„Osztrák közgazdaságtani iskola” változatai közötti eltérés

Az osztrák elmélet összes közgazdásza egyetért abban, hogy a gazdasági ciklusok kialakulásának gyökér oka és legfőbb motorja a tartalékrátás bankrendszer fenntarthatatlan hitelbővítő tevékenysége. Murray Rothbard ezen felül kiemelt figyelmet szentelt a nagy gazdasági világválságot megelőző központi bankok teremtette laza hitelkörnyezetnek és az elégtelen monetáris politikának, ami csupán elodázta, késleltette az árak elkerülhetetlen és szükséges visszarendeződését és megnyújtotta a piac működési zavarát. Rothbard azzal kezdi, hogy egy központi monetáris fennhatóság nélkül működő piacon nem fordulnának elő egyidejűleg nagy számban párhuzamosan beruházási zavarok és vállalkozási tévedések, mivel a vállalkozók nem egyszerre követnének el hibát és gyorsan kihasználnának bármilyen ideiglenes és elkülönült árazási zavart. Továbbá, egy nyitott, nem centralizált (biztosítatlan, azaz központilag nem “elkényeztetett”) tőkepiacon, a bankárok távol tartanák magukat a spekulatív hitelkihelyezéstől, a biztosítatlan betétesek nagy körültekintéssel monitoroznák a kölcsönzők könyveit ezzel mérsékelve az elburjánzó kicsapongásokat a pénzpiacon. A beruházási zavarok(/téves/káros beruházások) általános, széleskörűszéles körű elterjedése tehát a központi bankok által végrehajtott monetáris intervencióra, a “monetáris/pénzügyi tervgazdálkodásra” vezethetők vissza. Rothbard szerint a hitelkihelyezés és kölcsönzés vakmerő elharapódzása a hitel félreárazásából fakad, amelyet a központi bank hajt végre a kamat feletti kontrollal és a bankok kényszeres kimentésével amikor azok már csődbe mennének (‘too big to fail’ / ‘bailout’ koncepció). Ez aztán ahhoz vezet, hogy a kamat túl hosszú ideig lesz túl alacsony, nem úgy mint ha egy központi bank nélkül működő valóban szabad piac árazná be a hitelt.