„Korfui incidens (1946)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
A brit kereset |
Az ítélet |
||
24. sor:
Az Egyesült Királyság 1947 januárjában az [[Az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa|ENSZ Biztonsági Tanácsához]] fordult állásfoglalásért. A tanács tagjai 1947 áprilisában 7:2 arányban a briteknek adtak igazat és az albánokat tették felelőssé az incidensért. Miután a két ellenszavazat [[Szovjetunió|szovjet]] és [[Lengyelország|lengyel]] részről érkezett, s a Szovjetunió vétójoggal rendelkezett a tanácsban, az ügy itt megrekedt, s javasolták az 1946-ban megalakított hágai [[Nemzetközi Bíróság]] elé való terjesztését, amit mindkét fél elfogadott.{{refhely|Pollo & Puto 1981|:259.;|Réti 2000|:99.;|Zavalani 2015|:287–288.}}
A britek 1947 májusában nyújtották be keresetüket a hágai ítélőszéknek,
[[Fájl:ICJ judges in the Corfu Channel Case.jpg|jobbra|250px|bélyeg|A Nemzetközi Bíróság bírái a korfui incidens ügyének 1948. február 26-ai tárgyalási napján]]
A két évig elhúzódó tárgyalássorozatban a brit érdekeket [[Hartley Showcross]] főügyész és Henry Beckett képviselte, míg albán részről az ügy előadói a francia [[Pierre Cot]] kommunista politikus és a szintén kommunista érzelmű fiatal ügyvéd, [[Joë Nordmann]] voltak.{{refhely|Zavalani 2015|:288.}} Az 1949. április 9-én meghozott ítéletében a bíróság az első kérdésben 11:5 arányban Albániát tette felelőssé az incidensért, miután elképzelhetetlennek tartották, hogy az albán kormány tudta nélkül sor kerülhetett az aknák telepítésére. A második pontban akként foglaltak állást, hogy békeidőben a nemzetközi hajózási útvonalként bejegyzett tengerszorosok előzetes engedély nélkül is hajózhatóak, márpedig a Korfui-szoros annak minősül, tehát az Egyesült Királyság sem a nemzetközi jogot, sem Albánia szuverenitását nem sértette meg. A november 12–13-ai brit aknamentesítő misszió kapcsán viszont 14:2 arányban elfogadott külön megjegyzést fűztek az ítélethez, mely szerint az aknaszedő hajók a nemzetközi jog szellemével ellenkező, indokolatlanul nagy csapáserőt képviselő támogatással – egy repülőgép-hordozóval, két cirkálóval és néhány egyéb hadihajóval egy kötelékben – jelentek meg a szorosban, és ezzel megsértették Albánia szuverenitását.{{refhely|Pollo & Puto 1981|:259–260.;|Zavalani 2015|:288–289.}}
Végül 1949. december 15-én külön ítélet született a jóvátétel kérésében is, s a bírói tanács tagjai 10:6 arányban {{szám|843947|angol font}} jóvátétel megfizetésére, emellett a megsemmisült romboló pótlására és a Volage romboló megjavíttatására kötelezték Albániát.{{refhely|Pollo & Puto 1981|:260.;|Réti 2000|:99. (1949. októberi dátummal szerepelteti a jóvátételi ítéletet);|Elsie 2010|:xxxviii., 93., 459.;|Zavalani 2015|:289., 290.}} Az albán kormány megtagadta a kártérítés kifizetését. Ellenlépésként a brit kormány 1100 kilogramm aranyat lefoglaltatott az [[Banka e Shqipërisë|albán központi banknak]] a megszálló németek által az országból kimenekített aranytartalékából a második világháború végén az Albán Nemzeti Bankból kimenekített, amerikai felügyelet alatt álló albán aranytartalékból.{{refhely|Pollo & Puto 1981|:260.;|Réti 2000|:99.;|Zavalani 2015|:290.}}
[[Kategória:Hidegháború]]
| |||