„Lovasíjászat” változatai közötti eltérés

==A lovasíjász harcmodor==

[[Fájl:Hungarian warrior.jpg|bélyegkép|jobbra|220px|Hátrafelé nyilazó magyar harcos az itáliai hadjáratok idejéből. Részlet az aquileai székesegyház altemplomának falfestményéről]]

A lovasíjászatra a visszacsapó íjakkal és a lovakkal való bánás magas szintű összhangja jellemző. A ló kitágítja a harci alkalmazás lehetőségeit a gyalogos íjászattal szemben, hiszen lövés közben is helyváltoztatásra képes. Az ellenséges sorokat általában távolról indított nyílzáporral próbálták megtörni, miközben ők maguk mozgásban lévén nem nyújtottak könnyű célpontot az ellenfél gyalogos íjászainak. Az ellenséget körbelovagolva, folyamatosan támadták. Gyakran színleltek menekülést, mely szintén az ellenséges sorok felbomlását eredményezte, mivel üldözőbe vették őket, viszont az üldözők továbbra is célpontot jelentettek. A könnyű fegyverzet, és a tartalék lovak használata lehetővé tette jelentősebb távolságok megtételét is. Közelharcban is megállták a helyüket a harcosok, mivel nem csak íjjal bántak jól, hanem egyéb fegyverekkel is: [[kelevéz]], [[szablya]], [[fokos]], [[csatacsillag]]. A lovakra jellemző volt a lobbanékonyság, gyorsaság, szilajság. A lovak is egyfajta fegyverként működtek. Az őseink által használt íjak a leletek szerint 35-60 kg húzóerőt kívántak meg.