„Vajda János (költő)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
jegyzetek, portál
26. sor:
A [[1848–49-es forradalom és szabadságharc|szabadságharc]] bukása után néhány hónapig szüleinél, a váli birtokon húzta meg magát, majd ezután – mint volt honvédtisztet – besorozták az [[Osztrákok|osztrák]] császári hadseregbe és közel 1 évig közlegényként szolgált az [[olaszország]]i [[Padova|Padovában]]. [[1850]] végén bocsátották el.
 
1850 után [[Kiskunhalas]]ra, majd más kiskunsági településekre, később [[Szeged]]re, majd Budára kerül, mint földbecslő hivatalnok. Ezután ismét Pestre került és különböző lapoknál dolgozott újságíróként. Politikailag teljesen elszigetelődött. [[Világosi fegyverletétel|Világos]] után úgy gondolta, hogy az újabb forradalom kivitelezése már lehetetlen, ezért a [[1848|48]]-as eszmék árulójának kiáltották ki, és szinte teljesen kiközösítették.
 
Megélhetése is veszélybe került, így [[1863]]-ban elhagyta az országot. Pártfogói [[Bécs]]ben találtak számára jelentéktelen irodai munkát.
93. sor:
* Vajda János Összes versei (Sajtó alá rendezte es bevezette Kozocsa Sándor, Bp., 1955);
* Összes műveinek kritikai kiadása (1969–1982) Berta János gondozásában jelent meg.
 
== Jegyzetek ==
{{jegyzetek}}
 
== Források ==
{{források}}
* dr. Mohácsy Károly: Irodalom a középiskolák III. osztálya számára 31-40. old. (Korona Kiadó, Budapest 1992.)
* [http://mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC16241/16294.htm Magyar életrajzi lexikon]
112 ⟶ 114 sor:
{{Klasszikus magyar irodalom}}
{{Nemzetközi katalógusok}}
{{portál|irodalom||1848–1849-es forradalom és szabadságharc}}
 
[[Kategória:Magyar költők]]