„Derkovits Gyula” változatai közötti eltérés

Az [[első világháború]] kitörésekor önként jelentkezett katonának, feltehetően azért, hogy megszabaduljon a rákényszerített munkájától. Néhány hetes kiképzést követően a Kárpátokban folyó harcokba küldték, ahol kisebb sebesüléssel kórházba került, aztán 1915 tavaszán ismét a frontra küldték. ''Bal könyökén és alsó karján nehéz, roncsolt sebet kap...mire a szantinécek rátalálnak, tüdeje áthűl a nagy hidegben. Először vidékre, majd Bécsbe[[Bécs]]be kerül, kórházba. Bal karját amputálni akarják. Nem engedi. Úgy érzi, még szüksége lesz rá, palettát tart majd vele... Bal karja a gondos ápolás mellett is béna marad''<ref>Derkovits Gyuláné: Mi ketten (Budapest, 1977) 16. oldal</ref> a hidegben egész életére kiható tüdőbajt kapott.

1916-ban visszatér Magyarországra és felköltözött Budapestre. Hadirokkantként, némi segélyből és asztalosmunkából tartotta fenn magát. Baloldali elkötelezettségű ember volt, már 1918-ban belépett a kommunista pártba, folyamatosan kapcsolatot tartott fenn a bécsi emigránsokkal. Kezdetben bátyjánál lakott. Megélhetését az állam 1919-ig évi 120 koronával támogatta. 1917 januárjától a kor legmodernebb szemléletű magántanodájában, a Haris közi Képzőművészeti szabadiskolában tanul, ahol olyan tanárok keze alatt folyt a munka, mint [[Kernstok Károly]], [[Rippl-Rónai József]], [[Vedres Márk]], [[Vágó József (építész)|Vágó József ]], [[Bölöni György]], [[Elek Artúr]], [[Márkus László (rendező)|Márkus László]]. Abban az évben a Lónyai utcai Iparrajziskolában esti aktrajzolásra járt, majd Podolini-Volkmann Atrúr Lehel téri és Teplánszky Sándor Akácfa utcai szabadiskolájába képezte magát. Ugyancsak '17-ben a MA szerkesztőségében kiállították rajzait. Időről-időre kiújuló tüdőbaja hátráltatja a munkában. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, az iskola egyik modelljével, Dombai Viktóriával.

Miután visszatért Budapestre, kilátástalan helyzetében Kernstock Károly sietett segítségére. Elkészítette a Pandamonium c. litográfia-sorozatotsorozatát. Egyik megrendelést kapta a másik után. [[Füst Milán]]: Advent, [[Arany János]]: Toldi és [[Moly Tamás]]: Karnevál c. könyvéhez készített illusztrációkat. 1921 végétől kezdve már lapoknak is dolgozik. A [[Magyar Írás folyóirat|Magyar Írás]], mely a korszak egyik legnagyobb művészeti folyóirata, sorra közölte linómetszeteit és festményeinek reprodukcióit.

Habár a kiállítás ismertté tette a nevét a műértők között, a mindennapi megélhetés nem lett könnyebb a fiatal házaspárnak. 1923. június 2-án Derkovits Gyula feleségével hajóval Bécsbe utazott. Kint a Pestről hozott pénz hamar elfogyott és alig egy hónap múltán tartalékaik kifogytak. Hoselitz Ernő gyártulajdonos azonban segítségükre sietett és a közel két évig szerény megélhetést biztosított a festőneknekik. Rendszeresen látogatta a múzeumokat, kedvenc helye a Kunsthistorisches MúzeumMuseum volt.

ItteniOttani tartózkodása alatt egyre gyakrabban fordult a sokszorosított grafika műfajához, itt készítette el az ''Evezősök'', a ''Kártyázók'' és a ''Halottsiratás'' c. lapokat, mely utóbbi a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesülete révén a clevelandi seregszemlén is részt vett.

[[Fájl:Derkovits Halottsiratás 1924.jpg|bélyegkép|jobbra|200px|Halottsiratás. 1924., olaj vásznon. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest]]

1925. február 25-én a Weihburg Galériában gyűjteményes kiállítása is egyértelműen sikerrel zárult, s több képképe is gazdára talált. A fokozódó infláció és munkanélküliség miatt ez sem volt elég a mindennapi biztos megélhetéshez, így Derkovits abban a reményben hogy Budapesten is vásárlókat találhat új képeire Budapestreoda vitte azokatőket. 1925. május 2-án az Andrássy út 17. szám alatti Mentor könyvkereskedés kultúrszobájában nyílt tárlat eladásaiból befolyt összeg, valamint a bécsbenBécsben élő magyar szobrász [[Ferenczy Béni]] támogatása is sokat jelentett.

1925 augusztusában Hoselitztől érkező anyagi támogatása abbamaradt. Később a magyar politikai rendőrség tisztogató akciójának rémhíre és kilátástalan helyzetük miatt 1925 teléntélen úgy határoztak, visszatérnek Budapestre.

1926 tavaszán a [[KÚT (képzőművészet)|Képzőművészek Új Társasága]] harmadik kiállítása hozhozott számára igazi hazai sikert. Az [[Ernst Múzeum|Ernst Múzeumban]] megrendezett tárlaton három festménnyel (''Önarckép'', ''Utolsó vacsora'', ''Élet és halál'') vett részt. A kritika nagyon jól fogadta a szinte még ismeretlen festőt, s kiemelte munkáit; a KUT c. folyóirat hasábjain egyre gyakrabban közölte. [[Petrovics Elek]] a Szépművészeti Múzeum igazgatója megvásárolta ''Élet és halál'' c. festményét, melyami az anyagi megbecsülés mellett óriási erkölcsi elismerést jelentett számára.

1927 szeptemberében az Ernst Múzeum csoportos tárlatán már 41 művel képviselteképviseltette magát. A Bécsben készült képek mellett már itthon készített friss alkotásai is helyet kaptak a tárlaton. A hazai művek két nagy téma köré csoportosulnak az egyik az utca, a nagyváros feszültségét zaklatottságát, a másik pedig a belső intimitást sugárzó képei, melyek otthon belső békéjéről, feleségével való életéről mesélnek. Az év rendkívüli sikerei áttörést jelentettek Derkovits életében. Az állami vásárlás, a KUT díja, a sajtó magasztaló kritikái is mind ezt mutatták. Önálló festői stílusa is lassan kibontakozott, s olyan jelentős művek kerültek ki ekkortájban ecsetje alól mint az ''Utca,'' ''Otthon'' vagy az ''Önarckép''.

[[Fájl:Derkovits, Gyula - Still-life with Fish I (1928).jpg|bélyegkép|balrabal|200px|Halas csendélet I. 1928. montázs papíron. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest]]

Az Ernst Múzeumbeli kiállítás sikere sajnos nem hozta magával az anyagi megbecsülést, így a kínzó pénztelenségen 1928-ban a Magyar Rézkarcoló Műhelybeli bemutatkozással sikerült átlendülnie. Az elmúlt hét év grafikai munkásságát napvilág elnapvilágra táró válogatásból számos példány gazdára talált. Az így befolyt összeg ideiglenesen megoldotta a házaspár anyagi gondjait. ElköltöznekElköltöztek a Hunyadi tér 10. számú padláslakásba. A Dózsa-féle parasztlázadás illusztrálásáhozillusztrálásának 1929. januárjában kezd neki.

Ebben az időszakban született az a pár érdekes csendélet, melybenahol Derkovits többféle idegen anyagot emelt a festménybe, így egy furcsa kollázsszerű elegyét adva a festménynek és valóságnak. A ''Halas csendélet''et a Tamás Galéria 1929-es tavaszi kiállításán mutatták be, ahol nagy tetszést aratott, s bár a kritika fanyalogva fogadta, [[Oltványi Ártinger Imre]] a kor egyik legnagyobb hatású műgyűjtője 400 pengőért megvásárolta saját gyűjteménybegyűjteménye számára.

1929. október 5-től 15-ig a Tamás Galéria Gyűjteményes tárlatán már a borongós hangulatú, nyomasztó képekképei helyett a friss, harmóniát sugárzó képeksugárzók kerültek a falakra.

1930. szeptember 1-én Derkovits részt vesz a Baloldalibaloldali munkástüntetésekenmunkástüntetésen. A százezres menetet brutálisan elfojtó kardlapozó rendőröket néhány rajzán is megörökíti.

[[Fájl:Derkovits, Gyula - The Verdict (1930).jpg|bélyegkép|jobbrajobb|200px|Végzés. 1930. tempera és olaj vásznon. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest]]

Az 1930 második felében felajánlják neki a Római ösztöndíjat. de mivel a Palazzo Falconieri azonban családtagokat nem fogad.fogadott, A hozzátartozók csakhozzátartozókat saját költségükön kellkellett volna elszállásolni, így végül Derkovits lemondlemondott a kiutazás lehetőségérőllehetőségről. Az eleve anyagi gondokkal küszködő Derkovits házaspár az év során tetemes lakbértartozást halmozott fel. Habár többen próbáltak segíteni, hol képvásárlással, hol adománnyal., Derkovits azonban nem volt hajlandó a számára megalázó adományokat elfogadni, Így 1931. augusztus 19-én a házaspárt kilakoltatták. Erről az eseményről tanúskodik a "Végzés" c. festmény is. Képeit a 600 pengős tartozás fejében lefoglalják, őt magát pedig 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetéstbörtönbüntetésre kapítélik.

A kilakoltatott házaspár egy ideig Aa festő feleségének testvéréhez költözik. Korábbi képeinek lefoglalása ellenére újabb gyűjteményes kiállítással akart a közönség elé lépni. Így 1932 októberében Tamás Henrik Galériájában mutatta be a frissen készült műveket. Képein itt már látszik, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a fémszínek ("Dinnyeevő, "Vasút mentén", "Gond", "Rézkarcoló önarckép"). Bár az újságok pozitív kritikákkal méltatták műveit, kevés festményt tudott eladni. A pénztelenség még arra is rávette hogy feleségéhez hasonlóan modellként próbált pénzt szerezni. A képzőművészeti Főiskolán [[Vaszary János]] eltanácsolta, helyette inkább egy évig havonta 5 Pengősötpengős segélyt küldetett neki.

1933 februárjában a Szinyei Merse Pál Társaság neki ítélte a "''Vasút mentén"'' című képéért a tájképfestészeti díjat. A tekintélyes erkölcsi siker mellettmelletti 100 Pengősszázpengős jutalom némileg enyhített a házaspár anyagi gondjain. Nyáron a kis lakásból átköltöztek a Munkácsy Mihály utca 37. alatti szoba-konyhás lakásba. Itt már olyan nagy méretű monumentális művek készültek mint a "Hídépítők", "Hajókovács" és a "Szövőmunkások".

{{Idézet 2|''Festészetemet minden illozionisztikus elemtől megszabadítani akarom, mert szerintem csak úgy jöhet létre egy erős festészet, ha tisztára festői formákkal dolgozunk és festjük az élet jelenségeit mindenhonnan, hogy mentül intenzívebben tudjuk magunkat kifejezni. Össze kell kötni a képzőművészetet a mondanivalóval, mert az embernek biztosan van közölni valója. Mint festőnek és mai embernek érzem, hogy kötelességem az életünk és társadalmunk jelenségeit maradék nélkül kifejezni. ''|Derkovits Gyula, 1927. szeptember<ref>Ernst Múzeum kiállítási katalógus, 1927. szeptember</ref>|40%|right|rquote=1 }}

1934 februárjában a Nemzeti Szalonban megnyílt kiállításon négy képét mutatja be. Ugyanebben a hónapban a Műcsarnokban rendezett Nemzeti Képzőművészeti kiállításon a "Dunai homokszállítók" c. művét állítja ki.

Életének utolsó napjain két festményen dolgozott: a mai napig lappangó "''Fázó asszony"-''on, és aaz "''Anya"'' c. képen.