Wikipédia

„Velencei Köztársaság” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
a →‎Marino Faliero dózse uralma: fejezetcím és 1 link korr.
Nincs szerkesztési összefoglaló
38. sor:
| törvényhozás =
}}
A '''Velencei Köztársaság''' ([[velencei nyelv|velenceiül]]: ''Serenisima Republica de Venesia''; [[olasz nyelv|olaszul]]: ''Serenissima Repubblica di Venezia'') [[Olaszország történelme|Itália]] északi részén a [[8. század]] és [[1797]] között fennállott államalakulat volt. Gyakorlatilag [[Városállam (politika)|városállamként]] emlékeznek meg róla a krónikák, azonban a [[Velence (Olaszország)|Velence]] város köré alakult kereskedőállam igen tekintélyes területre tett szert. A [[12. század|12.]] és [[15. század]]ban fénykorát élő Velencét gyakran illették az ''[[Adriai-tenger|Adria]] királynője'' címmel, vagy – amint az a hivatalos megnevezésében is használatos volt – ''Serenissima''ként (a. m. legderűsebb), azaz a Legfenségesebbként emlegették. A [[köztársaság]]i államformát magára öltő állam élén a [[velencei dózse|dózse]] állt. <!--Bevezetőként álljon itt egy idézet [[Thomas Mann]]tól:
{{rquote|0%|középre|Így újra meglátta a bámulatos kikötőhelyet, fantasztikus építmények e káprázatos kompozícióját, amelyet a közeledő hajósok megilletődő pillantása elé tárt a Respublica…|[[Thomas Mann]]}} - ez az idézet nem sokat ad hozzá a cikkhez, viszont széttöri az oldalt.-->
 
48. sor:
[[Fájl:Velencelaguna.JPG|jobbra|300px|bélyegkép|A lagúna szigetei mai helyzetükben]]
A város fejlődésének és a [[köztársaság]] kialakulásának igen nagy lökést adott a [[452]]-ben betörő hunok féktelen rablóhadjárata. A régió legnagyobb és legerősebb városa akkoriban [[Aquileia]] volt, amelynek ostroma és az azt követő vérengzés elől főképp a gazdagok, nemesek és a kereskedők menekültek el. A tehetős római polgárok a lagúnák szigeteire költöztek. A menekülők főként hét szigetre telepedtek le, amelyek később egyre szorosabb politikai szövetségre léptek egymással. Ezekhez a szigetekhez tartozott [[Caorle]], [[Heracleia (Velence)|Heracleia]], [[Jesolo]] (ezt a három egykori szigetet azóta a Piave-folyó hordaléka félszigetként a szárazföldhöz kötötte), [[Torcello]], [[Murano]], [[Malamocco]] és [[Chioggia]]. A bevándorlók mindannyian igen gazdagok voltak, akik mindenképpen meg akarták teremteni az elvesztett kényelmet a szigeteken. A nemesek mellett azonban több kereskedő és hajóács is érkezett ide. Miután a szárazföldi kereskedelem szinte lehetetlenné vált a népvándorlás időszakában, a lagúnabeli települések egyre több hajót gyártottak, és eleinte csak a só lepárlásából bonyolítottak le számottevő forgalmat. Később [[Isztria]] és [[Dalmácia]] termékeire is kiterjesztették a kereskedelmet. Főként bort, húst és olajat szállítottak a velencei hajók. Az egyre gazdagabb szigetek új formájú hajókat terveztek, amelyek hatalmas raktérrel rendelkeztek, mégis fürgébbek voltak korabeli társaiknál. A birodalom felbomlása után a velenceiek igyekeztek a Római Birodalom egyik jogutódjához, [[Bizánc]]hoz közel kerülni. A megalakuló [[Ravennai Exarchátus]] nem csupán megbízható kereskedelmi partnernek bizonyult, hanem védelmi szerepet is betöltött. A szigetek nem váltak függetlenné, Bizánc hatalma alá kerültek.<br />
A keleti birodalom hivatali rendszerét is átvette a város, és tribunokat neveztek ki a lagúnák népe, a velencei társadalom élére, akik a [[császár (uralkodó)|császárok]] nevében gyakorolták a bírói hatalmat. Eleinte egy tribun állt a szigetek élén, később tíz, majd tizenkettő és végül hét. Köztük már olyan családneveket találhatunk (pl.: Faliero, Candiano, Dandolo, Moro), amelyek a későbbi nagy dózsékat adják.
 
A környező városok ugyan irigykedve szemlélték az egyre növekvő Velence hatalmát, de ellene nem tehettek semmit. [[588]]-ban a [[longobárdok]] özönlötték el Itália északi részét. Az aquileiai [[pátriárka]] a lagúna egyik szigetére, [[Grado (Olaszország)|GradóGradóra]]ra menekült. Ez ugyan nem állt Velence fennhatósága alatt, mégis igen közel volt a Heracleia és Malamocco szigetén lassan kialakuló központhoz. Ezzel tehát Velence még az egyházi hatalom örökösévé is vált. A kereskedelem egyre nagyobb bevételt hozott a városnak, a tenger nyújtotta biztonság pedig békét. A kereskedelmet gyakran korlátozó bizánci törvények kezdtek terhessé válni a velenceieknek, akik lassan kialakították önkormányzatukat. Ugyan Bizánc és először a longobárdok, majd a [[frankok]] szemét is szúrta az egyre inkább függetlenedő lagúna, de tenni semmit sem tudtak, ugyanis mindkét hatalomnak szüksége volt a velencei flottára az Adrián garázdálkodó [[Horvátország|horvátok]] féken tartására. [[697]]-ben ezek a körülmények vezettek az első [[velencei dózse|dózse]], [[Paolo Lucio Anafesto]] megválasztásához, aki ugyan hivatalosan a bizánci császár nevében uralkodott, gyakorlatilag igyekezett függetleníteni a várost a keleti uralom alól. A dózse jogköre sokkal szélesebb volt, mint a tribunoké: joga volt összehívni a népgyűlést, kinevezni a katonai vezetőket és a bírákat, valamint a kormányügyeket intézni. Miután [[751]]-ben a longobárdok elfoglalták [[Ravenna|Ravennát]] is, Bizánc utolsó közeli bástyáját, Velencének jóval nagyobb mozgástere lett.
 
==== Új állam születik ====
61. sor:
 
==== Orseolók kora és a normann háborúk ====
A két ellenséges velencei párt utolsó összecsapása [[IV. Pietro Candiano]] dózse elűzésében öltött testet. Ezek után Velence annyira megerősödött, hogy a térség független vezető államává vált. A dózse elűzése után a népgyűlés [[I. Pietro Orseolo|I. Pietro Orseolót]]t választotta meg a város vezetőjének. Pietro ugyan csak két éven keresztül uralkodott, mégis rendkívül népszerűvé vált a velenceiek körében. Teljesen újjáépíttette a várost. Lefektette a mai [[Dózse-palota]] alapjait, és sikerült győzelmet aratnia a muszlim [[szaracénok]] ellen. [[991]]-ben lépett trónra Velence egyik legnagyobb hatású dózséja, [[II. Pietro Orseolo]], akit olyan tisztelettel öveznek mind a mai napig a városban, mint mi [[I. István magyar király|I. Istvánt]]. A dózse meghódította az Adriai-tenger keleti partvidékének jelentős részét. [[Dalmácia]] több városa ekkor került Velence uralma alá. A legnagyobb városok közé sorolható [[Zára]] (a mai Zadar), [[Trau]] (a mai [[Trogir]]), Spalato (a mai [[Split]]), Veglia (a mai [[Krk (település)|Krk]]) vagy Arbe (a mai [[Rab-sziget|Rab]]). A horvátok inváziója elleni fellépést Bizánc is támogatta, ezzel elismerve, hogy a jogilag [[Konstantinápoly]]hoz tartozó területeket Velence elfoglalta. Orseolo dózse felvette a ''Dux Veneticorum et Dalmaticorum'' címet, azaz Velence és Dalmácia hercege címet, amelyet mind a keleti mind a nyugati császár elfogadott.
 
A dalmát városok birtoklása sokkal többet jelentett puszta területszerzésnél. Egyrészt Velence így tudta biztosítani az Adrián való hegemóniáját és a kereskedelmi utak biztonságát. Ezek pedig igen fontosak voltak, hiszen [[992]]-ben [[II. Baszileiosz bizánci császár|II. Baszileiosz]] császár kiváltságlevélben erősítette meg a két állam szövetségét. Tulajdonképpen Bizánc minden támogatást megadott a város kereskedőinek. Másrészt Velence Dalmáciából szállította a hajóépítéshez szükséges fát és a gabonát is, hiszen a növekvő népességű városnak már nem tudott elegendő élelmet termelni a lagúna. Orseolo uralkodásának idején látogatott a városba [[III. Ottó német-római császár|III. Ottó]] [[Német-római Birodalom|német-római]] császár, aki további kereskedelmi egyezményeket kötött a dózséval, és megegyeztek Velence névleges függésében. A dózséknak azonban fontosabb volt a Bizánccal fenntartott jó kapcsolat és a névleges függés is. A dózsei méltóság sokáig része volt a bizánci hivatali hierarchiának, és névleges adófizetési kötelezettség is hárult Velencére. A velenceieknek azért állt érdekükben a függőség fenntartása, mert ezáltal jelentős kedvezményeket élvezhettek a birodalom területén belül. Ez nem csupán adó- és vámkedvezményeket jelentett: a velenceieknek például önálló önkormányzatuk lehetett Konstantinápolyban. Az ottani velencei kereskedőnegyedre a velencei törvények vonatkoztak, nem a bizánciak. Egészen [[812]]-ig egyébként a dózse megválasztásához szükség volt a bizánci császár beleegyezésére is.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Velencei_Köztársaság”