Főmenü megnyitása

Módosítások

15 bájt hozzáadva ,  2 évvel ezelőtt
a
nincs szerkesztési összefoglaló
A '''mozaik''' olyan művészeti technika és annak eredménye, amelynél kicsiny méretű színes [[üveg]]-, kő- vagy kavicsdarabokból állítják össze a képet vagy mintázatot (néha más anyagokat is használnak). A mozaikdarabokat cementtel, gipsszel rögzítik, esetleg a még nedves vakolatba nyomják bele. A mozaik szó a görög ''muszeion'' szóból eredeztetett latin ''opus musivum'' ''(múzsákhoz közelálló)'' kifejezésből származik. A művészeti ág [[múzsák]]kal való kapcsolatba hozása azt jelenti, hogy a mozaik igen megbecsült műfaj volt.
 
Az első mozaikok fehér és fekete (világos és sötét) színű kavicsokból készültek, később színesebb kavicsokat is alkalmaztak. A mozaikok jellemzően a különböző épületek padlózatának díszítésére szolgáltak. A mozaiktechnika fejlődésével a különböző színű kőzeteket megmunkálták, kicsiny hasábokat készítettek belőlük. Az ilyen mozaiknak a neve ''„opus tessalatum”'', azaz ''„kockás mű”''. A négyszögletes, de nem négyzetes hasábokból készült mozaik neve ''„opus sectile”''. A sík felületű mozaikszemekből egységesebb felületet lehetett kialakítani, a padlódísz pedig alkalmasabbá vált a rajta való járásra. Amikor a mozaikszemeket színezett üvegből kezdték készíteni, a színskála jelentősen kibővült, és még alkalmasabbá vált a képszerű megjelenésre. Az üvegmozaik padlómozaikként már nem volt használható, alkalmas volt viszont arra, hogy a falakra kerüljön. Így alakult ki a festészetet[[festészet]]et utánzó mozaik. A boltozatokra, [[Kupola|kupolákba]], ívelt felületekre kerülő mozaikoknak külön nevük van: ''„opus vermiculatum”'',{{refhely|Hollingsworth 1995|485. oldal}} de így hívják a kígyózó szalag mintáját követő síkmozaikot is.{{refhely|Dercsényi 1943|9. oldal}} A mozaikművészet a [[Bizánci művészet|bizánci korban]] jutott fejlődése csúcsára, majd átmeneti hanyatlás után a [[historizmus]] és a [[szecesszió]] fedezte fel újra, és a modern művészetben is történtek komoly kísérletek a feltámasztására.
 
== Az első mozaikok ==
53 648

szerkesztés