„Ópiumháborúk” változatai közötti eltérés

Kína végzetesen meggyengült, a {{kínai|[[Qing-dinasztia]]|[[Csing-dinasztia]]}} bukása elkerülhetetlen volt, melyet csak az ország hatalmas mérete és az európai hatalmak érdekei akadályoztak meg. A kereskedelem tovább folytatódott, egyes ópiumkereskedők tetemes vagyonra tettek szert. [[Anglia]] haszna az ópium-kereskedelemből rövidesen évi több millió fontsterling lett. Egyes [[indokína]]i országok az állami bevételük nagy részét az ópium-kereskedelemből nyerték. A környező országok is kihasználták az ópium nyújtotta lehetőségeket, ahol nem termelték azt, ott óriási adóval sújtották a kereskedelmet, máshol a feldolgozás révén tettek szert hatalmas pénzösszegekre.
 
Az ópium-háborúkat követően az európai nagyhatalmak sorra szereztek meg tengerparti kínai területeket, ahol kereskedelmi lerakatokat építettek ki. A birodalom méretének köszönhetően egy állam sem tudta az egész területet az uralma alá vonni, ehelyett un. koncessziós területeket hoztak létre (ahonnan sértő szövegű táblákkal olykor ki is tiltották a kínaiakat, például [[Sanghaj]]). Ez volt az ún. félgyarmati státusz. A kínai hatóságok jogköre még saját területen is rendkívül korlátozott volt, így pl. ha európai követett el bűncselekményt, bármennyire is nyilvánvaló volt a bűntett, ha nem az európai hatóságoknak nem volt tudomásuk róla, illetve nem volt előttük semmit bizonyíték, akkor azok a bűncselekmények bűntetlenek maradt. Végeredményben a {{kínai|Qing-dinasztia|Csing-dinasztia}} [[1912]]-es bukásának nyitánya az ópium-háborúk voltak.
 
== Források ==