„Török Bálint (hadvezér)” változatai közötti eltérés

{{személy infobox

| halál dátuma = [[1550]]
}}

A Hunyadiak hűbéreseként birtokait jelentős területekkel gyarapító Enyingi [[Török Imre (főispán)|Török Imre]] és [[Parlaghy Krisztina]] fia. A Török család két generáció alatt végbement gyors társadalmi felemelkedésének és vagyonszerzésének köszönhetően Török Bálint fiatal kora ellenére az [[1520-as évek]] derekán már az ország legtekintélyesebb és legbefolyásosabb földesurai közé tartozott. [[1507]]-ben, miután apjával és bátyjával, Miklóssal együtt [[II. Ulászló magyar király|II. Ulászló királytól]] bárói címet nyert, a főnemesség soraiba emelkedett. Apja halála után, annak posztját megörökölve, már tizenkilenc éves korában nándorfehérvári bán lett, az [[1521]]-es [[belgrád]]i ostrom idején azonban a [[Magyarország]] kulcsának tartott erősségtől távol tartózkodott. A vár katonái évek óta fizetetlenek voltak, az ifjú főúr gyámjai az országgyűlésben el is panaszolták a siralmas kilátásokat,<ref>Magyar história 1566-1608 (szerk. Nagy Gábor) 68-69. o.</ref>, érdemi támogatást azonban nem kaptak. Így [[1521]]-ben a várat az óriási túlerő ellenében [[Nándorfehérvár elfoglalása|66 napig hősiesen védő]] Oláh Balázs végül kénytelen volt feladni. Az országgyűlés a felelősséget Török Bálintra hárította, és jószágvesztésre ítélte. A fiatal arisztokrata azonban elmenekült, és birtokaitól távol, [[Erdély]]ben állt [[I. János magyar király|Szapolyai János]] vajda szolgálatába. A királyi kegyet néhány évvel később nyerte el újra. A hatalmi helyzetét az udvarnál megszilárdító Török Bálint [[1524]]-ben [[II. Lajos magyar király|II. Lajos király]] testőrségének tisztjeként feleségül vette az új familiárisi bázist építő [[Habsburg Mária magyar királyné (1505–1558)|Mária királyné]] legkedvesebb udvarhölgyét, báró Pemfflinger Katalint. Házasságukból két fiuk született, [[Török János (katona)|Török János]] [[1529]]-ben, [[Török Ferenc (főúr)|Török Ferenc]] pedig az [[1530-as évek]] elején.

A [[mohácsi csata|mohácsi csatában]] [[Ráskai Gáspár|Ráskay Gáspár]] és Kállay János mellett a királyi testőrség egyik parancsnokaként vett részt. A [[II. Lajos magyar király|király]] életét nem tudták megóvni, ezért, mint [[Belgrád|Nándorfehérvár]] elestekor is, felmerült a személyes felelősségének kérdése. Brodarics István a mohácsi csata eseményeit rögzítő, [[1527]]-ben kelt tudósítása szerint azonban az uralkodó halálát a fővezér, [[Tomori Pál]] taktikai tévedése okozta: egy török csapat váratlan felbukkanásakor, annak megsemmisítésére elvezényelte a testőröket Lajos király mellől. A parancsot Törökék csak többszöri sürgetést követően teljesítették.

Amikor [[1540|1540-ben]], de még János király életében [[Majláth István| Majláth (Maylád) István]], Balassa Imre és [[Kendi Ferenc (erdélyi vajda)|Kendy Ferenc]] szövetséget kötöttek uralkodójuk ellen, [[Petrovics Péter]]rel együtt neki jutott a feladat, hogy a hitszegőket leverje. Diódot és Almást el is pusztították, Fogarast azonban, ahol Majláth és Balassa tartózkodott, Török nem akarta ostrom alá venni, mert az előbbi régi barátja volt. A királyi becsületbíróság engedélyezte számára az összeesküvők elleni fellépést, ennek ellenére vonakodott attól, hogy Majláth ellen ténylegesen harcba bocsátkozzon. Végül betegségre hivatkozva visszavonult Gyulafehérvárra.<ref>Magyar história 1566-1608 (szerk. Nagy Gábor) 100. o.</ref>

[[1540]]-ben Ferdinánd hadvezére, [[Leonhard Vels]] ostrom alá vette [[Buda (történelmi település)|Budát]], amit [[Fráter György]] és Török Bálint védett. Az ostromló sereg harci kedve azonban nem volt túl nagy, és miután nyilvánvalóvá vált, hogy a hadjárat nem érte el a kívánt eredményt, a király novemberben elrendelte csapatai visszavonulását.

A hatalomváltás legnagyobb vesztese Török Bálint volt, akit a gyermek király fölött gyámkodó többi főemberrel együtt [[I. Szulejmán oszmán szultán|Szulejmán]] a táborába hívatott – eközben vonultak be a janicsárok ellenállás nélkül Budára –, és többé már soha nem engedett szabadon. A Sztambulba visszatérő [[törökök]] rabként magukkal hurcolták, és élete végéig – több helyen, köztük a hírhedt Héttoronyban is – fogságban tartották.

* Brodarics István: Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről. In: Kulcsár Péter szerk.: Humanista történetírók. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977.