„Rózsaszín Pittbull” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
26. sor:
A zenekart dalszövegei miatt többször érte kritika, főként a politikai töltetűek okán, amelyekről gyakran nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy baloldali, avagy jobboldali gondolatokat hordoznak (éppen azért, mert igazából egyik oldalét sem). Ugyanez volt a helyzet a "Cserbenhagyottjaink" című [[2015]]-ös számukkal, mely a német [[Daily Terror]] zenekar "Hinterlist" című számának a feldolgozása. Dalszövegében a magukra maradt [[Hajléktalanság|hajléktalan]] emberek keserűségét fejezi ki az egyre nagyobb számban érkező migránsokkal szemben, akik fel vannak háborodva azon, hogy a migránsokat mindenki segíti, őket meg senki - ezt kiegészítve néhány trágár kifejezéssel, amiben a menekültek hazatoloncolását követelik. A dal miatt november 9-én számos punkegyüttes bejelentette, hogy bojkottálják az éves Punkkarácsonyt, mert "náci zenekarral" nem hajlandóak egy színpadra állni. Az eset után maga a Rózsaszín Pittbull jelentette be, hogy nem lépnek fel a rendezvényen.<ref>{{Cite web|title = Lenácizták a Rózsaszín Pittbul zenekart, nem vesznek részt a Punkkarácsonyon!|url = http://www.rockbook.hu/hirek/lenaciztak-rozsaszin-pittbul-zenekart-nem-vesznek-reszt-punkkaracsonyon|work = Rockbook.hu|accessdate = 2015-12-05}}</ref> Az akkor eléggé feszült politikai légkörben megindultak a támadások a zenekar ellen: [[Facebook]]-oldalukat töröltették és gyűlölködő kommentek százait kapták a különféle internetes fórumokon. Mások viszont nagyon jónak és kifejezőnek találták a dalszöveget, és éppen az azzal szembeni gyűlölködést találták visszataszítónak. <ref>{{Cite web|title = Gyűlölj! - Ez az aktuális politika üzenete|url = http://rockerek.hu/gyulolj_ez_az_aktualis_politika_uzenete.html|work = rockerek.hu|accessdate = 2015-12-05}}</ref> A dolgokra csak ráerősített, hogy pár nappal később történt [[Párizs]]<nowiki/>ban egy [[2015. november 13-i párizsi terrortámadás|terrortámadás]], amelyet sokan a dalban megénekelt dolgok igazolásának tekintettek. Kassai Gábor énekes az eseményeket úgy kommentálta, hogy köszöni szépen, amiért ekkora nézettséget hoztak a mesterséges botránnyal az új számuk videoklipjének (egy hétig a legnézettebb magyar tartalom volt a [[YouTube]]-on), ami magától talán nem jött volna össze. Véleménye szerint van különbség migráns és migráns között is, a dal nem a háború ellen menekülők, hanem a "jobb megélhetést keresők" és a "cirkuszt csinálók" ellen szól. Furcsának tartotta továbbá, hogy éppen egy olyan társaság rekesztette ki őket maguk közül, mint a szólásszabadságért harcoló magyar punkzenekarok, mert ők is ezért harcoltak mindig is, ezért íródott a szám is, és éppen ezért nem kérnek bocsánatot miatta senkitől sem. Azt nem árulta el, hogy a dal tulajdonképpen komoly vagy viccre vett szövegű, ezt későbbre ígérte, amikor az indulatok lecsillapodnak.<ref>{{Cite web|title = Köszöni a botrányt a Rózsaszín Pitbull - pecsma.hu|url = http://www.pecsma.hu/pecs-aktual/koszoni-a-botranyt-a-rozsaszin-pitbull/|work = pecsma.hu|accessdate = 2015-12-05|language = hu-HU}}</ref>
 
== Diszkográfia ==
* ''Rémek a Putyilov gyárban'' (demó, 1997)
* ''Béla bá forevör'' (demó, 1998)
39. sor:
* ''Rejsz Royce, avagy végcél a végbél'' (2014)
 
== Források ==
<references />
 
== Külső hivatkozások ==
* [http://www.rozsaszinpittbull.hu Hivatalos weboldal]
* [http://rockerek.hu/zenekarok/R%F3zsasz%EDn%20Pittbull Leírás a zenekarról]