„I. Ferenc francia király” változatai közötti eltérés

a
Igazítás wikipédiához.
a (Igazítás wikipédiához.)
 
=== A „legkeresztényibb király” keresztényietlen szövetségei ===
[[Fájl:Truce of Nice 1538.jpg|bélyegkép|300px|[[Taddeo ZuccariZuccaro]]: I. Ferenc, [[V. Károly német-római császár|V. Károly]] és [[III. Pál pápa]] a nizzai fegyverszünet megkötésekor ([[freskó]] a [[caprarola]]i Villa Farneséből, 1557–1566)]]
Ferencet mindez nem téríthette el attól a céljától, hogy visszaszorítsa V. Károlyt. [[1531]]. [[október 26.|október 26-án]] [[Saalfeld]]ben a Ferencet képviselő [[Jean du Bellay]] párizsi püspök és fivére, [[Guillaume du Bellay|Guillaume]] szerződött a császári hatalom ellen lázadó birodalmi [[protestantizmus|protestánsokat]] tömörítő [[schmalkaldeni szövetség]] német humanista képviselőivel, pénzügyi támogatást ígérve nekik a katolikusok ellen. Hasonló módon sikerült megerősíteni – igaz, konkrét szövetségi szerződés nélkül – az oszmánokkal ápolt baráti viszonyt, mely a [[földközi-tenger]]i spanyol flotta elleni együttműködésre, valamint a Habsburgok magyarországi hátországának gyengítésére szolgált Ferenc számára. [[1535]]-ben született meg az első [[kapituláció]] az [[Oszmán Birodalom]]mal, melynek értelmében a francia hajósok szabadon közlekedhettek török vizeken, és komoly kereskedelmi előnyöket élveztek.
 
 
=== Az utolsó itáliai expedíció ===
[[Fájl:Franz I und Karl V.JPG|bélyegkép|300px|Taddeo ZuccariZuccaro: I. Ferenc, V. Károly és [[Alessandro Farnese (1520–1589)|Alessandro Farnese]] bíboros (1520–1589) ünnepélyes bevonulása Párizsba 1540-ben ([[freskó]] a [[caprarola]]i Villa Farneséből, 1557–1566)]]
Az elkövetkező néhány évben béke honolt a Valois- és a Habsburg-ház között. V. Károly [[1540]]-ben egyenesen meglátogatta Ferencet [[Párizs]]ban és [[Fontainebleau]]-ban, ahol sógora nagy tisztelettel és pompával fogadta. Hamarosan mégis kitört a háborúskodás, ezúttal azon az ürügyön, hogy a császár nem volt hajlandó átadni Milánót egyik francia királyfinak sem korábbi ígéretével ellentétben. A király ismét szakított a békés politikával, melynek képviselői – legfőképpen Montmorency, a főparancsnok – kegyvesztetté váltak.