Főmenü megnyitása

Módosítások

7 233 bájt hozzáadva ,  3 évvel ezelőtt
 
==Életpályája==
 
1938-ban megalakította [[Magyarország]] első diákfotókörét. 1940-ben érettségizett. 1941-1942 között könyvelő illetve tisztviselő volt. 1942-ben egy nemzetközi kiállításon aranyérmet nyert. 1943-1945 között a [[Várkonyi László]] stúdiójában dolgozott. 1945-1951 között szabadúszó volt. 1951-1954 között a Magyar Fotó munkatársa volt. 1956-ban a Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagja volt. 1990-ben a Magyar Fotóriporterek Kamarája elnöke volt.
Édesapja segédtisztviselő volt a Hősök Temetője Felügyelőségnél. Édesanyja származása miatt nem kaphatott munkát abban az időben. A budapesti külső Váci úton lakott szüleivel és nővérével, szerény körülmények között. A fotografálást korán, 12 éves korában kezdte, s 14 évesen kapta meg élete első fényképezőgépét. Középiskoláit a Széchenyi Felsőkereskedelmi iskolában járta ki, ahol egyebek között [[Szerb Antal]] volt a tanára. Középiskolásként gyakorta járt a MADOME (Magyar Dolgozók Országos Művészfényképező Egyesülete) rendezvényeire, gyűléseire, kiállításaira, s hallgatta a nagy öregek intelmeit, tanácsait. Leginkább Haller Frigyes intelmei hatottak rá. Ő mutatott rá, hogy mik a korlátai az un. magyar stílusnak, (erős ellenfényben való fényképezésnek), illetve elemezték az akkoriban megjelenő képes magazin, a vasárnapi Magyarország egyes képeit, rámutatva azok technikai és szemléletbeli korszerűtlenségeire.
 
A MADOME összejöveteleinek hatására megfogalmazódott benne, hogy iskolatársai számára átadja megszerzett tudását, és egyben az egyesület eszmei mondanivalóját is magáévá téve a magyar fotókultúrát terjessze, a Széchenyi Felsőkereskedelmi iskolában - tanárai támogatásával - megalapította diákfotó-kör (1938), [[Magyarország]] első középiskolás-korúak fényképezését célzó társulása lett. Szerény körülményei rákényszerítették, hogy jobbnak kell lennie diáktársainál, s miután kitűnő gyors és gépíró volt az órákon elhangzott, s tankönyvben nem szereplő információkat gyorsan és pontosan rögzítette, majd másolással osztálytársainak kevéske pénzért másolta. Az összegyűjtött aprópénzekből vásárolta 16 évesen élete második, az elsőnél már sokkal jobb teljesítményű fényképezőgépét.
Iskolája egyébként számos gyors és gépírás versenyre küldte el őt, de a teljesítménykényszer nála mindig pillanatnyi blokkot okozott, afféle izgulós diákként, helyezéseket nem ért el, bár jó tudása volt. Ez a "lámpalázas" tulajdonsága végig kísérte életét, és ennek köszönhetően csak presszió hatására készített kötött, riport témájú fényképeket, tudósításokat, ahol minden képnek kitűnőnek KELL lenni.
18 éves korában vett részt először nemzetközi fotókiállításon képével, amely kiállítást egyébként a MADOME szervezte, de az akkori kritika a kiállítás gyenge művei között említette fényképét. A kudarc azonban ösztönözte, nem elkeserítette.
 
1940-ben érettségizett. 1941-1942 között könyvelő illetve tisztviselő volt. 1942-ben egy nemzetközi kiállításon aranyérmet nyert. 1943-1945 között a [[Várkonyi László]] stúdiójában dolgozott. 1945 után a Tolnai Világlapja utódjaként létrejövő Dolgozók Világlapjának lett fotósa, de amikor a kötöttségek fékezték, akkor a Külügyminisztérium Fotóosztályának lett munkatársa, ahová azért nem kellett minden nap bejárnia. Kerülte, hogy az MTI elődjének számító Magyar Fotó munkatársa legyen, azonban 1951-ben már nem volt menekvés, külső presszió hatására belépett a napi tudósítások világát jelentő "képi-húsdaráló", erős hierarchiát és kötöttségeket hordozó nagy országos vállalatához, a Magyar Fotóhoz. A kultúra, és közművelődés területén dolgozott 1955-ig olyan kollégák társaságában, mint [[Langer Klára]], [[Reismann Mariann]] és [[Vadas Ernő]].
 
1955-ben megjelent első fotóskönyve a "Csunyika", amely Jékely Zoltán költő verseit illusztrálta a bábtervező Girardi bábfiguráival. Ez a kötet szakított az addigi hagyományokkal és egyfajta frontáttörésnek számított azzal, hogy a bábokat a természet megfelelő környezetébe helyezte, akárcsak második fotóskönyve a "Fülemüle" (1956) is. Itt formálódott ki Gink képi formanyelve, amely még ezekben a kötetekben még kellően naturális, és eléggé direkt módon illusztrálja a versek szövegeit. A könyv sikere viszont kellőképpen áthidalta azt a megélhetési űrt, amely a Magyar Fotótól való távozása jelentett. Innentől fogva szabadúszó fényképész volt, s elsősorban a képeskönyvek publikálása jelentette a megélhetést és állandó munkát számára.
 
A Magyar Fotónál, s később is néhány kiadó művészeti vezetője afféle iparosnak tekintetta, akinek megmondták mit és hogyan fényképezzen le, néha még azt is milyen szögből, igazából látásvilága senkit sem érdekelt. Az elkészült kép illusztrációja volt egy politikai kurzus szemléletének, amit ha nem ő fényképez, megcsinálja tíz másik úgy, ahogy azt elvárták. Ettől személyisége igen messze állt, s állandó kudarcok érték főnökök, hivatalok, kiadók részéről. Ötleteit átvették, de nem vele fényképeztették le, hanem silány fényképekkel helyettesítették a leegyszerűsített szövegeket, mint ahogy például a budai vár bemutatását célzó javaslatánál is történt.
 
 
1956-ban megalakuló Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagja volt. Ugyanakkor rendszeressé váltak a szakmai kudarcai, ellentétek és hevesebb viták szerkesztőkkel, pártvezetőkkel. A közben kialakuló 1956-os forradalom eseményei hatására sok más honfitársunkkal együtt, ő is az ország elhagyása mellett döntött. Talán túl későn, vagy túl rossz helyen... Mindenesetre 1956. október 12-én az osztrák-magyar határnál, a közben erőssé váló határzár során elfogták a magyar határőrök. Másfél hónapot ült előzetes vizsgálati fogságban, majd fenyegetések közepette elengedték, miután semmi olyasmit nem követett el a tiltott határátlépés kísérletén kívül, amiért politikai fogoly lehetett volna. "Priusza" azonban végigkísérte működését, és pályáját. Könyveit ugyan rendszeresen kiadták, amelyek elsősorban hiánypótló jellegűek voltak. 1945 után elindított egy addigi elvekkel szakító emberábrázolást portréival, művészportréival, de kiállításokra, vagy egyéni megmutatkozásokra kevéssé kapott lehetőségeket. De az Aczél György-féle "Támogat, Tűr, Tilt" (Három T) elv hármasából rá a "Tűr" kategória vonatkozott, azzal együtt is, hogy megkérdőjelezhetetlen munkásságát a Balázs Béla díj I. fokozatával (1970) tüntették ki, sőt megkapta az Érdemes Művész (1974) címet is. Munkásságának jelentőségét kifejezi, hogy akkor számos európai fotóművész szövetség tiszteletbeli tagjává választotta, és az Osztrák, a Nyugat- Német, a Holland, és a Dán szövetségek kitüntető figyelmét tudhatta magának, miközben itthon a magyar fotósélet, és a közélet némaságra kárhoztatta "politikai megbízhatatlansága" miatt. ''"...Önzetlenül adnám tovább tapasztalataimat az utánam jövő nemzedékeknek, de nem taníthatok. Dosztojevszkij igaz tanításaival vigasztalódom: szép emlékeimmel élek."'' <ref>Hegedüs Mária: Beszélgetés Gink Károllyal - Fotóművészet, 1978. 1 szám.</ref>
1990-ben a Magyar Fotóriporterek Kamarája elnöke lett. Többször felterjesztették Kossuth-díjra, de azt soha sem kapta meg.
''Készült a „jubileumi" születésnapi kiállítására. De a sors itt is közbeszólt. A kiállítás megnyitását a Magyar Fotográfusok Házában technikai okok miatt halasztani kellett. Keserűen jegyezte meg: ezt már nem érem meg.'' -írta róla Keleti Éve nekrológjában - és valóban a kiállításmegnyitó, már nélküle zajlott. Sírja a [[Farkasréti temető]]ben található.
 
==Művészetéről, munkáiról==
 
Élete legfontosabb része Bartók zenevilágának képi megfogalmazása (1976). Több mint 200 önálló kiállítása volt. 52 könyvet illusztrált, több könyvben foglalkozott a kaukázusi népek, [[India]], [[Görögország]] kultúrájával.
 
Sírja a [[Farkasréti temető]]ben található.
 
 
[[Fájl:Gink Károly sírja.jpg|thumb|bélyegkép|jobbra|200px265px|Gink Károly és lánya, Gink Judit sírja a Farkasréti temetőben]]
 
==Magánélete==