„Baloldali Blokk” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
2. sor:
A '''Baloldali Blokk''' nevű magyar politikai szövetség a kommunisták kezdeményezésére jött létre [[1946]]. [[március 5.|március 5]]-én és [[1948]]-ig működött. Résztvevői voltak a [[Magyar Kommunista Párt]], a [[Magyarországi Szociáldemokrata Párt]], a [[Nemzeti Parasztpárt]] és a [[Szakszervezeti Tanács]].
 
Valódi célja a kormánykoalícióban részt vevő kommunisták részéről a miniszterelnököt ([[Nagy Ferenc (miniszterelnök)|Nagy Ferenc]]) is adó legnagyobb kormánypárt, a [[Független Kisgazdapárt]] [[Szalámitaktika|felszalámizásának]] megkezdése azzal a váddal, hogy a kisgazdapárt jobbszárnya a [[Magyarországi földreform (1945)|földreform]] eredményeinek felszámolásán és egyéb "[[reakció]]s" terveken dolgozik. A [[Nemzeti Parasztpárt]] egyes politikusai ugyanakkor azt várták a szövetségtől, hogy hozzájárulhat a kisgazdák egyes általuk túl jobboldalinak tekintett politikusainak kiszorításához.
 
A hivatalos érvelés szerint a Baloldali Blokk céljai a következők voltak: Egyeztetni kívánta a tagszervezetek politikai jellegű küzdelmeit a demokratikus vívmányok, mint például a földreform megőrzése érdekében, különösen a [[Független Kisgazdapárt]] környezetében megjelenő jobboldali, néhol szélsőjobboldali nacionalista eszméket hangoztató elemekkel szemben. A Blokk kiállt az [[államosítás]]i program megvalósítása, a [[közigazgatás]] "megtisztítása" és a [[bank]]ok teljes állami ellenőrzés alá vonása mellett. ''"Mindezek a gazdasági rendszabályok elválaszthatatlanul összefüggnek a politikai reakció elleni erélyes harccal"'' – írta akcióprogramjában a Baloldali Blokk.