Főmenü megnyitása

Módosítások

nincs szerkesztési összefoglaló
A '''próbaepizód''' (egyes helyeken ''pilot epizód'', ''mintaepizód'', ''pilótafilm'', ''bevezető epizód'', ''bemutató film'') egy készülő [[televíziós sorozat]] első, próba jelleggel elkészített epizódja. Gyakran hosszabb terjedelmű, mint egy szokványos epizód, nem ritkán dupla hosszúságú, melyet később, ha a sorozat műsorra tűzése mellett döntenek, két epizódként sugároznak.
 
A próbaepizód segítségével a készítők és a forgalmazók felmérhetik, hogy a nézőközönség hogyan reagál a sorozat ötletére, a színészekre és az általuk megformált karakterekre, valamint egyéb olyan dolgokra, melyek nagyban befolyásolhatják a sorozat eladhatóságát és nézettségi mutatóit. A gyártók ennek segítségével időt és pénzt takarítanak meg egy esetlegesen félresikerült ötlet elvetésével, illetve kisebb vagy nagyobb módosításokat eszközölhetnek rajta. Ennek megfelelően az a próbaepizód, amelynek tartalma a sorozat alapszituációját vázolja fel, stílusában gyakran más képet mutat, mint maga az elkészült sorozat.
Nem minden próbaepizód kerül adásba, ennek oka lehet a sorozat ötletének elvetése, de az is, hogy túlságosan eltér a végleges koncepciótól. Az angol nyelvben erre az esetre az ''unaired pilot'' elnevezés használatos.
 
== A próbaepizód fajtái ==
* Szokványos próbaepizód
* Demo – nem teljes hosszúságú próbaepizód
* Backdoor pilot – olyan próbaepizód, amely önálló filmként vagy minisorozatként is működik
* Unintentional pilots – eredetileg ebből a filmből nem akartak sorozatot csinálni
* Put pilot – ebben az esetben, ha a tévétársaság nem sugározza le a próbaepizódot, akkor díjat kell fizetnie a gyártónak.
* Unsold pilot – elkészült, de tévétársaságnak nem eladott próbaepizód
* 10/90 – ezen típus esetében egy tervbe vett tévésorozatból leadják az első 10 részét
 
== Források ==
* [http://www.variety.com/index.asp?layout=slanguage_result&slang=pilot&x=6&y=13 Variety Slanguage Dictionary: Pilot] {{en}}
* [http://www.tvobscurities.com/articles/unsold_pilots_on_television_56_66.php Unsold Pilots on Television] {{en}}
98 532

szerkesztés