„Ábrahám ibn Daud” változatai közötti eltérés

Több történeti művet írt: a ''Széfer v. Széder ha-Kabbála'' ('A hagyomány könyve'), ehhez tartozik ''A római birodalom története Romulustól Mohammedig'', és az ''Izrael királyainak története a II. templom idejében''. A művek történeti szempontból nem mindig megbízhatóak, és későbbi források után készültek. ''A hagyomány könyve'' a hagyomány folytonosságát akarja feltüntetni a [[Talmud]]ot elutasító [[Karaita judaizmus|karaiták]]kal szemben, és elsősorban a [[gaon]]ok történetével kapcsolatban jelentős alkotás, bár utal a karaiták Hispániából való kiűzésére is. A könyvet hamarosan [[latin nyelv]]re fordították.<ref name=kecskemeti>Kecskeméti, i. m., I. köt., 292–294. o.</ref>

* ''I.'' Fizikai és metafizikai előismeretek: mindegyik tételhez Bibliai bizonyítékokat csatolt, és felhasználta a [[targum]], a [[Talmud]], és a költők mondásait is. (Például anyag- és forma elméletét [[Jeremiás könyve|Jeremiás könyvé]]nek 18:1-e alapján fejti ki; a tíz kategóriát [maamárót] a 139. zsoltár kapcsán magyarázza.)<ref name=kecskemeti/>

* ''II.'' Istenről és a prófétaságról, a különböző kinyilatkoztatásról, az Istenről mondott antropomorfizmusok elhárításáról (pl. a Biblia érzékletes kifejezéseit [[Szaadja gaon]] hatása alatt a [[szféra]]szellemekre vonatkoztatta). Jellemző, hogy csak negatív attributumokat tételez fel.<ref name=kecskemeti/>

* ''III.'' Erkölcs- és lélektan, az erényekről és a vallási törvényekről. Úgy véli, hogy a ''[[Tóra]]'' parancsolatai segítik az embert a boldogsághoz, ami tulajdonképpen a filozófiai kutatásnak is végső célja. A Tórában megtalálható a legkényesebb morálbölcselet. Tartalma: hittörvények, etikai tételek, és a társadalmi élet szabályai, illetve pozitív vallási kötelességek. Kiemeli, hogy nem szabad ezeket bírálni, hanem engedelmességre, föltétlen hódolatra kell hogy serkentsék az embert (mint például Izsák feláldozásának bibliai története).<ref name=kecskemeti/>

Ibn Daud nemcsak elődei, hanem az [[iszlám]] ellen is polémiát folytatott. Száraz, filozofikus nyelvét lendület nélküli, túlzott tömörség jellemzi. Bár művei nehezen érthetőek, és kevesen tanulmányozták, [[Maimonidész]] írásaiban több helyen őt követi. Ibn Daud maga mind a teológiai kérdésekben, mind a filozófiai Bibliamagyarázatban Szaadja gaont, etikijában pedig [[Platón]]t követi, bár sok dolgot átvesz az arab [[Avicenna|Avicennától]] és az [[Abu Naszr Muhammad al-Fárábi|Al-Farábi]]tól is. Legtöbbre becsüli a metafizikai megismerést, vélekedése szerint az igazi boldogság a spekulatív tudástól és a tiszta látástól függ.<ref name=kecskemeti/>