„Nicolas-Charles Bochsa” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Élete: Hivatkozások és központosítás javítása
→‎Élete: Magyarországi adatok
22. sor:
 
== Élete ==
Örökölt zenei tehetségének köszönhetően pályáján gyors sikerekkel indult. Apja, a [[Csehország (történelmi tartomány)|Csehország]]ból betelepült Karl Bochsa oboás hétéves korától tanította oboázni és zongorázni. [[1807]]-ben felvételt nyert a Párizsi Konzervatóriumba (''Conservatoire de Paris''), ahol [[Charles Simon Catel]] összhangzatra, [[Étienne Nicolas Méhul]] zeneszerzésre, Marin és [[François Joseph Naderman]], a neves hárfás dinasztia tagjai pedig [[Hárfa|hárfázni]] tanította. Iskoláit kiválóan végezhette el, amit az bizonyít, hogy [[1812]]-ben [[I. Napóleon francia császár|Napóleontól]] első díjat kapott. Ezt később [[XVIII. Lajos francia király|XVIII. Lajos]] is megerősítette. A rákövetkező évben a Császári Zenekar (''Imperial Orchestra'') hárfása lett és az Opéra Comique számára operákat kezdett írni.
 
1812-ben feleségül vette du Crest márki lányát. Georgette Ducrest a híres író és hárfaművésznő, [[Félicité de Genlis|Madame de Genlis]] unokahúga volt. Bochsa a házassággal nemcsak [[Louis Philippe Joseph d’Orléans|főúri kapcsolatokat]] szerzett, de egyúttal a legmagasabb művészeti-kulturális körökbe is bekerült. Feleségétől két gyermeke született.
 
[[1817]]-ben azonban pályája derékba tört. Mivel kedvelte a luxust, híres zenészektől (Berton, [[Étienne Nicolas Méhul|Méhul]], [[François-Adrien Boieldieu|Boieldieu]], Nicolò) és befolyásos nemesektőlnemesekt[[Mózes (opera)]]ől (Decazes gróftól, [[Arthur Wellesley|Wellington hercegétől]]) hamis váltók alapján nagyobb kölcsönöket vett fel, amelyeket nem tudott visszafizetni. Bochsa az ellene indított büntetőeljárás elől Angliába menekült, és az esküdtbíróság a távollétében [[1818]]. február 17-én tizenkét év kényszermunkára és 4000 frank pénzbírságra ítélte. Családjával kapcsolata megszakadt, és nem tért vissza többé Franciaországba.
 
Angliában kezdetben alkalmi hárfaoktatásból élt. A még szinte gyermek [[Elias Parish Alvars|Elias Parish Alvars-t]], a későbbi európai hírű angol hárfavirtuózt is tanította. [[1821]]-ben hárfa-professzori kinevezést kapott a Királyi Zeneakadémiára (''Royal Academy of Music''), ahová az éppen elszegényedő, de tehetséges Alvars-t is magával vitte úgy, hogy ösztöndíjat szerzett neki. [[1826]]-ban lemondani kényszerült állásáról, mert francia elítélésére fény derült. Ekkor a londoni Király Színház ''(King’s Theatre)'' zenei igazgatója lett 6 évre ([[1827]]–[[1833]]), valamivel később pedig a londoni Olasz Operaház ''(Italian Opera House)'' karnagya lett. (A színház mai neve [[1842]] óta ''Her Majesty’s Theatre).'').
 
[[1839]]-ben újabb botrányokba keveredett. Előbb azzal vádolták, hogy [[Bigámia|bigámiát]] követett el, amikor feleségül vette egy híres [[kurtizán]] húgát, Amy Wilsont anélkül, hogy elvált volna első feleségétől. Nem sokra rá pedig megszöktette Anna Rivière-Bishop operaénekesnőt, aki az „angol Mozartnak” is nevezett [[Henry Rowley Bishop]] zeneszerző felesége és három gyermekének édesanyja volt. A pár ezt követően [[Európa]], [[Amerika (szuperkontinens)|Amerika]] és [[Ausztrália (ország)|Ausztrália]] útjait járta, számtalan koncertet adva mindenütt. Megfordultak [[Dánia]], [[Svédország]], [[Oroszország]], [[Ausztria]] és [[Magyarország]] koncerttermeiben, majd egy újabb út során [[Belgium]]ban, [[Svájc]]ban és [[Hollandia|Hollandiában]] is. [[Nápoly]]ban [[1843]] és [[1845]] között Bochsa a [[Teatro di San Carlo|Királyi Operaház]] ''(Regio Teatro San Carlo)'' igazgatója volt, társulatával két év alatt több, mint húsz operát adott elő háromszáz alkalommal.
 
[[1855]] decemberében, az [[aranyláz]] idején érkezett [[Sydney]]be. Mindössze egy koncertet adott, majd hamarosan elhunyt. A Camperdown temetőben nyugszik. Anna egy különös síremléket rendelt neki, sokféle szimbólummal és egy fekvő hárfával.
 
==Bochsa Magyarországon==
 
Élettársával, Anna Bishoppal 1842 közepén koncerteztek Magyarországon. Az útról a korabeli magyar lapok, többek között a [[Hírnök]], az [[Athenaeum (folyóirat)|Athenaeum]], a [[Jelenkor (folyóirat, 1832–1848)|Jelenkor]], a [[Világ (folyóirat)|Világ]] és a [[Pesti Hírlap]] is beszámolt. Május 7-én, 10-én és 12-én [[Pozsony|Pozsonyban]], május 25-én, 28-án és június 8-án [[Pest (történelmi település)|Pesten]] léptek fel.
 
A koncerteken Bochsa saját és mások szerzeményeit játszotta vagy a közönség által kért témákra improvizált, pl. a [[Mózes (opera)|Preghiera]], a [[Don Giovanni|Don Juan]], a [[Az alvajáró|Sonnambula]] és a [[Norma (opera)|Norma]] dallamaira. A koncertek előtt Pesten [[Kisfaludy Károly]] és [[August von Kotzebue]] egyfelvonásos vígjátékait adták elő a kor olyan neves színészei, mint [[Szentpétery Zsigmond (színművész)|Szentpéteri Zsigmond]], [[Megyeri Károly (színművész)|Megyeri Károly]] és [[Bartha János (színművész)|Bartha János]]. Az előadások felemelt helyárakkal mentek.
 
Utolsó pozsonyi koncertjük bevételét egy [[Pozsonyszőlős|pozsonyszőlősi]] (vajnory-i) tűzvész károsultjainak megsegítésére ajánlották fel. E koncerten a műkedvelő énekes, Erba-Odeschalchi Eleonora márkinő, a neves [[Odescalchi család]] tagja is fellépett. Pozsonnyal ellentétben Pesten néhány hírlapi kritikus szájára vette Bochsa játékát, annak ellenére, hogy [[Pedálhárfa|pedálhárfán]] játszó muzsikust csak ritkán lehetett Pesten látni, akárcsak újszerű, aranyozott hangszerét. A Pesti Hírlap egy másik botrányt is kirobbantott a pár körül, de más újságok megvédték a zenészeket. Az eset mögött az állt, hogy Bochsáék 10 Ft-ot akartak az újságnak fizetni reklám gyanánt, amit az újságíró megvesztegetésnek vélt.
 
== Értékelése ==