„A Magyar Rádió ostroma” változatai közötti eltérés

(Másolták valahonnan)
 
== Az ostrom ==
Az első lövések kilenc óra magasságában dördültek el. Sokáig vita tárgya volt, hogy az első lövést melyik oldalról adták le. Zólomy ezredes viszont visszaemlékezésében határozottan azt állítja, hogy az ÁVH lőtt először a tömegbe. [[Zólomy László]] ezredes, aki nyolc óra után érkezett meg a rádió épületében egy vegyvédelmi osztaggal ‑ a vezérkari főnök közvetlen utasítására ‑ az első lövöldözés után átvette a parancsnokságot, s utasította az ÁVH osztagát, hogy vonuljanak vissza az épületbe, és zárják le a hátsó, valamint az oldalsó bejáratot. Saját vegyvédelmi osztagát az első emeleten helyezte el, azzal a paranccsal, hogy amennyiben a tömeg megpróbálná betörni a főbejáratot, akkor [[könnygáz]]gránátok bevetésével akadályozzák meg. A tömegben tartózkodó, hadiüzemekben dolgozó munkások segítségével ebben az időben jutottak a tüntetők fegyverekhez, valamint ez időtájt érkeztek meg a Parlamenttől azok, akik korábban [[Nagy Imre (politikus)|Nagy Imrét]] hallgatták meg. A tüntetők a katonáktól is szereztek fegyvert, illetve kezükre jutott a védőknek erősítést szállító teherautó is. Heves lövöldözés kezdődött, a kapualjakból és a környező házak ablakaiból az ostromlók, a rádió épületéből az (a parancs ellenére az első vonalba visszatérő) ávósok szorványosanszórványosan tüzeltek.
 
[[Kopácsi Sándor]], Budapest akkori rendőrfőkapitányarendőrfőkapitány utasítására egy rendőrszázadot küldöttérkezett a Rádióhoz, viszont - máig ismeretlen okokból - az ÁVH-sok azonban lőni kezdték a megsegítésükresegítségükre küldöttérkezett rendőröket, ami következtében két rendőr megsebesült,. ezértEzért a rendőrfőkapitányrendőrkapítány az osztag visszavontavisszarendeléséről őketdöntött.
 
Piliscsabáról négy magyar tank érkezett lőszer nélkül a Rádió védelmére, [[Solymosi János]] ezredes vezetésévelirányítása alatt. Ő ekkor egy létráról meg akarta nyugtatni akarta a tömeget, de az épületből leirányába akartákis lőni,lövéseket ámadtak nem őt találták elle, hanems helyetteséthelyettese, aki meghalt, csakúgy, mintvalamint négy páncélossorkatona sorkatonaelesett. [[Szirmai Ottó]], a Rádió ‑ később az Angyal-perben kivégzett ‑ párttitkára tolmácsolta az ÁVH ultimátumát, hogy amennyiben nem hagyja el a tömeg a rádió környékét, akkor tíz percen belül lőni fognak. Ezen információ átadása után [[Benke Valéria]], a rádió vezetője utasítására a nőket kivezették a hátsó kijáraton az épületből.
 
Eközben [[Bata István]] és [[Piros László]] a pártközpontban folyamatosan követelte a sortűzparancs kiadását, amire 23 és 24 óra között kerül sor. A parancs megérkezett, éjfél körül eldördült az épületben a sortűz. Ezután kezdődött az épület ostroma, amelynek során hajnalra, kora reggelre elfoglalták a Rádiót.
15 597

szerkesztés