Főmenü megnyitása

Módosítások

==Művészetéről, munkáiról==
 
Munkájában tökéletesre törekedett, és kiadóitól is ezt várta el, minimum szintnek. Érzékeny művész volt. Nézetei, és elvárásai miatt sokszor ütközött a kiadók, válogatásaivalszerkesztők, lektorok álláspontjaival. Elszántan védte képeit igazát, és amikor "átszerkesztették" válogatásait egy-egy kötethez, már nem érezte magáénak a kész könyvet. Ilyen volt az 1976-ban megjelent Magyarország, vagy a Magyar tájak művészete című kötetek, amelyet a Corvina Kiadó akkori művészeti vezetőjével való állandó vita és veszekedés kísért. Zavarta az a konzervatív szemlélet, amely nem várt tőle többet egyszerű levelező-lap stílusnál, főképp amikor megmondták neki mikor milyen objektívet, vagy színszűrőt használjon.
Viszont magáénak érzete a Ligheát, Az én világom-at, a [[Devecseri Gábor]]ral való utazásának emlékét őrző Ithakát, vagy az Üzbegisztánt, Grúziát, az Európai pillanatok kötetét. A Csongrád megyéről készülő könyve esetében például közel öt hónapot hadakozott, mire repülési engedélyt kaphatott néhány légi felvétel elkészítésére, amelyet azután számos intézményen, biztonsági csatornán keresztül verekedve leredukálódott az a néhány kép, amelyik bekerülhetett a kötetbe. A címlapját kitalálva napokon keresztül járta a vidéket a legmegfelelőbb, és legkifejezőbb terület megtalálására, s ott is idő volt kiválasztani a legmegfelelőbb napállást, fényviszonyokat, amiből azután lett egy Csongrád megyére jellemző fénykép a könyv borítójára.
Nem valósult meg a "Művészek közelről" című albuma, amelyben már olyan portrék sorakoztak, mint Koszta, [[Szőnyi István]], [[Bernáth Aurél]], [[Füst Milán]]. Menet közben még számos más portrét készített, amely szakított az addigi sémákkal, amely az írókat töprengőn, azt íróasztaluknál ábrázolta, a szobrászokat beállított faragás, mintázás közben, s a festőket meg a kész művek elé állítva, mintha részesei lennénk az elegáns ruhába öltözött festők beállított ecsetvonásainak. A lektorral történt vitája kapcsán a kiadó elállt a tervtől, illetve másokkal csinálták meg ezt, miközben számos művész is tiltakozott Gink szókimondó portréi miatt.