„Gottfried Wilhelm Leibniz” változatai közötti eltérés

'''Leibniz, Newtontól függetlenül, felfedezte a [[differenciálszámítás|differenciál-]] és [[Riemann-integrálás|integrálszámítást]]. A mai jelölések többnyire Leibniztől származnak (1686). A ma használatos matematikai jelek közül tőle származik az egyenlő (=), a szorzás (·), a hasonlóság (<math>\sim</math>), az egybevágóság (<math>\cong</math>), a differenciálhányados (dy/dx), az integrál (∫) jele. Ő használta először a „függvény”, a „koordináta”, a „calculus differentialis” (differenciálszámítás), a „calculus integralis” (integrálszámítás) elnevezéseket.

A [[kettes számrendszer]] pontos leírását is ő adta meg először, Explication de l'Arithmétique Binaire című könyvében.'''

=== '''Fizika''' ===

'''Szerinte értelmetlen [[abszolút tér és idő|abszolút térről]] és abszolút időről beszélni, mint ahogy azt [[Isaac Newton|Newton]] gondolta. Leibniz szerint a tér nem más, mint két egyidejűleg létező tárgy közötti távolság. Az idő pedig két esemény közti távolság. Hasonló módon, értelmetlenség abszolút időről beszélni, mert az idő fogalma az „események egymást követő rendjét”rendjét<big>” fejezi ki. Az idő fogalma relációs fogalom: az események közti viszonyokra vonatkozik.</big>'''

=== '''<big>Filozófia</big>''' ===

'''<big>Leibniz korát filozófiai szempontból a [[Racionalizmus|racionalisták]] és az [[empirizmus|empiristák]] szembenállása jellemezte, s mindkét irányzat arra a kérdésre igyekezett választ adni, hogy az emberi megismerés az érzékelésből vagy a ''ratió''ból, a gondolkodásból származik. Filozófiai feladatának azt tartotta, hogy „a forma és az anyag filozófiáját összebékítsük, egyesítve és megtartva azt, ami ebből és abból igaz.” Irénista felfogásából fakadóan, ennek keretében dolgozta ki ''monász-elméletét'':</big>'''

==== '''<big>Metafizika</big>''' ====

'''<big>Szerinte a valóság nemcsak kiterjedés és – Locke nyomán – áthatolhatatlanság, hanem erő és tevékenység is: „nincs test mozgás nélkül, sem [[szubsztancia]] erőkifejtés nélkül” – vallja. A szubsztancia „tevékenységre képes létező” (''etre capable d'action''). Lehet összetett vagy egyszerű, de az összetettek nem lehetnek egyszerűek nélkül, hiszen azok aggregátuma (tömörülése). Az egyszerű szubsztanciák a monaszok. A gondolatbeli matematikai és a kiterjedt fizikai pontoktól eltérően a monaszok oszthatatlan, egyszerű, nem anyagi „erőegységek” (''forces primitives''), metafizikai pontok (''points metaphysiques'').<ref name="Nyíri">Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése. Szent István Társulat, Budapest, 2001, 223-231. o.</ref></big>'''

'''<big>A monászok a természet igazi atomjai, a dolgok elemei, örök, állandó létezők, természetes úton nem pusztíthatók el. Továbbá a monászok alaktalanok, mégis állandó belső változásban vannak. A monászokban végbemenő állandó belső változás a percepció. Minden monász az univerzumot a saját nézőpontjából ábrázolja, ezért a monászok különböznek egymástól: nincs a természetben két egyforma monász. S bár ismerik egymás állapotát, nincsenek ennek a tudatában. A monászok testetlen automaták.</big>'''

'''<big>Minden monász egy kis univerzum („nincs ablaka” a másikra); a mindenség élő tükre, tevékeny és szabad, a tökéletességre tör. Mivel a monászok „gondolkodó metafizikai pontok”, minden monász elgondolja, vagyis fogalmilag reprezentálja a teljes univerzumot.<ref name="Boros">[http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=278&tip=0 Szabadbölcsészet]</ref></big>'''

'''<big>A kiterjedt anyag a monasz tevékenységének eredménye. Mindegyik kapcsolatban áll a többivel. Üres tér nincs: a monászok mindent betöltenek. „A természetben soha nincs ugrás” – vallja. A legalacsonyabb rendű és a magasrendű monaszok között az átmeneti fokozatok végtelen sorát találjuk – hasonlóan az infinitezimális számításhoz. Az élőlényekben a központi monasz (lélek) köré csoportosulnak az alacsonyabb rendűek (test). A test és a lélek változásai azért felelnek meg egymásnak, mivel Isten – mint két órát – szinkronizálja őket. A világegyetem összhangjának távolabbi oka is Isten.<ref name="Nyíri" /></big>'''

==== '''<big>Ismeretelmélet</big>''' ====

'''<big>Jóllehet, Leibniz elfogadja a tapasztalati ismeret jogát, mégis valamennyi ismeretet velünk születettnek tart. Az ismeretek nem készen, hanem lehetőség szerint vannak a lélekben. A tapasztalat. érzékelés azért nem felesleges, mert ismeretcsíráink csak a tapasztalás útján fejlődhetnek ki.<ref name="Nyíri" /> Éppen ezért kiigazításra szorul Locke axiómája: semmi sincs a lélekben, ami ne az érzékekből származnék, kivéve magát a lelket. „A lélek magában foglalja a létet, a szubstanciát, az egyet, az ugyanazt, az okot, az észrevételt, az okoskodást és egy csomó más fogalmat, amelyeket az érzékek nem nyújthatnának.” Ha ismereteinket nem is szerezzük a tárgyi világból, azok tárgyi érvénye mégis kétségtelen, mivel a gondolkodás és a lét között a megfelelést az Isten által eleve elrendezett összhang biztosítja.<ref name="Kecskés" /></big>'''

'''<big>Leibniz az igazságok két fajtáját különbözteti meg:</big>'''

# '''<big>tényigazságok (esetlegesek, és ellentétük lehetséges)</big>'''

# '''<big>észigazságok (szükségszerűek, és ellentétük lehetetlen)</big>'''

'''<big>Ha egy igazság szükségszerű, akkor felbonthatjuk addig, amíg eljutunk az alapigazságig. Így vezetik a matematikusok tételeiket vissza definíciókra, axiómákra. A dolgok végső oka Isten kell, hogy legyen. Isten az elégséges alapja minden dolognak. Istennek nincsenek korlátai, ahol tökéletesség van – mondja Leibniz –, ott nincsenek korlátok. Egyedül Istennek van meg az a kiváltsága, hogy léteznie kell.</big>'''

'''<big>Cselekedeteink háromnegyed részében empirikusak vagyunk: például mindennap feltételezzük, hogy másnap is felkel a Nap. Csak a csillagász feltételez a Nap felkeltére annak okából.

Monadológia</big>'''

==== '''<big>Antropológia</big>''' ====

'''<big>Leibniz szerint a lélek azon monászok összessége, amelyeknek percepciói határozottabbak, és valamilyen emlékezet társul hozzájuk. A szubsztancia minden jelen állapota valamilyen előző állapotnak a következménye, ezért amikor alszunk, akkor is vannak percepcióink, csak nem vagyunk ennek tudatában. Énünkhöz a reflexió útján jutunk el.</big>'''

==== '''<big>Logika</big>''' ====

'''<big>Leibniz meggyőződése volt, hogy a gondolkozásnak is megvannak az alapszámokhoz hasonló alapfogalmai (''alphabetum cogitationum humanarum''), melyekhez az összetett fogalmak felbontásával juthatunk. A fogalmak matematikai jegyekkel (''character'') való jelzésével a matematikához hasonló kombinatív műveletekre lennénk képesek, melyek – pontos fogalmi analízis esetén – feltétlen bizonyosságot nyújtó képletekhez vezetnének. Az egyes tudományok sajátos tárgyának megfelelő jelrendszer (''characteristica universalis'') kiépítésével biztosítható lenne az egyetemes tudomány (''scientia universalis''), amely a világnyelv problémáját is megoldaná.<ref name="Kecskés">[http://penta.hcbc.hu/ppek/text/kpbolt01.txt Kecskés Pál: A bölcselet története]</ref></big>'''

==== '''<big>Teodicea</big>''' ====

'''<big>[[Turay Alfréd]] szerint „A teodicea (gör. theosz: isten; dikaiószisz: igazolás) kifejezést először Leibniz használta a filozófiai istentan jelölésére. A ''teodicea'' egyrészt Isten létének filozófiai igazolását jelenti, másrészt pedig Isten „igazolását” a világban tapasztalható rosszal szemben."<ref>Turay Alfréd: Filozófiatörténeti vázlatok. Szent István Társulat, Budapest, 96.</ref></big>'''

'''<big>Leibniz elsőként veti fel az elégséges alap elvét, mely azt mondja ki, hogy „semmi sem jön létre elégséges ok nélkül." ehhez szükségképpen kapcsolódik a kérdés: akkor „miért van inkább valami, mint semmi"? Az elégséges alap elve a gondolkodás lehetőségi feltételét fogalmazza meg, a semmire vonatkozó kijelentésben pedig a gondolkodás tapasztalata csapódik le: a világ dolgai esetlegesek. A kontingens létezők léte magában foglalja a nemlét lehetőségét, nemcsak a letét. A Világegyetem elégséges oka éppen ezért nem található meg a véges létezők egymásra következésében. Ha az Univerzum elegendő oka csak olyan lehet, amelynek nincs szüksége rajta kívül semmi másra, akkor ez az ok nem található meg a világ összefüggéseiben, hanem csak az azt megokoló, szükségképpeni, léte okát magában hordó szubsztanciában; és ezt a végső okot nevezzük Istennek – mondja Leibniz. ezzel azonban nem Istenről, hanem a világról állít valamit, továbbá beleütközik a tudományos takarékosság elvébe: Isten a szükségszerű szubsztancia más elnevezése.<ref name="Nyíri" /></big>'''

'''<big>Isten végtelen sok világot teremthetett volna, de ő ezek közül csak a legjobbat teremtette meg, jósága miatt. E világban pedig teljes harmónia van (praestabilita harmonia), amit Isten előre elrendezett. Turay Alfréd kiemeli, hogy „Isten a lehetséges világok közül az együtt-lehetőség törvényét (lex compossibilitatis) figyelembe véve a legjobbat teremtette. Ez a törvény azt mondja ki, hogy nem valamennyi lehetséges kombináció valósulhat meg együtt (például, ha Isten szabad lényt akart, nem zárhatta ki a bűn és a nyomában járó szenvedés lehetőségét). - A világban lévő ''rossz nem cáfolja'' Isten létét."<ref>Turay 97-98.</ref></big>'''

<big>'''Leibniz a hagyományos természetes teológia helyett megalkotja a teodiceát, mely Isten létét kívánja bizonyítani a világ nyomorúságával szemben. A rossz, a disszonancia a harmónia feltétele. Voltaire szerint azonban ez nem optimizmus, hanem megalkuvás a nyomorúsággal. Leibniz igazságának magva a nyomorúságban, a rosszban és a tökéletlenben rejlő hajtóerő a jobb, a tökéletesebb, a teljesebb felé - vallja Nyíri Tamás.'''<ref name="Nyíri" /></big>

== <big>Művei</big> ==