„Textilipar” változatai közötti eltérés

Az első textilmanufaktúrák hazánkban a 18. század elejétől létesültek. A munkások zömét külföldről, elsősorban [[Szászország]]ból, [[Szilézia|Sziléziából]] szerződtették, de dolgoztak ezekben cseh, osztrák, bajor, sőt görög munkások is. Az ország mezőgazdasági adottságai folytán elsősorban [[gyapjú]]feldolgozással foglalkoztak, de volt az országban [[selyem]]feldolgozó üzem is. A Magyarországon termesztett [[len]] és [[kender]] feldolgozása ebben az időben még nem emelkedett ki a háziipar szintjéről, mert a külföldi konkurencia és a nyomott mintás pamutszövetek divatja nem kedvezett ezeknek a termékeknek. A manufaktúrákban 50–150 ember dolgozott és előfordult 10–12 éves gyermekek munkásként való foglalkoztatása is.

 

 

A 20. század elején, majd a két világháború közötti időszakban a magyar textilipar jelentősen fejlődött, ebben az időszakban igen sok, később tekintélyessé vált gyár alakult. A [[második világháború]] igen nagy károkat okozott az ország textiliparának is, de a háború után a textilipar viszonylag hamar magához tért. Az ipar szerkezetében és az üzemek vezetésében gyökeres átalakulást hozott az [[államosítás]] (1948-49), majd többszöri átszervezés után, 1963-ban az akkori 187 textilipari üzem 42 országos vállalatba tömörült. Ezek mellett tanácsi vállalatok és szövetkezetek is működtek a textiliparban, összesen mintegy 140 ezer embert foglalkoztatva. 1965-ig az extenzív fejlődés volt jellemző, amit elősegített a tartós munkaerő kínálat, ezt követően a fejlődés intenzív jellege erősödött és a munkáslétszám csökkent. Az [[1970-es évek]]ben nagyarányú rekonstrukciós programot hajtottak végre a termelés mennyiségi növelése és korszerűsítése érdekében, amit azonban sajnos nem lehetett teljes körűen véghezvinni. Az 1989-90-ben végbement politikai és gazdasági változások következtében a korábbi igen jelentős, az akkori [[Szovjetunió]]ba irányuló export kiesett, a hazai termelésű textiltermékek belföldi fogyasztása pedig – elsősorban az [[import]] [[liberalizáció]]ja és a kezdetben igen magas [[infláció]] következtében beálló keresletcsökkenés miatt – erősen visszaesett, ami a nagyvállalatok tönkremenetelét, a textilipar gyors leépülését eredményezte, amihez hozzájárult a gyárak egy részében még megmaradt elavult géppark és a nyugat-európai igényekhez képest nem mindig megfelelő minőség is. A korábbi [[állami vállalat]]ok megszűntek, helyükön nagy számú kisebb gazdasági társaság alakult. Minthogy a felszámolások során a korszerű gépeket általában külföldön adták el, a privatizáció során alakult hazai vállalkozások számára csak a sokkal olcsóbb régebbi, kevésbé korszerű gépek maradtak hozzáférhetők, így ezek sem tudták felvenni a versenyt a megnövekedett minőségi igényekkel. (Ehhez nem egy esetben az új vállalkozók egy részének hiányos hozzáértése is párosult.) Súlyosbította a helyzetet, hogy a textiliparban mindig is viszonylag nagyon alacsonyak voltak a munkabérek – ez sajnos ma is fennáll –, ami miatt ennek az iparágnak sokszor igaztalanul is nagyon alacsony a presztízse. Jelentős részben épp emiatt a szakember-utánpótlás nem kielégítő, mivel a korábban igen színvonalas szakmai oktatás is leépült. A privatizáció során létrejött vállalkozások egy része azonban valóban sikeres lett, képes volt gépparkját és technológiáját felújítani, a kornak megfelelő berendezéseket beszerezni, ennek köszönhetően ma is működnek magas műszaki és minőségi színvonalon termelő textil- és ruhaipari vállalatok hazánkban, amelyek termékei az export piacokon is megállják a helyüket. Emellett az alacsony bérszínvonal számos jelentős külföldi textilipari vállalatot is vonzott Magyarországra, amelyek ide telepítették át gyáraikat vagy egyes gyártási lépcsőiket (elsősorban a kelmegyártás területén). Mindezek eredményeként tulajdonképpen számos igen korszerű textilgyár is működik hazánkban, ha részben vagy teljesen külföldi tulajdonban is.