„Ikebana” változatai közötti eltérés

A legenda szerint ugyanis a Tejút átellenes partjain élő két elszakított szerelmes, a Szövőlány és a Pásztorfiú csillaga minden év hetedik havának hetedik napján egy éjszakára találkozik. Ezt a találkozást ünnepelték meg a korabeli Kínában, és ezzel együtt a Japán udvarban is a Nara korszak (VII. század) idején. Egy császári napló feljegyzései szerint 1416-tól 1443-ig minden év július 7-én tanabata-hóraku ünnepségen sort kerítenek virágrendezési kiállításra. Ugyanakkor mindezek hatására egyre többen kísérelték meg a virágokat művészi elrendezéssel pompás vázákba helyezni. Ezek a próbálkozások, váza és virág kompozíciója, alkotás és környezet közötti összhang megtalálása mind-mind odáig vezetett, hogy lassan kialakult az ikebana készítésikebanakészítés szabályrendszere és stílusa. Ezen kor alkotásait tatebanának nevezzük. A tatebana szó ikebanát jelent, de ez utóbbi kifejezés csak jóval később, a XVIII. században született meg, ami a vázával, virággal, növényi ágakkal létrehozott művészi alkotást jelenti. Az ikebanának ez volt az első meghatározása, mely nem a stílust, hanem csak magát az ikebanát jelentette. A tatebana volt az eső olyan virággal alkotott művészi alkotás, mely már önálló művészetként volt értelmezhető. Fő jellemvonása a tatebanának, hogy egy erőközpontba tömöríti a növényi ágakat és virágokat, ezzel szimbolizálva növény és ember akaratát, felfelé törekvő erejét.