„Földreformok Magyarországon” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
A(z) Földosztás_Fóton_1945_tavaszán.tif nevű fájlt INeverCry törölte a Commonsból: „Copyright violation, see c:Commons:Licensing
kékít
16. sor:
A [[Kállay-kormány]] továbblépett, a javasolt felosztás körébe bevonták volna az egyházi, községi és állami birtokokat is és így az ország teljes szántóterületének 90%-a 50 hektárnál kisebb birtokokból állt volna.
 
Még a háború alatt még ennél is jelentősebb birtokaprózásról szóló javaslatot dolgozott ki a [[Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt|Független Kisgazdapárt]], a [[Magyarországi Szociáldemokrata Párt]] és a [[Nemzeti Parasztpárt]].
 
A kommunisták által előterjesztett és kivitelezett reform minden korábbi javaslattevőt meghökkentett radikalizmusával, mert olyan mértékben aprózta fel a földet, ami már a későbbi (mégis csak kényszer alatt végrehajtható) szövetkezetesítési politikát vetítette előre (a parasztok azonban ebből semmit sem sejtettek).
31. sor:
A [[Dálnoki Miklós Béla]], [[Horthy Miklós (kormányzó)|Horthy Miklós]] hadseregének tábornoka vezette kormány összetételét a szovjetek határozták meg, és benne a földművelésügyi posztot azért a [[kommunizmus|kommunista]] [[Nagy Imre (politikus)|Nagy Imre]] kapta, hogy a magyar agrárproletárok által évtizedek óta áhított földosztás a [[Magyar Kommunista Párt]]hoz kötődjön.
 
A parasztok szívesen fogadták a földet, ennek ellenére az év végén tartott választásokon nem szívesen szavaztak a kommunistákra, és a választásokon a [[Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt|Független Kisgazdapárt]] szerzett nagy, 57%-os többséget.
 
Amikor a Kisgazdapárt [[1946]]-ban az előkészítetlen és a szovjet nyomásra elkapkodva végrehajtott földreform túlkapásainak felülvizsgálatát helyezte kilátásba, a többi párt a kommunistákkal az élen a visszarendezés szándékával vádolták meg a Kisgazdapárt "reakciós" elemeit, megalakították a kisgazda-ellenes [[Baloldali Blokk]]ot, tömegtüntetést szerveztek, és ezzel megkezdődött a demokratikus pártok felszalámizása és a kommunista párt menetelése az egyeduralom felé.