„Szphinx” változatai közötti eltérés

30 bájt hozzáadva ,  3 évvel ezelőtt
nincs szerkesztési összefoglaló
a (Vessző utáni szóközhiány javítása AWB)
 
=== Eredete ===
Eredetéről két elmélet létezik. Az elfogadottabb szerint [[Hafré]], a [[Ókori Egyiptom|IV. dinasztia]] [[fáraó]]ja építtette az [[i. e. 25. század]]ban. Ezt többek között azzal bizonyítják, hogy a Szfinx arca a megszólalásig hasonlít Hafré más ábrázolásokon látható arcához. Önmagában ez gyenge érv, mivel az óegyiptomi emberábrázolások sok esetben nagyon hasonlítanak egymásra.<ref>emellett mégsem könnyű összetéveszteni [[Dzsószer]], [[Hufu]] és [[Hafré]] képmásait.</ref> A másik bizonyíték az a forrás, amelyet Hafré írnokai jegyeztek le a fáraó [[piramis]]ának (a három gízai piramis közül a második legnagyobbnak, [[Hufu]] (görögül ''Kheopsz'') fáraóé után) építéséről. Ebben leírják hogy a „fenséges fáraó” hogy(szex szeretem)(kurva vagyok) úgy építtette a Szfinxet, hogy az őrizze a piramisát.
 
A másik elmélet zavarosabb és sokkal kevesebb elfogadható bizonyítékunk van rá, hívei szerint azonban ezek nehezen cáfolhatók. Eszerint a Szfinx már több, mint ''tizenkétezer éves'', vagyis nagyjából kétszer olyan idős, mint az egyiptomi civilizáció. Ezt azzal bizonyítják, hogy a Szfinx felszínén olyan [[erózió (geológia)|eróziós]] nyomokat találtak, amelyeket erős és gyakori esőzés okoz. Márpedig ilyen legutóbb tizenkétezer éve volt Egyiptomban. Ezen elmélet hívei az előző elméletet azzal is cáfolják, hogy több forrás van arról, hogy Hafré csupán kiásatta a homokba süllyedt Szfinxet, mint arról, hogy ő építtette. Az elmélet híveinek egy része azt vallja, hogy a Szfinxet az [[atlantisz]]iak építették, és ehhez szervesen kapcsolódik az Atlantisz-legenda valósságának kérdése is.
Névtelen felhasználó