„Ötvösség” változatai közötti eltérés

a
Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola (WP:BÜ), apróbb javítások
(kékít)
a (Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola (WP:BÜ), apróbb javítások)
[[Kép:594px-MaskeAgamemnon-MOD.jpg|bélyegkép|jobbra|Mükénéi maszk aranyból, Archeológiai Múzeum, [[Athén]]]]
 
Az '''ötvösség''' vagy '''ötvösművészet''', részben az '''[[éremművészet]]''' is, az [[iparművészet]] körébe tartozik, amely a fémeknek főleg kézi erővel való művészi megmunkálását jelenti.
 
A nemesfémekkel az ötvösség, az éremművészet és az ékszerművesség foglalkozik. Egyéb fémekkel a bronz-, ón-, réz- és vasművesség. Az ötvösség fogalma a fémművesmunka legnemesebbjeinek, az [[arany]]- és [[ezüst]]művességnek kézműves tradícióit és jellegzetes tárgytípusait foglalja magában. Az igen kevéssé szerencsés, [[tautológia|tautologikus]] „tűzzománc” névnél a szimpla „[[zománc]]” kifejezés találóbb, mely a fémművészet egyik nagy kategóriája. A fémművesség hagyományos műfajai: 1.) az ékszerek 2.) a használati díszedények 3.) a nagy művészetek körébe tartozó tárgyak (pld. épületek, diadalívek, monumentális szobrok) [[Nemesfém (kémia)|nemesfémmel]] (arannyal vagy ezüsttel) való díszítése. Szűkebb értelemben a használati dísztárgyak, kegytárgyak, díszedények tartoznak az ötvösség körébe, külön ágazat az [[ékszerművesség]] és a nemesfémmel való dekoratív művészet.
 
A fémművesség műfaji fogalma egyre tágabb, az anyagismeret azonban biztos kiindulópontot jelent a tárgyalkotás legkülönfélébb irányzatai számára is. Ami pedig az ékszerkészítés nagy nemzetközi trendjeit illeti, a hazai tervezőművészek ékszereiről általánosan elmondható, hogy épp azt példázzák, hogyan lehet a hagyományok alkotó továbbvitelével izgalmas új műveket létrehozni, amelyek a látszólagos konzervativizmusuk ellenére többek, mint a ruhán viselt [[kisplasztika|kisplasztikák]].
Német eredetűek többnyire a német ivóedények, mint pl. a menyasszonyi serlegek, állatalakok, a németül ''Trinkspielen''nek nevezett nagy, plasztikus, mechanizmussal ellátott italtartók, a kupák. A díszedények közül a [[harangvirágserleg]] igen gyakori forma. Kazetták és bútorok is tárgyát képezték az ötvösségnek, legszebb példánya ennek az ágnak a [[pommerániai díszítmény]]. A leghíresebb német ötvösművész [[W. Jamnitzer]], neki tulajdonították a legtöbb német reneszánsz ötvösmunkát, de sok kiváló mester dolgozott még ezen a területen: [[Hans Pezolt]], [[Melchior Bayr]], [[Hans Lenker]], [[Christoph Ritter]]. [[Augsburg]]ban hírnevesek lettek az [[Atterstetter]]ek, [[Mathias Walbaum]], [[Denker]]ek, [[Drendwett]], [[Hamburg]]ban [[Vlindt]] és [[Anton Eisenholdt]] és még sokan mások a kisebb városokban is.
 
[[Franciaország]]ban már a 16. században készültek antik ízlésű nemesfémtárgyak egyházi és világi jellegűek is, azonban csak ábrázolásokból és leírásokból ismerjük azokat, mert a későbbi háborúk során beolvasztották. A 16. század nemesfémművészetére jellemző, hogy a kristályt, a féldrágaköveket, az egzotikus termékeket ([[kagylók]], [[strucc]]tojás, [[Kókuszpálma|kókuszdió]]) szívesen foglalja gazdag keretekbe. Az edény testét rendszerint az egzotikus darab képezi, amelyet véséssel és faragással díszítenek, a foglalat finom és többnyire szerény, hogy a különleges anyagot érvényre juttassa, így keletkeztek a nautilus- és kókuszserlegek és a pompás kristályú díszedények. A 17. században ezek kimentek a divatból, importárukkal pótolták azokat.
 
A 17. században egész [[Európa|Európában]] a [[barokk]] formák érvényesülnek. A nagyméretű és gazdagon díszített nemesfémtárgyak nehezebbekké válnak. A kedvelt motívumot, a gazdag virágfüzéreket magas [[Dombormű|reliefben]] [[Trébelés|trébelik]]. A templomi tárgyakat aranyozzák, de az asztali ezüst megtartja természetes színét. A díszedények megszűnnek, virágok, gyümölcsök, gyertyák befogadására teszik őket alkalmassá. A nagy, nehéz formák sok nemesfémet igényelnek, a ragyogás, a csillogás, a pompa szeretete ismét ''trébelt'' lemezekkel átvont vagy tömör ezüstből készült keretek és bútorok előállításához vezet.
Magyarországon a 15. századtól kezdve virágzott az ötvösművészet, főleg a [[Felvidék]]en és [[Erdély]]ben. Külön említést érdemelnek a 15. századból a gótikus ízlésben készült kelyhek, amelyeket speciális magyar díszítő eljárással, a sodronyzománccal díszítettek. A 16. században Nürnberg és Augsburg ötvöseinek hatása alatt dolgoztak az itthoniak, legjobb a [[kassa]]i [[Anthonius]] mester, a [[lőcse]]i születésű [[Khuen János]].
 
A 17. században a barokk stílus égisze alatt alkotó hazai ötvösművészek: Zomor Mihály, Hahn Sebestyén, a kassai Lippai János, a [[Selmecbánya|selmeci]] Weigl Bertalan. A 18. században a lőcsei Szilassy János, a 19. század első felében a pesti Giergl Alajos, a besztercebányai Libay Sámuel és Szentpétery József ötvösművészete volt híres. A 19. század végén Hibján Samu és Tarján (Huber) Oszkár készítettek részben történeti stílusú, részben modern törekvésű ötvösműveket.<!--Háry Gyula, az ötvösség szempontjából az volt az ő tevékenysége, hogy kitűnő rajzokat készített ötvös munkákról, amelyekről aztán fa- vagy rézmetszetek készültek, s ezek révén publikálták azokat a milleniummi kiadványokban 1896-ban.-->
 
A 20. század elején [[Zutt Richárd]] ötvösművész teremtett új, modern iskolát, német hatás alatt. Az [[éremművészet]] első jelentős hazai alkotója [[Beck Ö. Fülöp]] ötvös-éremművész volt, de öccse, [[Fémes Beck Vilmos]] (1885–1918) ötvös-éremművész is jelentős alkotó volt. Mindketten az Iparművészeti Iskolában ötvösséget és mintázást tanultak. Néhány híres magyar ötvös: [[Csajka István]], [[Teván Margit]], [[Engelsz József]], [[Percz János]].
1956 után fiatal ötvösök elsőként hozták létre saját szervezetüket, amikor 1958-ban megalakították az [[Ötvös Stúdió]]t. Tagjai: [[Péri József]], [[Máté János (ötvös)|Máté János]], [[Nagy József (ötvös)|Nagy József]], [[Szabó Gyula (ötvösművész)|Szabó Gyula]], [[Dömötör László]], [[Barabás Lajos]], [[Engelsz József]], [[Tóthfalusi László]]. 1967-ben fordulat következett be a fémművészetben. A változásokat [[Nagy József (ötvös)|Nagy József]], [[Jajesnicza Róbert]], [[Juhász Árpád (ötvösművész)|Juhász Árpád]] hozta; a szobrász vált ötvössé. A fordulat előfutára, első ismert alakja [[Szlávics László (szobrász, 1927–1991)|id. Szlávics László]]volt, aki már [[Moholy-Nagy Művészeti Egyetem|iparművészeti főiskolai]] tanulmányai során, az 1950-es években elsőként foglalkozott figurális lemezszobrászattal. Egyik első ilyen alkotását a [[Magyar Nemzeti Galéria]] szoborgyűjteménye őrzi (''Spartacus portrészobor''<ref>[http://www.szlavics.hu/szl/p001.html id. Szlávics László: Spartacus]</ref>). A monumentális, nagyméretű lemezszobrászat megteremtésében, az ötvös végzettségű id. Szlávics László mellett, a szobrász [[Makrisz Agamemnon]] volt az első, aki meghatározó szerepet játszott. Az 1980-as évektől már ötvösök készítettek fémbútorokat ([[Tagyi Zoltán]], [[Szedleczky Rudolf]], [[Flam Ferenc]]), világítótesteket ([[Házi Tibor (iparművész)|Házi Tibor]], [[Radnóti György]], [[Nádai Tibor]]).
 
Az eredményeket jól mutatták a rangos kiállítások, [[biennálé|biennálék]]k. 1996-ban rendezték meg az első [[Kortárs Ötvösművészeti Biennálé]]t a [[ráckeve]]i [[Savoyai-kastély]]ban. A biennále megismétlődött 1998-ban és 2000-ben. 2000-ben a [[győr]]i [[Városi Művészeti Múzeum (Győr)|Városi Művészeti Múzeum]] a kortárs magyar ötvösművészetet elemző „Mesterek és tanítványok” című kiállítást mutatott be.
 
Ezen a területen a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem nyújtja az egyetlen felsőfokú diplomaszerzési lehetőséget. Középfokú végzettség Budapesten, többek között a [[Képző- és Iparművészeti SzakközépiskolaSzakgimnázium és Kollégium|Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában]] is szerezhető.
 
== Források ==
506 338

szerkesztés