„Dzsahán Sáh mogul herceg” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
mert angolból fordítják
aNincs szerkesztési összefoglaló
4. sor:
 
Sáh Dzsahán 1673. Október 4-én született és 1712. Március 30-án halt meg [[Lahor]] közelében, testvére, [[Dzsahandár mogul sah|Dzsahandár sah]] elleni harcban esett el. Egyik felesége Zakijat-un-Nisza, Akbár herceg, [[Aurangzeb]] negyedik fiának a lánya volt. [[Agra|Agrában]] vette őt el ugyanazon a napon, amikor, mikor bátyja, [[Rafi-us-San]] vette el Akbár herceg másik lányát, Jahja kánt. Másik felesége Fakhr-un-Nissza Begam volt, akitől Rosan Akhtar fiuk született, a kásőbbi [[Mohamed mogul sah|Mohamed]] [[Mogul uralkodók listája|mogul sah]]. Állítólag Sarih Kázi leszármazottja volt. Körülbelül 60 évesen hunyt el 1733. május 16-án. Harmadik felesége, vagy ágyasa Nek Manzir volt, aki [[Delhi|Delhiben]] halt meg 1744. április 27-én.<ref>Irvine William: Later Mughals, volume I, 1707-1720, Calcutta, 146. oldal</ref>
== Bahádur mogul sah és fiai viszonya ==
[[Bahádur mogul sah|Bahádur]] halálakor az egész táboron eluralkodott a zűrzavar. Ahogy várható volt, amint kilehelte az uralkodó a lelkét, fiai máris egymás ellen fordultak és versengtek a birodalomért.
[[Azim-us-San]], a sah második fia, [[Aurangzeb]] uralkodása idején legalább 10 évig távol élt apjától. 1697-98-ban [[Bengál]] kormányzója volt, majd ehez még megkapta [[Bihár|Bihárt]] 1702-03-ban. Csak 1707-ben látta újra apját a Dzsadzsaui ütközet előtt, ahol vereséget mért [[Azám mogul sah|Azám sahra]].
Ez alatt az idő alatt [[Dzsahandár mogul sah|Dzsahandár]], a legidősebb fiú, a közügyekben tanúsított alkalmatlansága miatt elveszítette apja jóindulatát és ideje java részét [[Multán|Multánban]] töltötte.
Míg Bahádur a [[Kabul|Kabuli]] tartományban igazgatott, eleinte harmadik fia, [[Rafi-us-San]], volt a főtanácsadója és kedvenc fia. Ezt a szerepet azonban idővel negyedik fia, Dzsahán Sáh herceg vette át, aki megtartotta befolyását apja uralkodásának elején. Ám ez a helyzet is változott megközelítőleg 1709 decemberében, amikor a sah átlépte a [[Narmada-folyó|Narmada-folyót]] [[Hindusztán]] irányában. Ekkor minden befolyás [[Azim-us-San|Azim-us-Sanra]] szállt át. Ebben valószínűleg szerepet játszott Dzsahán Sáh gyakori betegeskedése (1709. december 4. – 28., 1711. július 30. - október 5.). Bármi is volt az ok, az uralkodó haláláig Azim-us-San maradt az uralkodó kedvenc fia. Ezért a testvérek irigykedtek rá és a viszony a testvérek közt ellenséges volt.<ref>Irvine William: Later Mughals, volume I, 1707-1720, Calcutta, 157. oldal</ref>
 
== Bahádur halála ==
Mikor az urakodó, Bahádur sah egészsége megromlott, a kisebb hatalmú testvérek támogatásért fordultak [[Zulfikár kán|Zulfikár kánhoz]] ([[Rafi-us-San]] 1712. február 2-án, [[Dzsahandár mogul sah|Dzsahandár]] 1712. február 8-án), aki végül is a leggyengébb, Dzsahandár mellé állt. A megegyezés szerint a birodalmat 3 részre osztoták volna. Dzsahandár [[Hindusztán]] uralkodója lett volna, érméket verettetett volna és a pénteki imákat neki szentelték volna. Rafi-us-San megkapta volna [[Kabul|Kabult]], [[Kasmír (régió)|Kasmírt]], [[Multán|Multánt]], Tatthát és Bakkart. Dzsahán Sáh pedig a [[Dekkán-fennsík|Dekkánt]], a [[Narmada-folyó|Narmada-folyótól]] [[Ceylon|Ceylonig]]. [[Zulfikár kán]] lett volna az egyetlen hadvezér Dzsahandár udvarában, a másik kettőnél katonai helytartói lettek volna.<ref>Irvine William: Later Mughals, volume I, 1707-1720, Calcutta, 161. oldal</ref>
A sah halálhírére Azim-us-San ejtett pár könnyet, majd megszólaltak a dobok az új uralkodó tiszteletére. A herceg tanácsadói figyelmeztettek, hogy Zulfikár kán nyílt ellensége és megpróbálták elfogni, ám megszökött.<ref>Irvine William: Later Mughals, volume I, 1707-1720, Calcutta, 165. oldal</ref>
 
== Az Azim-us-San elleni harc ==
Az elkövetkező 3 napon Zulfikár kán sereget gyűjtött és megerősítette szövetségét a három herceggel. Meglátogatta Rafi-us-Sant és Dzsahán Sáhot és sürgette őket, hogy vegyenek fel uralkodói címeket. 2-3 napon belül hatalmas zsoldos sereget verbuváltak és megindultak Azim-us-San felé.<ref>Irvine William: Later Mughals, volume I, 1707-1720, Calcutta, 166. oldal</ref>
Az összeütközés előtt a versengő feleknek a következő katonai erő állt rendelkezésére: a három fivér oldalán 53 ezer lovas és 68 ezer gyalogos (Dzsahandár 20 ezer lovas, 30 ezer gyalogos, Rafi-us-San 8 ezer lovas, 8 ezer gyalogos, Dzsahán Sáh 25 ezer lovas, 30 ezer gyalogos) és Azim-us-San oldalán 30 ezer lovas és 30 ezer gyalogos.<ref>Irvine William: Later Mughals, volume I, 1707-1720, Calcutta, 161. oldal</ref>
A testvérek hozzáállása a csatához különböző volt. Dzsahán Sáh például öntelt véleménye szerint neve hallatára ellenségei megfutamodnak. Halogató álláspontjáról és fukarságáról is híres volt és nem fizette jól katonáit.<ref>Irvine William: Later Mughals, volume I, 1707-1720, Calcutta, 167. oldal</ref>
Volt másik oldala is a hercegnek. 1712. március 15-én egy tüzérségi párbaj után Dzsahandár egyik kétezer fős csapata parancs nélkül támadásba lendült és a pusztulástól csak Sáh Dzsahán gyors beavatkozása mentette meg őket. A herceg megsebesült a karján a csatában, de hősiességét Zulfikár kán is elismerte.<ref>Irvine William: Later Mughals, volume I, 1707-1720, Calcutta, 168. oldal</ref>
A csata még március 18-ig folytatódott és a szerencse Azim-us-San ellen fordult, aki végül is elefántja hátán belefulladt a [[Ravi-folyó|Ravi-folyóba]].<ref>Irvine William: Later Mughals, volume I, 1707-1720, Calcutta, 177. oldal</ref>
 
== A zsákmány elosztása ==
Miután a csatában Zulfikár kán legyőzte legerősebb ellenlábasát, kevélysége minden határt átlépett. A megegyezett vagyonelosztást kifogásokkal halogatta a két fiatalabb fivér rovására remélve, hogy azok bérencei a zsold hiányában otthagyják uraikat.<ref>Irvine William: Later Mughals, volume I, 1707-1720, Calcutta, 178. oldal</ref>
 
== Végső összecsapás ==
Mikor minden kétely eloszlott Zulfikár szándékai körül, a két fiatalabb fivér új sereget gyűjtött. Azim-us-San Lahorba menekült katonái beálltak Dzsahán Sáh lobogója alá. Így sikerült 3-4 ezer tapasztalt katonát szereznie.
Dzsahandár is felfogadott szökevény katonákat. Azim-us-San halálát követő nyolcadik napon befejeződtek a felkészülések egy újabb csatára.
1712. március 26-án Dzsahán Sáh vonultatta fel elsőnek seregét, de Dzsahandár sem késlekedett.<ref>Irvine William: Later Mughals, volume I, 1707-1720, Calcutta, 179. oldal</ref>
Egész nap folyt a csata. Az elkövetkező éjszaka folyamán mindkét oldalról sok katona hagyta ott a tábort. Dzsahán Sáh lőszerraktárját is felrobbantották. Másnap megújult hévvel folytatódott a csata délig, mikorra kifáradt mindkét fél katonasága.
Rasztam Dil kán ekkor Dzsahán Sáhhal egyetemben gyors támadást intézett elefántháton Dzsahandár táborára. A felvert porban az elefántok nem tudták tartani a frontvonalat és csoportokra oszlottak. Rasztam Dil kán csapata eljutott Dzsahandár sátoráig és menekülésre kényszerítette a herceget és elfogta a fiát, Azz-ud-Din herceget.<ref>Irvine William: Later Mughals, volume I, 1707-1720, Calcutta, 180. oldal</ref>
Időközben Dzsahán Sáh alig ezer fős csapata élén egy rejtőzködő muskétás egységbe rohant, akik meglepetésszerűen tüzet nyitottak rájuk és lendületét vesztette a támadás.
Zulfikár kán fülébe jutott, hogy Dzsahandár és serege menekül és Dzsahán Sáh elszakadt seregétől. Azonnal a helyszínre sietett és a muskétásokat megtámogatva megfordította a csata menetét. Dzsahán Sáh fiát, Farkhunda Akhtárt fejbe lőtték és meghalt. Hamarosan apja is halálos sebet kapott.<ref>Irvine William: Later Mughals, volume I, 1707-1720, Calcutta, 182. oldal</ref>
 
== Forrásanyag ==
* ''[http://books.google.com/books?id=HHyVh29gy4QC&pg=PA261&dq=%22Jahan+Shah%22+1712&hl=en&sa=X&ei=kf9eUq3JONex4AOZzYDAAQ&ved=0CC8Q6AEwAA#v=onepage&q=%22Jahan%20Shah%22%201712&f=false A Mogul Birodalom]'' , John F. Richards
 
Irvine, William. The Later Mughals. Low Price Publications ISBN 8175364068.
 
== Hivatkozások ==