„Jean Charles Léonard de Sismondi” változatai közötti eltérés

Svájci'''Sismondi''', közgaszdászteljes ésnevén történész.'''Jean Charles Léonard de Sismondi''' ([[Genf]], [[1773.máj.9]]. Genf[[május 19]]. - [[Genf]], [[1842]].jún. [[június 25]].Genf) Teljessvájci nevénközgazdász Jeanés Charles Léonard Simonde detörténész. Sismondi. A gazdasági romanticizmus egyik képviselője.

A kispolgári értékek szószólója. Az angliai ipari forradalom társadalmi következményeit látva kiábrándult a laissaiz faire elvéből és a kapitalista rendszer bírálója lett. Elméletének középpontjába a piac, a realizálás és a válságok problémáját állította. Felhívja a figyelmet arra, hogy a tőkés tulajdonviszonyok gazdasági szabadság esetén súlyos bajokat idéznek elő. Tagadja, hogy az egyéni érdekek szabad érvényesülése megvalósítaná a társadalmi jólétet. Úgy képzeli, hogy az államhatalom gazdasági beavatkozása azzal, hogy szembeállítja minden magánérdekkel a közérdeket, kiküszöbölheti a tőkés társadalom ellentmondásait. A Smith-Ricardo iskolával ellentétben, amely a kapitalizmus kulcsproblémájának a felhalmozást tekintette és figyelmen kívül hagyta a realizálást, Sismondi a termelés és a fogyasztás közti ellentmondást és ezzel kapcsolatban a piac- és realizálási problémát állította előtérbe. A gépipar kialakulásának következményeként vezeti le a túltermelési válságok szükségszerűségét, s [[Malthus]]hoz hasonlóan "harmadik„harmadik személyek"személyek” fogyasztásában látja a kiutat. Csakhogy Sismondi számára Malthustól eltérően ezek elsősorban a kisárutermelők, a parasztok, a kézművesek. A szabad verseny szerinte pusztító gazdasági és társadalmi következményekkel jár. Ezért a közgazdaságtan fő feladatát abban látja, hogy megvizsgálja, miként kellene a kormánynak a termelést és a forgalmat irányítania és szabályoznia, miként kellene igazságos módon a vagyont elosztania.

Sismondi szerint a konkurrenciaharckonkurenciaharc növeli a munkanélküliséget, a munkanélküliek szaporodása a túlnépesedést. A munkásosztály elnyomorodik, a csökkenő bérek pedig növelik a tőkés nyereségét.

Sismondi elfogadja [[Adam Smith]] dogmáját, mely szerint az érték jövedelmekre oszlik, s ezek vásárlóerőt jelentenek a termelés számára, de szerinte a vásárlóerőt a korábbi jövedelmek jelentik. Ezért a gazdasági válságok okát abban látja, hogy a jövedelmek növekedése elmarad a termelés növekedése mögött. (Ha ez így lenne, akkor a kapitalizmusban állandó túltermelési válság lenne.Sismondi és Smith a termelést csak fogyasztási cikkek termelésének tekintette.)A [[Say-törvény]] kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az egyik lényeges jószág a szabadidő, amely határt szab a cserére termelt termékek mennyiségének (a jövedelmeknek).Az újratermelés azonban mégis lehetséges, ha léteznek kisárutermelők és külső, nem tőkés országok. Vagyis a tőkés termelés csakis harmadik, kivülállókívülálló, nem tőkés személyek létezésével fejlődhet.

Sismondi gondolatait felhasználta az angol [[Hobson]] is, aki azt kívánta, hogy a termelést és a gazdagságot az "emberi„emberi hasznosság"hasznosság” álláspontjáról értékeljék, s olyan társadalmi reformprogrammal lépett fel, amelyben a munkabér minimumának meghatározása mellett megtalálható volt a monopóliumok feletti szigorú állami ellenőrzés is. Hobson szerint is elkerülhetetlenek az általános túltermelési válságok, melyek oka az, hogy állandó a törekvés a túlzott felhalmozásra és ugyanígy állandó a vásárlóképesség elmaradása. Ennek eredménye a tőkefelesleg, valamint a beruházási és fogyasztási cikkek belső, hazai kereslethiánya, ami a külgazdasági expanzió oka.

*De la richesse commerciale (A kereskedelmi gazdagság) 1803.