„Pokol Béla” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
kékít
kékít
32. sor:
1976-ban lépett be az MSZMP-be, ahonnan 1988-ban lépett ki. 1989 és 1990 között a [[Minisztertanács]] Tanácsadó Testületének tagja volt. 1995-ben a Magyar Polgári Demokraták Társaság, majd a Magyar Nemzeti Demokraták Társaságának alapító tagja volt. Később [[Torgyán József]] [[Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt|FKGP]]-elnök személyes tanácsadója lett. Az [[Jelenkori magyarországi országgyűlési választások#Az 1998-as választás|1998-as országgyűlési választáson]] a [[Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt|Független Kisgazdapárt]] [[Borsod-Abaúj-Zemplén megye]]i területi listájáról szerzett mandátumot, az [[Országgyűlés]] alkotmány- és igazságügyi bizottságának elnökévé választották. Emellett 2001-ig a kisgazda-frakció helyettes vezetője volt. A pártonkívüli Pokol az FKGP-n belüli belső harcok kirobbanásakor mondott le a frakcióban betöltött tisztségéről.
 
Országosan ismertté egy törvénytervezete tette, melyben jogot és lehetőséget adott volna egy újságban megtámadott személynek arra, hogy ugyanakkora terjedelemben kifejtse saját álláspontját az adott sajtótermékben. A törvénytervezetet a sajtóban nagy tiltakozással fogadták, a köztudatba ''[[lex Pokol]]'' néven került be. Miután a [[Fidesz – Magyar Polgári Szövetség|Fidesz]] sem támogatta a törvényjavaslatot, Pokol azt visszavonta.<ref>[http://www.origo.hu/itthon/20010213pokol.html Pokol Béla visszavonta törvényjavaslatát] – Origo.hu</ref>
 
Neve többször felmerült lehetséges [[A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága|alkotmánybíróként]], de konszenzus sosem született személyéről.<ref>[http://www.origo.hu/itthon/20041213ketalkotmanybiro.html Két alkotmánybíró már biztos] – Origo.hu</ref> Végül 2011-ben, a kétharmados többséggel rendelkező Fidesz és [[Kereszténydemokrata Néppárt|KDNP]] négy másik jogásszal alkotmánybíróvá választották.
39. sor:
{{csonk-szakasz}}
== Jegyzetek ==
{{forrásokjegyzetek}}
 
== Források ==