„A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941–1947” változatai közötti eltérés

[[Szakály Sándor]] és [[Ungváry Krisztián]] kifogásolta, hogy a vitatott kiadvány kizárólag egy jól körülírható dokumentumcsoportra támaszkodik, azt nem veti egybe más - például magyar vagy német - iratokkal, nem alkalmaz forráskritikát, miközben a közölt dokumentumokban nyilvánvaló képtelenségek, valótlanságok is vannak. Mindezek miatt a két szakember úgy vélekedett: a kötet készítői hatalmas, de egyoldalú munkát végeztek, amelynek során részben áldokumentumokat közöltek. Ungváry Krisztián azonban azt is elmondta, hogy a magyar csapatok szerinte is iszonyatos rémtetteket követtek el, és a [[holokauszt]] részeseivé is váltak. Szakály Sándor álláspontja szerint a periratokkal ellentétben egy magyar tábornok soha nem mondhatott olyat, hogy "fasiszta kormányom", továbbá erősen kétségessé teszi a jegyzőkönyvek életszerűségét, amikor iskolázatlan, fél-analfabéta emberek precíz statisztikai adatokat sorolnak arról, hogy egy-egy terület műszaki eszközeiben, állatállományában milyen veszteséget okoztak a magyar katonák. A szakember szerint ezt különösen annak fényében kell kritikusan vizsgálni, hogy a szovjet főparancsnokság a visszavonulás során a "felperzselt föld" taktikáját alkalmazta, azaz, amit nem tudott magával vinni, azt inkább elpusztította, hogy ne kerüljön az ellenség kezére. [[Romsics Ignác]] szerint, a magyar csapatok kegyetlenkedése jobbára az erős partizántevékenységhez kötődött, és azokon a területeken, ahol nem voltak ellenállók, alig fordult elő magyar részről atrocitás. Ezzel összefüggésben Szakály Sándor megjegyezte: senki nem vitathatja, hogy a partizán a hazáját védi, ezt elismeri a hadijog is, és a partizán abban tér el a terroristától, hogy felelős parancsnokság alatt áll, fegyverét nyíltan viseli és megkülönbözteti magát a civil lakosságtól. <ref>[http://mult-kor.hu/cikk.php?id=38850 Mult-kor.hu] (2013-05-13)</ref>