„Aragónia mudéjar stílusú építészete” változatai közötti eltérés

'''[[Aragónia]] [[mudéjar stílus]]ú építészete''' néven lett a [[Világörökség]] része a [[spanyolország]]i [[Teruel]] és [[Zaragoza]] több épülete. Eredetileg ''[[Teruel]] mudéjar stílusú építészetének'' nevezték, s négy terueli templomból állt, amelyek [[1986]]-ban kerültek fel a [[Világörökség]]i listára. Az 1990-es években [[Zaragoza]] polgárai észrevételezték, hogy városukban nem kevésbé figyelemre méltó példák vannak az aragóniai mudéjar stílusra, amelyek addig nem kerültek fel a listára. Tehát [[2001]]-ben a helyszínt átkeresztelték a jelenlegi nevére, és kiegészítették hat, Zaragozában álló műemlékkel.

A mudéjar stílusú művészet fejlődése Aragóniában a [[12. század]]ban azoknak a politikai, társadalmi és kulturális feltételeknek a sajátosságából ered, amelyek a [[reconquista]] után uralkodtak Spanyolországban. A különböző technikák és az egymás mellett élő [[izraelita vallás|zsidó]], [[muzulmán]] és [[Kereszténység|keresztény]] kultúrából eredő építészet szimbiózisa egy új stílust teremtett, amely a csúcspontját Teruel városában érte el. Fő anyaga a tégla. A mudéjar stílus nem teremtett új formákat, szerkezeteket, mint a gótika vagy a román stílus, de a különféle kortárs európai stílusokat muzulmán hatásokon keresztül interpretálta. Az elfogadott szemlélet szerint a mudéjar [[Toledo (Spanyolország)|Toledóban]] született az építészeti és díszítő motívumok átdolgozásával, s innen észak felé terjedt. A mudéjar művészet központjai [[Sahagún]], [[Toro (Spanyolország)|Toro]], [[Cuéllar]], [[Arévalo]] és [[Madrigal de las Altas Torres]]. De elsősorban Aragóniában fejlődött, különösen Teruelben. Ebben a városban a [[13. század|13.]], [[14. század|14.]] és [[15. század]] folyamán sok mudéjar stílusú tornyot építettek, s ezzel napjainkig hatóan megváltoztatták a város képét. A mudéjar egy új építészeti jellegzetességet hozott az által, hogy egyesítette a kezdeti gótikus stílust és a késői román stílusra épülő muzulmán hatásokat. A legjobb példák erre azok négyzetes tornyok, amelyeknek nagy falfelszíneit mázas kerámiával és piros téglával díszítették. Egészen 17. század elejéig jellemző a tégla és csempék rendkívül kifinomult és leleményes használata.