„Étienne Nicolas Méhul” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
BinBot (vitalap | szerkesztései)
a Évszámok és más számok toldalékának hangrendi egyeztetése kézi ellenőrzéssel
kékít
27. sor:
1778-ban a francia fővárosba tette át székhelyét, ahol zongoraleckékkel tartotta fenn magát. Eközben [[zongora]]tudását [[Johann Friedrich Edelmann]] növendékeként tökéletesítette. Mestere biztatására kezdett el komponálni: [[szonáta|szonáták]], kisoperák kerültek ki kezei alól, valamint számos, népszerű korabeli zongorakíséretes [[dal]]t hangszerelt meg. Neve szép lassan kezdett ismertté válni, sikerült befolyásos barátokra szert tennie a [[mecénás]]ok és a művészek köreiben. Egy [[Christoph Willibald Gluck|Gluck]]-opera ([[Iphigénia Tauriszban]]) hatására fordult zeneszerzőként véglegesen az operaszínpad felé. Barátságot kötött [[Luigi Cherubini]]vel, a korszak neves operaszerzőjével, valamint François Benoît Hofmannal, aki [[librettó]]szerzőként egy évtizeden át a munkatársa is lett.
 
Miután első három kisoperája a fiókban porosodott és előadatlan maradt, Hoffmannal írt első közös darabja ''Euphrosina, avagy a zsarnok megzabolázása'' címen hatalmas sikert aratott az 1790-es ősbemutatón. Ezután népszerűsége töretlen volt, annak ellenére, hogy két évvel később az Királyi Zeneakadémia elutasította ''[[Hadrianus római császár|Hadrianus]], Róma császára'' című operájának bemutatását. Ez ma már feledésbe merült politikai okokból történt, aztán mikor enyhült a korszak zavaros politikai helyzete, 1799-ben mégis színpadra vitték a művet. Elismertsége, akárcsak [[André Grétry|Grétry]] esetében, a [[forradalom]], a [[Francia direktórium|Direktórium]] és a [[Konzulátus]] évei alatt is töretlen maradt. A forradalom alatt, mint hazafias dalok szerzője is hírnevet szerzett magának.
 
1794-ben újjászervezték a párizsi [[konzervatórium]]ot és a négy felügyelő egyikévé válazstottákválasztották Méhul-t. A következő évben az [[Francia Intézet|InstituteInstitut de France]] egyik alapítója és első zeneszerző tagja volt. Közben az [[akadémia]] is tagjai közé választotta és [[I. Napóleon francia császár|Napóleon]] bizalmát is elnyerte. Méhul neki ajánlotta ''Az indulatos'' című [[vígopera|vígoperáját]], amely hosszú évtizedeken át a francia operaszínpadok egyik legnagyobb sikerdarabja volt. Ezután elismerések és állami megbízások sora kísérte tevékenységét. A merangói[[marengói csata|marengói győzelem]] tiszteletére ünnepi [[himnusz]] írására kérték fel, ünnepi [[kantáta|kantátát]] komponált [[I. Napóleon francia császár|Napóleon]] és [[Mária Lujza francia császárné|Mária Lujza]] esküvőjére, majd fiúk[[II. Napóleon francia császár|fiuk]] megszületése alkalmából.
 
1802-ben Cherubini és [[François-Adrien Boieldieu|Boieldieu]] társaságában kiadót alapított Magasin de Musique név alatt. Ez volt az első állami támogatású zeneműkiadó. Magánélete azonban nem volt sikeres. Házassága rövid életű és zaklatott volt, válással végződött. Unokaöccse személyében azonban tehetséges tanítványra talált. Halála után ő fejezte be nagybátya utolsó operáját. A [[Bourbon-ház|Bourbon]] [[restauráció]]t követően [[XVIII. Lajos francia király|XVIII. Lajos]] a francia udvari zenekar felügyelőjévé nevezte ki. Azonban betegsége, a [[tuberkulózis]] mindjobban eluralkodott rajta, ezért zenei felügyelői feladatait már nem tudta ténylegesen is ellátni, a kinevezés inkább erkölcsi elismerés volt. A közszerepléstől hamarosan visszavonult. Élete utolsó hónapjaiban minden energiáját tanítványai támogatására szentelte. 1817 október 18-án Párizsban hunyt el.