Főmenü megnyitása

Módosítások

a
[[I. Constantinus római császár|Nagy Konstantin]] 330-ban alapította meg a [[Bizánci Birodalom]] fővárosát, [[Konstantinápoly]]t (eredeti neve ''Nova Roma'' volt). A város kezdeti éveiből nincsenek művészeti emlékek, a képrombolók sikerrel tevékenykedtek, de megtették hatásukat a háborúk és a természeti csapások is. A korabeli leírások pedig ámulattal szóltak a [[Hagia Szophia]] mozaikjairól, mint például [[Paulosz Szilentiariosz]] [[hexameter]]ben írt, több mint ezersoros költeménye. Egy részlet: {{idézet2|''„Még mielőtt a csiszolt mozaik ragyogása kitűnnék, finom kis köveket szőtt össze kezével a vésnök, s vélük … a falakra középütt szarvakat is rajzolt, füzérrel s őszi gyümölccsel, lombokat és kosarat, majd végül szerte az ágra megpihenő madarat; s ím a szarvak hajlatain túl szép arany indákkal fut körben kúszva a szőlő… Ily gyönyörű csarnok fut körben e nagyszerű házban. Fönn a sudárnyakú oszlopokon s az előre kiugró kőláb árnya alatt … frissen kúszik elő az akantusz dús szövevénye, színarany … Lenn a Prokonnészosz hegye vonja be végig a padlót, életadó úrnőnknek örömmel nyújtva a hátát, s enyhén csillan elő … a Boszporosz éke…”'' |(Marticskó József fordítása).{{refhely|Kádár 1987|33. oldal}}
}}
Itt kell szólni a [[Ikonoklaszta-mozgalomKéprombolás|képrombolók]] tevékenységéről, illetve indíttatásukról. A kereszténységben korábban sem volt idegen a képi ábrázolásokkal szembeni idegenkedés. Gondoljunk csak a [[mózes]]i parancsolatra: „Ne csinálj magadnak faragott képet, ne imádd és ne tiszteld azokat!” A Jusztiniánuszt követő, a birodalom keleti részeiből származó császárok erre hivatkozva tiltották be a képek elhelyezését a templomokban. Először [[V. León bizánci császár|III. Leó]] használt ki egy adódó alkalmat – állítva, hogy egy 726-os [[földrengés]] Isten büntetése volt –, és parancsot adott a város figurális ábrázolásainak elpusztítására. A képeknek azonban komoly és tekintélyes védelmezőik is akadtak, mint például a korai [[egyházatya]] [[Nüsszai Szent Gergely]], aki szerint a kép az egyházi tanítás eszköze. Azt mondta: „Bár néma a templomok falán, mégis sok és hasznos dologról beszél nekünk a kép”. Rá is hivatkozva [[Damaszkuszi Szent János]] azzal érvelt, hogy Istent ugyan valóban nem lehet ábrázolni, mert felfoghatatlan és láthatatlan, ám fia emberré lett, és őt lehet és kell is ábrázolni, ráadásul a hódolat nem a képnek szól, hanem annak, akit ábrázol. Egyetemes (és fél-egyetemes) zsinatokat hívtak össze a kérdésben, amelyek mindig az aktuális császár kedve szerinti döntéseket hoztak. A képrombolás egészen 797-ig tartott, ekkor [[Eiréné bizánci császárnő|Eiréné császárnő]], aki a kiskorú [[VI. Kónsztantinosz bizánci császár|VI. Konstantin]] társuralkodója volt, megszüntette a képrombolást. Őt azonban 802 augusztusában száműzték, és [[V. León bizánci császár|V. Leó]] idején ismét fellángolt a képrombolás, de ekkoriban már a közvélemény is a képtisztelők pártjára állt. Így véget ért a művészettörténet e sajátos korszaka, ami alatt a bizánci szobrászat gyakorlatilag kihalt és a mozaikművészetre is kedvezőtlen hatással volt, minthogy vallásos témájú alkotások nem születhettek. Az utolsó képromboló császár [[Theophilosz bizánci császár|Theophilosz]] (829–842) volt.{{refhely|Faludy 1982|22–29. oldal}}
[[Fájl:Comnenus_mosaics_Hagia_Sophia.jpg|340px|bélyegkép|balra|[[Szent Piroska]] férjével, [[II. Jóannész bizánci császár|II. Jánossal]], a [[Jézus|Kis Jézust]] tartó madonna két oldalán]]
[[Fájl:Byzantinischer Mosaizist um 1118 002.jpg|175px|bélyegkép|jobbra|[[Szent Piroska|Eiréne baszilissza]] a [[Hagia Szophia]] mozaikjáról]]