Főmenü megnyitása

Módosítások

Rózsafy [[London]]ban találkozott Makk Józseffel, Figyelmessyvel, megvárták az [[Amerikai Egyesült Államok|Amerikából]] visszatérő Kossuth Lajost, de további terveik ezúttal nem voltak. 1854-ben Rózsafy feleségül vett egy angol lányt, akivel 1858-ban az [[Amerikai Egyesült Államok]]ba költözött, ahol egy ideig [[New York]]ban élt, majd gazdálkodással foglalkozott Észak-Karolinában, egy Fair Oaks nevű ültetvényen. Rózsafy az [[amerikai polgárháború]]ban John Pope tábornok hadosztályában a nyugat-virginiai első könnyű tüzérezred kapitánya lett, később a hadianagyag ellátásért felelt, s mint címzetes őrnagy szerelt le.
 
A polgárháború után Észak-Karolinában farmját művelte, szomszédja volt Makk József, aki később itt is halt meg 1868-ban Rózsafy karjaiban. 1874 után Washingtonba költözött családjával, ahol a statisztikai hivatalban volt állása, később saját szabadalmi irodát nyitott. 1893 május 8-án halt meg Washingtonban, ahol a washingtoni Arlingtoni Nemzeti temetőben helyezték örök nyugalomra.<ref>[https://s3-us-west-2.amazonaws.com/find-a-grave-prod/photos/2015/249/49304830_1441683349.jpg Síremléke az Arlingtoni Nemzeti Temetőben] Feltehetően több leszármazottja ma is él Washingtonban.
<ref>1939-ben egy fia és egy leánya s több unokája élt Washingtonban.
Fia, Louis G. Rosafy, 55 évi kormányszolgálat után 1939 március elsején
146 763

szerkesztés