Könyvkiadó]], 1996

Szabadulása után éhesen vándorol az országban, de sehol sem kap munkát, mert a törvény kötelezi rá, hogy kérdésre felfedje fegyenc múltját. Úgy tűnik, nincs számára más út, csak a már valaha megkezdett bűnözői élet. Digne városának [[püspök]]e, Myriel, akit tiszteletből Bienvenu úrnak hívnak, megvendégeli őt egy éjszakára. Jean Valjean még az éjjel ellopja a püspök ezüst evőeszközeit és eltűnik, de a hatóságok elfogják és visszahurcolják a püspökhöz. Bienvenu úr azonban azt hazudja, hogy önként adta Jean Valjeannak az evőeszközöket, ráadásként két ezüst gyertyatartóját is a volt fegyencnek ajándékozza, így megmentve őt a visszaesőknek járó gályarabságtól. Ezután Jean Valjean egy kisfiútól, - Kicsi GervaisGervaistől -től elvesziellopja a kétfrankos pénzérméjét. Saját tetténTettén megbotránkozik. Visszaemlékezve a püspök jóságára Jean Valjean megtér, elhatározza hogy életét a jócselekedeteknek szenteli.

Hat év múlva gazdag iparosként látjuk viszont [[Montreuil-sur-Mer]]ben, aki városa felvirágoztatásáért és támogatásáért nagy tiszteletnek örvend. Úgy ismerik, mint a rejtélyes Madeleine urat, senki sem tudja igazi nevét, s ezzel szembeszegült a feltételes szabadság tilalmának – de igazi személyazonosságát a gályarabság kockázata mellett is titkolja. Szerencsétlenségére Javert helyi rendőrfelügyelő elfog egy szegény embert, akit tévesen Jean Valjean-ként azonosít és bíróság elé állít. Az igazi Jean Valjean, hogy megmentse a tévesen azonosított foglyot a súlyosabb ítélettől, felfedi kilétét, így maga kényszerül gályára menni. Nagyjából ugyanebben az időben találkozik Fantine-nal, a szerencsétlen múltú munkásnővel, aki hogy megélhetését biztosítsa, prostituált lett és Cosette nevű kislányát a kétszínű és kapzsi kocsmáros házaspár, - Thénardier-ék - gondjára bízta abban a reményben, hogy rendszeresen küldött pénzéből azok majd jól tartják, amíg ő maga nem képes rá. Ezután megbetegszik és meghal, de halála előtt még találkozik Jean Valjeannal, aki megígéri neki, hogy megkeresi lányát és gondot visel rá. Jean Valjeant gályára viszik, de ez nem akadályozza meg abban, hogy állja Fantine-nak adott szavát. Megszökik és kifizeti a zsaroló Thénardier-ékat, Cosette-tel Párizsba menekül Javert elől, ahol Fauchelevent álnéven egy apácazárdában rejtőzik el. A zárdában mint kertész dolgozik, hogy közel lehessen Cosette-hez.

''A nyomorultak'' a korábban már kiformált<ref name="vi589">[Világirodalom, Akadémiai Kiadó, (2005) ISBN 963-05-8238-4 p.589]</ref> és népszerű [[romantika|romantikus]] irányzat elvét követi, melynek legfőbb alakja az irodalomban maga Hugo volt.<ref name="ir145">[Irodalom, Dr. Mohácsi Károly, ISBN 963-8153-40-7 p.145]</ref> Az irányzat e kiteljesedett korszakában két másik irányzatra bomlott: a „művészet a művészetért" ''([[L’art pour l’art]])'' és a „társadalmi romantika" ''(romanticisme social)'' irányzatokra.<ref name=vi589/> A regény ez utóbbi szellemben íródott; egy olyan szellemben, mely vallotta, hogy a művészeknek felelősségük és kötelességeik vannak a társadalom felé, munkájuk jobbá kell, hogy tegye az emberek életét.