„AIM–9 Sidewinder” változatai közötti eltérés

Az '''AIM–9 Sidewinder''' [[légiharc-rakéta#Infravörös önirányítás|passzív infravörös önirányításönirányítású]]ú, kis hatótávolságú, [[légiharc-rakéta|levegő-levegő rakéta]]. A Sidewinder-t általában repülőgépek hordozzák, de újabban már bizonyos [[harci helikopter]]ekre is felszerelik. Nevét a [[szarvas csörgőkígyó]]ról kapta ''(latinul: Crotalus cerastes, angolul: Sidewinder snake)'', mert ez a kígyó is testhőmérséklete alapján találja meg áldozatát. A Sidewinder volt az első igazán hatékony levegő-levegő rakéta, így széles körben utánozták vagy másolták. Legújabb változatait a mai napig használják számos ország légierejénél.

A Sidewinder rakéta a [[kalifornia]]i [[Inyokern]]-ben található Tengerészeti hadianyag-tesztelő állomás (NOTS – ''Naval Ordnance Test Station'') fejlesztése. Hivatalosan [[1952]]-re készült el, [[William Burdette McLean]] tervei alapján. Fejlesztését az [[1940-es évek]] végén kezdte az [[Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete|Egyesült Államok Haditengerészete]] (USN – United States Navy). A Sidewinder számos új technológiát vonultatott fel, ami egyszerűbbé és megbízhatóbbá tette riválisánál, az [[Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje|Egyesült Államok Légiereje]] (USAF – United States Air Force) által fejlesztett [[AIM–4 Falcon|AIM-4 Falcon]]-nál. A Falcon, [[vietnami háború]]ban mutatott gyenge szereplése miatt, később az USAF is átváltott a Falcon-ról a Sidewinder-re.

A Sidewinder legfőbb előnye a kifinomult, mégis egyszerű felismerő és irányító rendszerében rejlik. A [[második világháború|II. világháború]] alatt a németek már kísérleteztek [[infravörös sugárzás|infravörös]] irányító-rendszerrel egy [[Enzian]] nevű rakétában, de ez nem működött megbízhatóan. Az Enzian-t egy kormányozható teleszkópba szerelt infravörös érzékelő irányította. Egy, a tükör előtt lévő szárny leárnyékolta az érzékelőt, így az be tudta mérni a célpontot. A teleszkóp fordulása miatt a rakéta is a célpont felé repült.