„Pozsony ostroma” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VSA96 (vitalap | szerkesztései)
Új oldal, tartalma: „{{csata infobox |név= Pozsony ostroma |kép= HenryIII cisar.jpg |képaláírás= III. Henrik császár hajóinak pusztulása Pozsonynál Képes Krónika |konfliktu…”
 
28. sor:
==A csata==
Miután 1051-ben vereséget szenvedett a magyar seregek ellen, III. Henrik 1052-ben ismét hadjáratot indított a Magyar Királyság ellen. Azonban az előző évi hibáiból tanulva most nem hagyta el a Duna környékét, így elsődleges célpontja a Pozsony vára lett. A várat az 1042-es elestét követően megerősítették, így már sokkal nehezebb célponttá vált a német seregek számára. A várat azonban csak az ispánt serege és a várba visszavonuló lakosság védte, azonban a sereg pontos létszámáról nem maradt fenn semmilyen írásos dokumentum. A várvédők számára az is segítséget nyújtott, hogy az élelemkészlet bőséges volt, így huzamosabb ideig is képesek voltak kitartani. Ez pedig időt adott arra, hogy a király összehívja a távolabbi vármegyék seregeit is, mivel még nem volt az országnak állandó hadserege. Egyes források szerint a magyar sereg végül Pozsony környékén kezdett gyülekezni, azonban nem vívott nyílt csatát a császári csapatokkal. A Képes Krónika szövegéből azonban következtetni lehet arra, hogy a várvédők többször is kitörtek és lerohanták a császár által vezetett sereget.
:''Abban az időben a németek királya nagy sereggel megszállta Pozsony várát. Az volt a szándéka, hogy megbosszulja a Péteren esett igazságtalanságot, és a maga uralma alá hajtja Magyarországot. Sok hadigépet állított fel a vár megvívására, de nyolcheti táborozással sem jutott semmire. A nevezett király hajón érkezett Pozsony várának ostromára. Ekkor a várbeli magyarok találtak egy az úszás mesterségében igen okos embert, a neve [[Búvár Kund|Zotmund]] volt. Az éj csendjében a császár hajóihoz küldték; a víz alatt jutott oda, megfúrta mind a hajókat: hirtelen megteltek vízzel, és a németek ereje odaveszett. Férfiatlanul, erejüket vesztve, hazatértek. Sok vitéz volt Pozsonyban, de a legkiválóbbak voltak közülük Vojtek, András, Vilongárd, Oros és Márton, akik naponként keményen megharcoltak a németekkel.'' ([http://mek.oszk.hu/10600/10642/pdf/10642ocr.pdf])
 
Bár a magyar krónikák csak [[Búvár Kund|Zotmund]] nevét örökítették meg, feltételezhetően több ügyes magyar úszó lopózott a hajókhoz és lékelte meg azokat. A német császár veszteségeit látva a visszavonulás mellett döntött.
 
==A csata eredménye==