„Caius Gracchus” változatai közötti eltérés

 

'''Caius Sempronius Gracchus''' ([[i. e. 153|Kr. e. 153]] – [[i. e. 121|Kr. e. 121]]) ókori római politikus.

Régóta égett lelke a vágytól, hogy bátyja gyilkosain megbosszulja magát, és hogy összetörje annak a romlott pártnak uralmát, amely Rómát a bukás szélére juttatta. Hasztalan igyekezett őt életéért remegő édesanyja a harctól visszatartani: Caius a [[i. e. 123|Kr. e. 123]]-ban a [[néptribunátus]]t megpályázta, és a néppárt lelkes támogatásával el is nyerte az állást. Elsősorban bátyjának ellenfeleit (M. Octaviust, P. Popiliust) fenyítette meg, és csak azután kezdte el törvényhozói munkásságát. Indítványai sorrendjéről nincs tiszta képünk. Először úgy látszik megújította a földfelosztó bizottságot, amint ez a bátyja-féle földtörvényében tervezve volt, azután benyújtotta a ''Lex frumentariá''t, amely szintén bátyja szellemében készült. Ennek értelmében az állami pénztár terhére olcsó gabonához akarta juttatni a népet. A ''Lex militaris'' által enyhítette a katonai szolgálat terhét, megszorította a vezénylő consulok büntető hatalmát és ingyen ruhával látta el a szolgálatra behívott polgárokat. Azután az elszegényedett polgárok számára gyarmatokat alapított ([[Capua|Capuá]]ban, [[Tarentum]]ban és egyet, [[Colonia Junonia|Colonia Junoniá]]t, a tengeren túl, [[Kárthágó]] romjain), illetve műutakat és hidakat készíttetett, hogy a népet kenyérhez juttassa.

 

 

Amikor a senatus észrevette, hogy még Gracchus saját pártjának a zöme sem helyesli a polgárjog és az azzal karöltve járó előnyök kiterjesztését, maga is a demagógia terére lépett, és M. Livius Drusus néptribunus által sokkal többet ígért a népnek mint Caius, őt magát pedig a Colonia junonia gyarmat berendezésének ürügye alatt Rómából eltávolította. A nép ráment elhitte a hazugságot és megszavazta a Livius-féle törvényeket, amikor pedig Caius hosszabb távollét után Africából visszatért és harmadszor pályzott a néptribunatusért, a félrevezetett választók nem támogatták őt. Nem sokára újabb csapás érte: a [[i. e. 121|Kr. e. 121]]. év consuljai, első sorban L. Opimius, el volt határozva, hogy a nemesség ellenségét az első kínálkozó alkalommal láb alól elteszi. Ezért hivatalba lépése után azonnal arra vette rá a senatust, hogy a carthagói gyarmatot beszüntesse. Az efölötti szavazás napján Caius és hívei megjelentek a [[Capitolium]]on, és bár Caius kerülni igyekezett minden erőszakot, pártja és a törvényszéki szolgák között dulakodásra került a dolog, melyben egy Caiust szidalmazó szolgát megöltek. L. Opimius erre rögtön intézkedett, hogy – mint mondta – a köztársasági alkotmány megbuktatására irányuló felkelést fegyveres kézzel elnyomja. Másnap a consul és a senatorok clienseikkel és rabszolgáikkal fegyveresen megrohanták az [[Aventinus]]t, a hol Caius, és barátja M. Fulvius Flaccus néhány száz párthívével együtt gyülekezett. A támadók könnyű szerrel végeztek a néppártiakkal. Előbb M. Flaccust ölték meg, majd a [[Tiberis]]en át menekülő Caiust vették üldözőbe. A túlsó parton [[Furina]] berekben találták meg Caiusnak és hű rabszolgájának tetemét. Úgy látszik, a szolga Caius parancsára előbb őt, majd saját magát ölte meg. Egy L. Septimulejus nevű polgár Caius fejét levágta és áthozta a senatusnak, amely a Caius fejére kitűzött nagy vérdíjat ki is fizette neki. Ezt követően Caius hívei közül vagy 3000-et kivégeztek, Caius emlékét pedig elátkozták és intézkedéseit eltörölték.