„Testament” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
43. sor:
=== Reunion (2005-től) ===
 
[[2005]]. [[február 17.|február 17-én]] jelentették be a zenekar újraegyesülését, azaz az együttes ismét a klasszikus felállásban játszott: Chuck Billy, Alex Skolnick, Eric Peterson, Greg Christian, Louie Clemente. Ez a felállás [[2007]]-ben annyiban módosult, hogy Clemente helyét Nick Barker, korábbi [[Cradle of Filth]]- és [[Dimmu Borgir]]-dobos vette át. Ő azonban a jelek szerint vízumproblémái miatt csak néhány európai koncerten tudott fellépni, így hamar bebizonyosodott, hogy nem tudják vele folytatni a munkát. Helyére Paul Bostaph került, a zenekar kilencedik, ''[[The Formation of Damnation]]'' című albumát már vele vették fel, mely [[2008]] [[április]]ában jelent meg. A következő album felvételei előtt, 2011-ben, Paul Bostaph sérülésre hivatkozva elhagyta az együttest. A stúdiómunkálatokra [[Gene Hoglan]]t kérték fel, aki a ''Demonic'' albumon játszott korábban. Hoglan végül a lemezbemutató turnét is vállalta, és azóta is a Testament tagja. A ''[[Dark Roots of Earth]]'' címre keresztelt album 2012 nyarán jelent meg végül. 2014 januárjában Greg Christian távozott a zenekarból, és visszatért Steve DiGiorgio, aki 1999 és 2004 között játszott az együttesben. A következő nagylemez, a ''[[Brotherhood of the Snake]]'' 2016-ban jelent meg.
 
== Tagok ==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Testament