„I. Henrik angol király” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
bőv. |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
5. sor:
| állam =
| megnevezés = [[A Brit-szigetek uralkodóinak listája|Anglia királya]]
| kép =
| képméret =
| képaláírás =
| uralkodás_kezdete = [[1100]]. [[augusztus 3.]]
| uralkodás_vége = [[1135]]. [[december 1.]]
| koronázás dátuma =
| teljes_név =
| előd = [[II. Vilmos angol király|II. Vilmos]]
| utód = [[István angol király|István]]
| házastárs = 1) [[Skóciai Matild angol királyné|Skóciai Matilda]]<br />2)
| gyermekei =
| uralkodóház = [[Normandiai-ház]]
| édesapa = [[I. Vilmos angol király|I. Vilmos]]
| édesanya = [[Flandriai Matilda]]
| születési dátum = [[1068]]
| születési hely = [[Selby]], [[Yorkshire]]
| halálozási dátum = [[1135]]. [[december 1.]] {{életkor-holt|1068|9|0|1135|12|1}}
| halálozási hely = [[Lyons-la-Forêt]]
| temetés dátuma =
| nyughelye = [[
||állam2 = Normandia|megnevezés2 = hercege|előd2 = [[II. Róbert normandiai herceg|II. Róbert]]|utód2 = [[III. Vilmos normandiai herceg|III. Vilmos]]|uralkodás_kezdete2 = 1105|uralkodás_vége2 = 1135}}
'''I. Henrik''' (1068. – 1135. december 1.) [[Angol Királyság|Anglia]] királya 1100-tól halálig.
Henrik [[I. Vilmos angol király|Hódító Vilmos]] negyedik fia volt. Neveltetése során megtanult latinul írni-olvasni és valamennyire a [[Hét szabad művészet|szabad művészetekbe]] is beavatték, ezért a későbbi krónikák Henry Beauclerc ("Könyves Henrik") névvel illették. Apja halála után két bátyja örökölte országait: az idősebbik [[II. Róbert normandiai herceg|Róbert]] a [[Normandiai Hercegség]]et, [[II. Vilmos angol király|Rufus Vilmos]] pedig Angliát. Henrik birtok nélkül maradt, de később megvásárolta Róberttől [[Cotentin]] grófságát. Miután egy ideig viszálykodó bátyjai között lavírozott, végleg Vilmos mellett kötelezte el magát. Henrik jelen volt, amikor 1100-ban Vilmos egy vadászbalesetben meghalt és utána sietve Anglia királyává koronáztatta magát. Feleségül vette a [[III. Malcolm skót király|skót király]] lányát, [[Skóciai Matild angol királyné|Matildát]], akitől két gyereke született; emellett számos szeretőt tartott, akik több mint húsz törvénytelen gyerkkel ajándékozták meg.
Róbert nem ismerte el Henrik megkoronázását. A két fivér fegyveres viszálykodásának az 1106-os [[tinchebrayi csata]] vetett véget, ahol Henrik foglyul ejtette Róbertet és utána élete végéig fogságban tartotta. A szomszédos uralkodók ([[Anjou]] és [[Flandria]] grófjai, valamint a [[VI. Lajos francia király|francia király]] azonban Róbert fiát, [[Clito Vilmos]]t ismerték el Normandia törvényes hercegének, ezért a következő évtizedekben fel-fellángoltak a háború a szomszédokkal.
Keménykezű, néha kegyetlen, de hatékony uralkodónak tartották, aki ügyesen építette ki hatalmi bázisát és a háborúk során meg tudta osztani ellenségeit. Angliában a meglévő angolszász hagyomány alapjain továbbfejlesztette az igazságszolgáltatási rendszert, javított a közigazgatás és az adóbeszedás hatékonyságán. Henrik támogatta az egyház [[VII. Gergely pápa|Gergely-féle]] megreformálását, de az [[Invesztitúraharc|invesztitúra]] kérdésében konfliktusba keveredett a nemzeti egyház fejével, [[Canterburyi Szent Anzelm|Anselm]] canterburyi érsekkel.
Egyetlen törvényes fia, [[III. Vilmos normandiai herceg|Vilmos Adelin]] 1120-ban vízbe fulladt. Henrik lányát, [[Matild császárné|Matilda]] özvegy császárnét jelölte ki örököséül, aki ezután Anjou grófjához, [[V. Gottfried, Anjou grófja|Geoffroyhoz]] ment feleségül. Henrik 1135. decenber 1-én halt meg, de tervei ellenére nem Matilda örökölte a trónt, hanem unokaöccse, [[István angol király|Blois-i István]] koronáztatta magát királlyá, ami közel két évtizedes [[Angol polgárháború (1135—1154)|polgárháborúhoz]] vezetett.
==
===Származása és gyerekkora, 1068–86===
Henrik valószínűleg 1068 nyarán vagy az év utolsó heteiben született, feltehetően a [[Yorkshire|yorkshire]]-i [[Selby]] városában.<ref name=HollisterGreenP20>{{harvnb|Hollister|2003|pp=30–31}}; {{harvnb|Green|2009|p=20}}</ref>(a történészek nem értenek egyet a források interpretálásában; az sem lehetetlen, hogy születése 1069 elejére esik. A helyszínt a helyi hagyomány adja meg).<ref name=HollisterGreenP20/>|group=nb}} Apja Normandiai Vilmos volt, eredetileg [[Normandiai Hercegség|Normandia]] hercege, aki két évvel Henrik születése előtt meghódította Angliát. Az invázió során létrejött egy anglo-normann arisztokrácia, amelynek a [[La Manche-csatorna]] mindkét partján voltak birtokai.<ref>{{harvnb|Newman|1988|pp=21–22}}; {{harvnb|Carpenter|2004|pp=125–126}}</ref> A nemesség Franciaországgal is szoros kapcsolatokat ápolt (Normandia hercege elvben a francia király hűbérese volt); Franciaországban viszont ekkor minimális volt a király tekintélye és inkább csak grófságok laza konglomerátumából állt.<ref>{{harvnb|Hallam|Everard|2001|pp=62–64, 114–118}}</ref> Henrik anyja, Vilmos felesége, [[Flandriai Matilda]] volt, [[V. Balduin flamand gróf|V. Balduin]] flamand gróf lánya; anyja révén [[II. Róbert francia király|II. Róbert]] francia király unokája és [[I. Henrik francia király|I. Henrik]] unokahúga (Henrik valószínűleg róla kapta a nevét).<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=32, 40}}</ref>
Vilmosnak és Matildának négy fia született, közülük Henrik volt a legfiatalabb. Külsőre bátyjaira ([[II. Róbert normandiai herceg|Róbertre]], Richárdra és [[II. Vilmos angol király|Vilmosra]]) hasonlíthatott, az egyik történész megfogalmazása szerint "alacsony, zömök, hordómellű" és fekete hajú.<ref>{{harvnb|Carpenter|2004|p=128}}</ref> Mivel jóval fiatalabb volt bátyjainál (és Richárd hamar meg is halt), valószínűleg kevés időt tölthetett velük gyerekkorában.<ref>{{harvnb|Green|2009|p=21}}</ref> Húga, [[Normandiai Adéla|Adela]] nagyjából vele egykorú volt, lehetséges, hogy együtt nevelkedtek.<ref>{{harvnb|Newman|1988|p=54}}</ref> Gyerekkoráról keveset tudunk, egyes történészek szerint főleg Angliában, mások szerint Normandiában nevelkedett.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=35}}; {{harvnb|Green|2009|p=21}}; {{harvnb|Thompson|2007|pp=16–17}}.</ref>(a krónikás [[Orderic Vitalis]] beszámol arról, hogyan veszett össze Henrik Róbert és Vilmos bátyjaival a normandiai [[L'Aigle]] városában, de a mai történészek kételkednek a történet valódiságában).<ref>{{harvnb|Green|2009|p=21}}; {{harvnb|Hollister|2003|pp=35–36}}</ref>|group=nb}} Valószínűleg egyházi neveltetést kapott, nevelője Osmund, [[Salisbury]] püspöke és Anglia kancellárja volt; ez arra utalhat hogy szülei egyházi pályára szánták.<ref name=HollisterGreeenPP36P22>{{harvnb|Hollister|2003|pp=36–37}}; {{harvnb|Green|2009|p=22}}</ref> Feltehetően tudott latinul olvasni és némileg jártas lehetett a szabad művészetekben.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=33–34}}</ref> Katonai ismeretekre Robert Achard nevű nevelője tanította. Apja 1086. május 24-én lovaggá ütötte Henriket.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=37}}; {{harvnb|Green|2009|p=23}}</ref>
===Az örökség, 1087–88===
[[File:Henry I of England.jpg|thumb|alt=13th century picture|Henrik 13. századi ábrázolása]]
Vilmos 1087 őszén egy franciaországi hadjárat során súlyos balesetet szenvedett.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=37}}</ref> Henrik [[Rouen]]be sietett, ahol apja ekkor már haldokolt és halálos ágyán szétosztotta címeit és birtokait fiai között.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=37–38}}</ref> Az örökösödési szabályok ekkor még nem voltak egységesek Nyugat-Európában. Franciaországban egyre népszerűbbé vált a [[primogenitúra]] (miszerint a legidősebb fiú örököl mindent),<ref name=BarlowP162>{{harvnb|Barlow|1999|p=162}}</ref> Angliában és Normandiában viszont az volt a szokás, hogy a birtokokat szétosztják a fiúk között, úgy hogy a legidősebb kapja a legrégebbi (többnyire legértékesebb) címeket és földeket, a fiatalabbak pedig kisebb birtokokkal kénytelenek beérni.<ref name=BarlowP162/>
Vilmos a hagyományt követte és felosztotta az örökölt Normandiából és a meghódított Angliából álló birodalmát.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=38}}</ref> A legidősebb fiú, Róbert megkapta Normandiát (annak ellenére, hogy fegyverrel fellázadt ellene korábban).<ref name=Hollister2003pp38>{{harvnb|Hollister|2003|pp=38–39}}</ref> Richárd, a második fiú korábban meghalt egy vadászbalesetben, így Anglia koronája Vilmosra szállt.<ref name=Hollister2003pp38/> Henrik jelentős pénzösszeget (5 ezer fontot; más forrás szerint 2 ezret) kapott, valamint ő volt az örököse anyjuk szerény [[buckinghamshire]]-i és [[gloucestershire]]-i birtokainak.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=39–40, 46}}</ref>. Vilmos temetését egy helyi polgár zavarta meg, aki szerint jogtalanul vették el a kolostor (ahol a temetés zajlott) telkét a családjától; Henrik egy megfelelő összeggel kártalanította a tiltakozót.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=39}}</ref>
A két idősebb fivér szinte azonnal összekülönbözött az örökségen. Róbert Angliát is magának követelte, Vilmos viszont átkelt a Csatornán és királlyá koronáztatta magát.<ref name=Hollister2003P48>{{harvnb|Hollister|2003|p=48}}</ref> Róbert erre elkezdett előkészíteni egy partraszállást; Angliában egyes főurak is támogatták volna.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=48–49}}</ref> Henrik Normandiában maradt a hercegi udvarban; talán nem akart nyíltan Vilmos pártjára állni, vagy attól tarthatott, hogy Róbert elkobozza örökölt pénzét ha megpróbál távozni (az ötezer font kb. másfél millió ezüst pénzérmét jelentett, amit nem lehetett észrevétlenül kicsempészni).<ref name=Hollister2003P48/>.<ref>{{harvnb|Thompson|2007|p=17}}</ref> Vilmos erre elkobozta Henrik angliai birtokait, aki így földönfutóvá vált.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=40, 47}}</ref>
1088-ra kiderült, hogy Róbertnek nincsenek meg a forrásai az invázióra, ezért kölcsönt kért Henrik örökségéből, amit ő visszautasított.<ref name=HollisterP49>{{harvnb|Hollister|2003|p=49}}</ref> Végül Róbert 3 ezer fontért cserébe létrehozott öccse számára egy grófságot Nyugat-Normandiában.<ref name=HollisterP49/><ref>{{harvnb|Green|2009|p=28}}</ref> Henrik grófsága a [[Cotentin|Cotentin-félszigeten]] feküdt, a cotentini és avrachii püspökségek területén.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=51–53}}; {{harvnb|Thompson|2007|p=19}}</ref> Befolyást nyert két anglo-normann főúrra, [[Hugh d'Avranches]]re és [[Richard de Redvers]]re, akiknek normandiai birtokai az ő grófságában voltak.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=53}}</ref> Róbert inváziós hadereje végül el sem hagyta a partot.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=50}}</ref>
===Cotentin grófja, 1088–90===
[[File:Odo bayeux tapestry.png||thumb|[[Odo de Bayeux]] (középen)]]
Henrik hamar berendezkedett grófságában és sikerült támogatókat is szereznie. Hívei között volt Roger de Mandeville, Richard de Redvers, Richard d'Avranches, [[Robert Fitzhamon]], valamint Roger salisburyi püspök.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=57–59}}</ref> Róbert megpróbált visszatáncolni az egyezségtől és visszaszerezni a grófságot, de Henrik ekkorra már elégge megszilárdította a hatalmát és meg tudta akadályozni bátyja törekvését.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=56}}</ref> Róbert uralma amúgy is eléggé bizonytalan volt és Henrik grófsága hellyel-közzel függetlenként tudott működni.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=54}}</ref>
A jelek szerint ekkor már sem Róbert, sem Vilmos nem bízott Henrikben.<ref>{{harvnb|Green|2009|p=29}}</ref> Amikor az angliai felkelés véget ért, Henrik 1088 júliusában Angliába utazott,<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=61}}</ref> de nem sikerült Vilmost rábeszélnie, hogy adja vissza neki anyjuk birtokait, így ősszel dolgavégezetlenül tért vissza Normandiába.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=62}}</ref> Időközben azonban a Róbert udvarában élő [[Odo de Bayeux]] (apjuk, Vilmos féltestvére) elhitette a herceggel, hogy Henrik azért utazott Angliába, hogy a királlyal összeesküvést szőjön Róbert ellen.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=65}}</ref> Amikor Henrik partra szállt, Odo feltartóztatta és [[Neuilly-la-Forêt]]ben fogságba vetette. Róbert visszavette a cotentini grófságot.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=65–66}}</ref> Henrik egész télen fogoly maradt, de 1089 tavaszán a normandiai arisztokraták rávették Róbertet, hogy engedje őt szabadon.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=66–68}}</ref>
Bár hivatalosan már nem ő volt Cotentin grófja, a nyugat-normandiai nemesek továbbra is Henrik hívei maradtak. <ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=68}}</ref> Eközben folytatódott a Róbert és Vilmos közötti viszály. Vilmosnak továbbra is gondot jelentettek az uralma elleni lázadások, de közben próbált szövetségeseket keresni Róbert ellen a normandiai és a szomszédos [[Ponthieu]]-beli bárók körében.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=6–69}}</ref> Normandia hercege [[I. Fülöp francia király|I. Fülöp]] francia királlyal kötött szövetséget.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=69}}</ref>
1090 végén Vilmos felbujtotta Conan Pilatus tekintélyes roueni polgárt, hogy lázadjon fel a herceg ellen. Conant a városi polgárság nagy része is támogatta és sikerült a maga oldalára állítania a herceg helyőrségét is.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=70}}</ref> Róbert a hűbéresei segítségét kérte, Henrik pedig elsőként érkezett Rouenbe.<ref name=Hollister2003P71>{{harvnb|Hollister|2003|p=71}}</ref> A roueniek nem adták meg magukat és véres utcai harcok törtek ki a két fél között.<ref name=Hollister2003P71/> Róbert és Henrik kíséretükkel együtt szintén bevetették magukat a küzdelembe, de a herceg aztán visszavonult, öccsére hagyva a harcot.<ref name=Hollister2003P72>{{harvnb|Hollister|2003|p=72}}</ref> Henriknek sikerült visszaszorítania a lázadókat és Conant is foglyul ejtette.<ref name=Hollister2003P72/> Henrik felháborodott, hogy egy közrendű polgár az ura ellen lázad és bár jókora váltságdíjat ajánlottak érte, ledobatta őt a roueni vár fokáról.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=73}}</ref> A korabeli források szerint Henrik igazságosan járt el, amikor példát statuált a lázadókkal, a városi harcokban tanúsított bátorsága pedig növelte hírnevét.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=74–76}}</ref>
===Viszály a fivérek között, 1091–99===
[[File:Mont St Michel 3, Brittany, France - July 2011.jpg|thumb|[[Mont-Saint-Michel]] apátsága]]
A felkelés leverése után Róbert elküldte öccsét Rouenből, valószínűleg azért, mert több dicsőséget szerzett a csatában mint ő, és talán Henrik megkérte, hogy adja vissza a grófságát.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=76}}</ref> 1091 elején Vilmos király egy meglehetősen nagy sereggel partra szállt Normandiában, hogy tisztázza a helyzetet Róberttel.<ref name=Hollister2003PP76>{{harvnb|Hollister|2003|pp=76–77}}</ref> A két fivér Rouenben megegyezett egymással, eszerint Vilmos megkapott néhány normandiai birtokot és várat; cserébe megígérte, hogy segít Róbertnek visszaszerezni az apjuk által meghódított, de halála után elvesztett [[Maine (Franciaország)|Maine]] grófságot. Ezenkívül segítséget ígért a hercegnek nem engedelmeskedő vazallusok ellen (ebbe beletartoztak Henrik és hívei).<ref name=Hollister2003PP76/> Egymást nevezték meg örökösüknek és kölcsönösen kizárták Henriket, amíg bármelyikük életben van.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=77}}</ref>
Henrik és bátyjai között kitört a háború.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=78–79}}</ref> Henrik zsoldosokat toborzott, de ahogy az ellenség egyre közeledett, korábbi hívei egymás után pártoltak el tőle.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=79}}</ref> Maradék erőivel a jól védhető [[Mont-Saint-Michel]]-i apátságba húzódott, ahol 1091 márciusában ostrom alá vették.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=80}}</ref> A krónikás [[Malmesburyi Vilmos]] szerint amikor Henriknek elfogyott az édesvize, Róbert engedélyezte vízkészletek beszállítását, amit Vilmos erősen nehezményezett.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=81–82}}</ref> Az ostrom pontos lefolyása nem ismert, a történészek vitatkoznak azon hogy 15 napig vagy hat hétig tartott-e, de a végén Henrik elhagyta az apátságot (talán megadta magát és cserébe elvonulhatott), és előbb [[Bretagne]]-ba, majd Franciaországba távozott.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=82–83}}</ref>
Orderic Vitalis szerint Henrik ezután a normandiai határ mentén fekvő [[Vexin]] grófságába menekült, híveinek kis csoportjával együtt.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=82}}</ref> 1091 végére Róbert és Vilmos ismét összekülönbözött és a roueni megegyezés érvényét vesztette.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=85}}</ref> Henrik és csapata 1092-ben a polgárok hívására bevonult a nyugat-normandiai [[Domfront (Orne)|Domfront]] városába.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=85–86}}</ref> A város ura [[II. Robert de Bellême|Robert de Bellême]] volt, a lakosok azonban gyűlölték őt és Henrik egy vértelen akcióban átvette az uralmat.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=86–88}}</ref> A következő két év során türelmes munkával növelte befolyását és támogatókat gyűjtött. 1094-re már úgy osztogatott várakat és földeket, mintha ő lenne a herceg.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=89}}</ref> Vilmos eközben pénzzel segítette öccsét és bátorította, hogy intézzen támadásokat Róbert ellen. Az így szerzett összegből Henrik egy erős várat építtetett Domfortban.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=90–91}}</ref>
Vilmos 1094-ben hadseregével átkelt Normandiába és mikor előrehaladása megállt, Henrik segítségét kérte.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=96}}</ref> Henrik válaszolt is a hívására, azonban már nem a fősereghez vonult, hanem Londonba utazott, mert addigra Róbert feladta az inváziós próbálkozást.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=96–97}}</ref> A következő években erőt gyűjtött és időnként Angliába látogatott, Vilmos udvarába.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=99}}</ref> 1095-ben [[II. Orbán pápa|II. Orbán]] pápa meghirdette az [[első keresztes háború]]t. Róbert úgy döntött, hogy ő is csatlakozik a hitetlenek elleni harchoz és az utazáshoz szükséges pénzt Vilmostól kérte; cserébe elzálogosította nála a hercegségét.<ref>{{harvnb|Green|2009|p=36}}</ref> Henrik és Vilmos ezután is szövetségesek maradtak, a két fivér 1097-1098-ban együtt hadakozott Vexinben.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=98–101}}; {{harvnb|Green|2009|pp=36–37}}</ref>
==Anglia királya, 1100–06==
===A korona megszerzése===
[[File:Coronation of henry i.png|thumb|upright||Henrik koronázása (17. századi ábrázolás)]]
1100. augusztus 2-án Vilmos meghalt. A király vadászni indult az Újerdőbe ([[New Forest]]) normann nemesek (köztük Henrik) és vadászok társaságában.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=102–103}}</ref> Egy - talán Walter Tirel báró által kilőtt - nyíl eltalálta Vilmost, amibe ő belehalt.<ref name=Hollister2003P103>{{harvnb|Hollister|2003|p=103}}</ref> A király halálát illetően számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot, amelyek lényege, hogy szándékosan gyilkolták meg. A mai történészek többsége szerint tényleg baleset történhetett.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=103–104}}; {{harvnb|Carpenter|2004|p=134}}; Green pp.39–41.</ref> Tirel mindenesetre azonnal elmenekült a helyszínről és Franciaországban keresett menedéket; hogy tényleg ő ölte-e meg a királyt, vagy csak hamisan vádolták és attól tartott, hogy bűnbakot csinálnak belőle, nem tudni.<ref name=Hollister2003P103/>
Henry [[Winchester (Nagy-Britannia)|Winchesterbe]] lovagolt, ahol az ország prominens arisztokratáival megvitatta a trón örökösödését.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=103–105}}</ref> William de Breteuil az idősebb Róbert mellett kardoskodott, aki ekkor még külföldön volt, hazatérőben a keresztes háborúból, és akinek Henrik és a bárók nagy része korábban hűségesküt tett.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=104}}</ref> Henrik azzal érvelt, hogy Róberttől eltérően ő már Anglia megkoronázott királyának és királynőjének fiaként született, ezért neki van elsőbbsége (ún. porfirogenitúra).<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=105}}</ref> A felfokozott hangulatú vitában végül a Henry de Beaumont és Robert de Meulan által támogatott Henriknek sikerült a maga oldalára állítania az összegyűlt bárókat.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=104–105}}; {{harvnb|Green|2009|p=43}}</ref> Elfoglalta a winchesteri várat és birtokába vette a királyi kincstárat.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=104–105}}</ref>
1100. augusztus 5-én Henriket sietősen (mindössze három nappal Vilmos halála után) királlyá koronázták a [[westminsteri apátság]]ban. A koronázó Maurice londoni püspök volt, mivel [[Canterburyi Szent Anzelm|Anselm]] canterburyi érseket Vilmos korábban száműzte, az ország másik érseke, a yorki Bayeux-i Tamás északon tartózkodott.<ref>Holister, p.106.</ref> A király az angol hagyománynak megfelelően koronázási oklevelet bocsátott ki, amelyben ígéretet tett, hogy nem követi Vilmos egyházellenes politikáját; megígérte, hogy felhagy a bárók birtokainak jogtalan királyi használatával és hogy visszatérnek a [[Hitvalló Eduárd angol király|Hitvalló Eduárd]] korában szokásos szelídebb szokásokhoz. Ezenkívül "biztos békét" ígért Angliának.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=110–112}}</ref>
Henrik gazdagon megjutalmazta korábbi híveit, de igyekezett kiegyezni a korábbi mágnásokkal és királyi tisztségviselőkkel is.<ref name=Hollister2003P116>{{harvnb|Hollister|2003|p=116}}</ref> Vilmos kancellárját, [[William Giffard]]ot kinevezte Winchester püspökévé és a legfontosabb sheriffek, Urse d'Abetot, Haimo Dapifer és Robert Fitzhamon az ő kormányzatában is fontos szerepet játszottak.<ref name=Hollister2003P116/> A népszerűtlen [[Ranulf Flambard]] [[Durham (Anglia)|durhami]] püspököt viszont korrupcióval vádolta és a [[Tower of London|Towerbe]] záratta.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=116–117}}</ref> Vilmos korábban sok egyházi pozíciót betöltetetlenül hagyott és az utánuk járó javadalmat felvette; Henrik szakított ezzel a gyakorlattal és jelölteket állított a püspöki székekbe (akik aztán támogatták uralmát).<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=117}}</ref> Az új egyházi tisztségviselőket fel is kellett szentelni, Henrik pedig levelet írt a Franciaországba száműzött Anselm érseknek, amelyben visszahívta Angliába és elnézését kérte, hogy távollétében történt meg a koronázás.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=51–52}}</ref>
===Házassága===
[[File:Matylda zena.jpg|thumb|left|alt=Picture of Matilda|[[Skóciai Matild angol királyné|Matilda]], Henrik első felesége]]
1100. november 11-én, három hónappal megkoronázása után, a 31 éves Henrik feleségül vette [[III. Malcolm skót király|III. Malcolm]] skót király lányát, [[Skóciai Matild angol királyné|Matildát]]. A korábbi években feltehetően találkozott már vele, Osmund salisburyi püspök mutatta be őket egymásnak.<ref>{{harvnb|Thompson|2007|p=24}}; {{harvnb|Huneycutt|2003|p=27}}</ref> Nyilvánvalóan dinasztikus házasság volt, bár egyes krónikások szerint a házastársak érzelmileg is közel álltak, sőt szerelmesek voltak egymásba.{{harvnb|Green|2009|p=58}}</ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=127}}</ref> Matilda anyai ágról angolszász királyi családból származott (eredeti neve Edit volt), nagybátyja [[II. Edgár angol király|Edgar Ætheling]], dédapja [[II. Edmund angol király|Vasbordájú Edmund]] király volt.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=126–127}}</ref> A házasság megerősítette Henrik uralmának legitimációját, az ambiciózus Matilda pedig egy erős ország királynéja lehetett..<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=127–128}}; {{harvnb|Thompson|2003|p=137}}</ref>
Matilda azonban zárdákban nevelkedett és fogadalmat tett, hogy apáca lesz belőle.<ref name=HollisterPP128-129>{{harvnb|Hollister|2003|pp=128–129}}</ref> Miután megkérték a kezét, kérelmet nyújtott be Anselm érsekhez, hogy ennek ellenére engedélyezzék a házasságot. Az érsek egyházi tanácsot hívott össze, amely végül úgy határozott, hogy mivel Matilda még nem tette le apácai fogadalmát, férjhez menetelének nincs akadálya.<ref name=HollisterPP128-129/> Matilda jó királynénak bizonyult, Henrik távollétében régensként kormányozta az országot, részt vett vagy elnökölt a tanácsüléseket és bőkezűen támogatta a művészeteket.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=130}}; {{harvnb|Thompson|2003|p=137}}</ref> Hamarosan két gyerekük is született, [[Matild császárné|Matilda]] 1102-ben és [[III. Vilmos normandiai herceg|Vilmos]] 1103-ban. A krónikás [[Canterburyi Gervasius]] szerint volt egy második fiuk is, Richárd, aki azonban korán meghalt.<ref name="Green 2009 75">{{harvnb|Green|2009|p=75}}</ref> Gyerekei születése után Matilda főleg Westminsterben tartózkodott, míg a király Angliát és Normandiát járta.<ref name="Thompson 2003 137">{{harvnb|Thompson|2003|p=137}}</ref>
Henriknek számos szeretője volt, akikkel legalább kilenc fiút és tizenhárom lányt nemzett. Törvénytelen gyerekeit a jelek szerint elismerte és segítette a felnevelésüket.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=43}}; {{harvnb|Green|2009|pp=26–27; 307–309}}</ref> Általános gyakorlat volt, hogy a nemesurak megházasodásuk előtt prostituáltakat látogatnak, vagy ágyasokat tartanak; a királyoktól szinte elvárták, hogy szeretőik legyenek.<ref name=HollisterP45ThompsonP135>{{harvnb|Hollister|2003|p=45}}; {{harvnb|Thompson|2003|p=135}}</ref> Henrik kapcsolatainak egy része házassága előttről származott, de voltak szeretői azután is, hogy feleségül vette Matildát.<ref>{{harvnb|Thompson|2003|p=135}}</ref> Viszonyai meglehetősen köztudottak voltak, ágyasai között egyaránt voltak közrendű és nemes nők.<ref name="Thompson 2003 137"/>
===Az altoni egyezmény, 1101–02===
[[File:Henry I Cotton Claudius D. ii, f. 45v..jpg|thumb|I. Henrik (14. század eleje)]]
1101 elejére Henrik uralma már biztos alapokon nyugodott és rendszere működött, azonban a főnemesség körében sokan titokban még mindig Róbertet támogatták és alkalomadtán átpártoltak volna.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=132–133}}; {{harvnb|Green|2009|p=61}}</ref> Flambard püspök februárban megszökött a Towerből és Normandiába menekült Róberthez. Talán az ő biztatásának is köszönhető, hogy Róbert júliusra összegyűjtötte seregét és flottáját, hogy átkeljen Angliába.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=134–135}}</ref> Henrik erre elkobozta Flambard birtokait és Anselm érsek segítségével elmozdította püspöki székéből is.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=135–136}}</ref> Áprilisban és júniusban megújíttatta a nemesség hűségesküjét, de támogatásuk még mindig csak részleges és bizonytalan volt.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=125}}</ref>
A király [[Pevensey]] mellé gyűjtötte össze erőit, ahová a normandiai herceg partraszállását várták. Több bárója nem jelent meg, annak ellenére, hogy Anselm érsek is igyekezett győzködni a bizonytalankodókat.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=137–138}}</ref> Róbert végül július 20-án [[Portsmouth]]nál ért partot meglehetősen szerény, néhány száz fős katonasággal, de a pártját fogó angol bárok hamar csatlakoztak hozzá.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=138}}</ref> A herceg ahelyett, hogy a közeli Winchesterbe indult volna, hogy lefoglalja a királyi kincstárat, megállt, így Henriknek elég ideje volt, hogy utolérje.<ref name=Hollister2003PP139>{{harvnb|Hollister|2003|pp=139–140}}</ref>
A két hadsereg a [[hampshire]]-i [[Alton]]nál találkozott, de csata helyett tárgyalni kezdtek egymással. A fivéreknek sikerült megegyezniük: Róbert feloldotta Henriket hűbéresküje alól és elismerte őt Anglia királyaként. Henrik cserébe Domfront kivételével lemondott nyugat-normandiai igényeiről és megígérte, hogy élete végéig évente kétezer fontot fizet a hercegnek. Kölcsönösen egymást jelölték meg örökösüknek, amennyiben fiúutód nélkül halnának meg; visszaadják a másik felet támogató bárók elkobzott földjeit és Flambard visszakapja püspöki címét.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=142–143}}</ref> Róbert ezután néhány hónapig Henrikkel maradt Angliában, majd visszatért hercegségébe.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=145}}</ref>
Az altoni megegyezés ellenére Henrik megbüntette az ellene felkelő bárókat.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=143}}</ref> [[William de Warenne]]-t, [[Surrey]] grófját olyan bűnökkel vádolta, amelyeket állítólag már a szerződés megkötése után követett el és száműzte az országból.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=143–144}}</ref> A következő évben az egyik leghatalmasabb bárót, Robert de Bellême-et vette elő és 45 különböző jogsértéssel vádolta. Robert megszökött és fegyveres felkelést szervezett, mire a király megostromolta [[Arundel|arundeli]], [[tickhill]]i és [[shrewsbury]]i várait. Robert végül megtört, elfogadta Henrik száműzési ajánlatát és Normandiába távozott.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=164–165}}</ref>
===Normandia meghódítása, 1103–06===
[[File:Tinchebray 01.jpg|thumb|Tinchebray ma]]
Henrik 1103-ban új normandiai szövetségeseket talált.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=74–77}}</ref> Egyik törvénytelen lányát, Julianát Eustace de Breteuilhez; egy másikat, Matildát pedig Rotrou de Perche grófhoz adta feleségül.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=178–179}}</ref> Ezenkívül angliai birtokok osztogatásával és ígéretekkel igyekezett megnyerni a normann arisztokráciát. Róbert herceg igen nehezen boldogult a kormányzással és 1104-ben kénytelen volt szövetségre lépni Robert de Bellême-mel.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=183–184}}</ref> Henrik emiatt arra hivatkozott, hogy mivel bátyja lepaktált az ellenségeivel, egyezségük már nem érvényes és átkelt a Csatornán és Domfrontba ment, ahol találkozott az ő felé húzó bárókkal.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=184}}; {{harvnb|Green|2009|p=78}}</ref>
A normandiai helyzet egyre kaotikusabbá vált.<ref name=Hollister2003P185>{{harvnb|Hollister|2003|p=185}}</ref> 1105-ben a király egyik hívét, Robert Fitzhamont egy lovagokból álló csapat kíséretében átküldte a Csatornán, a jelek szerint azért, hogy provokálják ki a Róberttel való összecsapását.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=184–185}}; {{harvnb|Green|2009|p=82}}</ref> Fitzhamont elfogták, Henrik pedig erre hivatkozva fegyveresen átkelt a hercegségbe, hogy helyreállítsa a rendet.<ref name=Hollister2003P185/> A környező grófságok és a francia király megígérte semlegességét.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=186}}</ref> Miután Henrik megszállta Nyugat-Normandiát, [[Bayeux]] felé vonult, ahol Fitzhamont tartották fogva.<ref name=Hollister2003P188>{{harvnb|Hollister|2003|p=188}}</ref> A város nem adta meg magát, mire a király megostromolta és felégette.<ref name=Hollister2003P188/> [[Caen]] erre megadta magát, így a király [[Falaise (Calvados)|Falaise]] (apja szülőhelyéhez) várához vonult és némi veszteséggel elfoglalta.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=188–189}}</ref> Az angolok előrehaladása ezután megállt és a két fivér tárgyalásokba bocsátkozott, de nem sikerült megegyezniük. Karácsonykor Henrik visszatért Angliába.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=190}}; {{harvnb|Green|2009|p=85}}</ref>
A következő év júliusában a király ismét normandiai hadjáratba kezdett, de ezúttal döntő csatára törekedett.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=198}}; {{harvnb|Green|2009|pp=88–89}}</ref> Ostrom alá vette [[Tinchebray]] várát, mire Róbert herceg Robert de Bellême támogatásával Falaise felől odasietett, hogy felmentse az erődöt. Sikertelen tárgyalási kísérletek után valószínűleg szeptember 28-án (a korabeli krónikák alapján nem egyértelmű hogy 27, 28 vagy 29) lezajlott a [[tinchebrayi csata]].<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=199–200}}</ref> Az ütközet körülbelül egy óráig tartott és Róbert lovasságának rohamával kezdődött. Miután az [[I. Elias maine-i gróf|Elias]] maine-i gróf és [[IV. Alan bretagne-i herceg|Alan]] breton herceg vezette tartalék oldalba támadta a normandiai herceg csatasorát, előbb Bellême katonái, majd a derékhad is futásnak eredt.<ref name=Hollister2003P201>{{harvnb|Hollister|2003|p=201}}</ref> Róbert fogságba esett, de Bellême-nek sikerült elmenekülnie.<ref name=Hollister2003P201/>
Henrik ezután elfojtotta a maradék ellenállást, az utolsó vár helyőrségét már Róbert szólította fel megadásra.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=204–207}}</ref> A király ezután Rouenbe vonult, megígérte, hogy megtartja a helyi törvényeket és szokásokat, majd a bárók és a városok hűséget esküdtek neki.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=207}}</ref> A Tinchenbraynél fogságba került nemesek többségét elengedte, de Róbertet és néhány más arisztokratát végleg őrizetben tartott.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=205}}</ref> Róbert hároméves fiát, [[Clito Vilmos|Vilmost]] egy normann báró, Helias de Saint-Saens gondjaira bízták.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=206}}</ref> A király kiegyezett Robert de Bellême-mel, aki visszaszolgáltatta a káosz idején elfoglalt hercegi birtokokat és csatlakozott Henrik udvarához.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=208–209}}</ref> Henrik azonban nem vette fel a Normandia hercege címet, nem volt törvényes indoka megfosztani bátyját a rangjától; csak arra hivatkozott, hogy helyreállította a rendet a törvénytelenségbe süllyedő hercegségben.<ref>{{harvnb|Green|2009|p=96}}; {{harvnb|Green|2003|p=64}}</ref>
==Belpolitika, közigazgatás==
{{Több kép
| fejléc = I. Henrik királyi pecsétje
| szélesség1 = 180
| kép1 = Henry1 seal.jpg
| szöveg1 =
| kép2 = HenryI.jpg
| szélesség2 = 180
| szöveg2 =
}}
Henrik II. Vilmostól örökölte az angol koronát, akinek Skócia és Wales uralkodói hűségesküt tettek. A meghódított Normandia határai bizonytalanok voltak, csakúgy mint az angol-skót határ, amelyet a normann urak fokozatosan toltak észak felé.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=224–225}}</ref> Ennek ellenére Henrik jó viszonyt ápolt [[I. Dávid skót király|I. Dávid]] skót királlyal, aki a sógora volt.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=226–227}}; {{harvnb|Hollister|2003|p=126}}</ref> Walesben hol szép szóval, hol fenyegetéssel terjesztette ki befolyását a helyi fejedelmek között, miközben az anglo-normann lordok fokozatosan nyomultak előre Dél-Walesben.<ref>{{harvnb|Green|2009|p=226}}; {{harvnb|Davies|1990|pp=11–12; 48–49}}</ref> Normandiát személyes rokonsági, valamint hercegi és egyházi kapcsolatai révén tartotta kézben, de emellett igyekezett a határokat hercegi tulajdonú várakkal is megerősíteni.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=98, 105}}</ref>
Henrik gondosan kiépítette hívei táborát Anglia és Normandia előkelői között, akiket ügyesen manipulált a saját céljai érdekében.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=232–233}}</ref> Barátjai voltak a különböző politikai frakciókban, táborokban és rájuk támaszkodva fenntartotta azok egyensúlyát.<ref>{{harvnb|Mayr-Harting|2011|pp=47–48}}; {{harvnb|Green|2009|p=231}}</ref> Híveit jutalmazta, az ellene nyíltan fellépő nemeseket viszont példamutatóan megbüntette. Országában kémek és informátorok hálózatát tartotta fenn, így jól tudta követni az események alakulását.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=232–233}}; {{harvnb|Crouch|2008|p=17}}</ref> Henrik uralma kíméletlen és kemény volt, de a többi korabeli uralkodóhoz képest nem túlságosan az.<ref>{{harvnb|Green|2009|p=314}}; {{harvnb|Hollister|2003|pp=332, 334}}</ref> Idővel, ahogy ellenségeit folyamatosan eltávolította a kulcspozíciókból és helyüket barátai foglalták el, nagyobb mozgásteret engedélyezett a főnemeseknek.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=329, 324–347}}</ref>
Henrik korában a királyi udvar nem volt helyhez kötött és gyakran változtatott helyet.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=285–286}}; {{harvnb|Mayr-Harting|2011|p=69}}</ref> Az udvar és a kormányzat legfontosabb része a közvetlen, közeli tanácsadók köre volt, amit ''domus''nak neveztek. Ehhez az okleveleket, hivatalos ügyeket kezelő kancellár, a kincstárnok, a király utazásait, elszállásolását intéző udvarmester (''master-marshal'') és mások tartoztak.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=286–287}}</ref> A király barátait, rokonait, közeli híveit foglalta magába a ''familia regis'' ("királyi család"), de hozzá tartozott egy néhány száz fős elit lovagcsapat is.<ref>{{harvnb|Chibnall|1992|pp=86–89}}; {{harvnb|Prestwich|1992|pp=102–3, 118}}</ref> A nagy jelentőségű döntéseket a formális királyi tanács, a főurakból álló ''curia'' hozta; ennek ülésein a király koronával a fején elnökölt. Utóbbi összejöveteli az idő múlásával egyre ritkábbá váltak.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=289–290}}</ref> Henrik számos új kastély és vár építését finanszírozta; fényűző, hivalkodó udvart tartott fenn és [[Woodstock (Oxfordshire)|woodstocki]] palotájában saját, egzotikus állatokból álló állatkertet hozott létre.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=294–295; 304–305}}</ref> Az udvarban való viselkedés, az etikett elődeihez képest szigorúbb volt és a király megtiltotta, hogy az udvaroncok kedvük szerint fosztogassanak a szomszédos falvakban, mint ahogy az II. Vilmos idején szokásban volt.
Henrik jelentősen bővítette az igazságszolgáltatás rendszerét.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=350}}</ref> Angliában a hagyományos angolszász törvényekre és adózási szokásokra támaszkodott, de létrehozott néhány, a meglévő rendszert erősítő központi intézményt. <ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=351, 356}}</ref> Roger salisburyi püspök 1110 után átalakította a királyi kincstárat, hogy hatékonyabban szedje be és ellenőrizze a [[seriff|sheriffek]] által beszedett adót.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=356–357}}</ref> Királyi törvényszékek jelentek meg, amelyek körbejártak az országban és sok helyi szokást formális törvényként jegyeztek be.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=358–359}}; {{harvnb|Green|2009|p=319}}; {{harvnb|Newman|1988|p=24}}</ref> A király jelentős jövedelemre tett szert a különböző bírságokból és díjakból, vámokból is.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=358}}</ref> Az első, fennmaradt ún. "csőtekercs" (''Pipe roll''), a király kiadásait összegző pergamentekercs Henrik korából, 1130-ból származik.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=356}}</ref> 1107-ben, 1108-ban és 1125-ben pénzreformot hajtott végre és szigorúan megbüntette a pénzhamisítókat (pl. amikor 1124-ben kiderült, hogy katonáit az előírtnál kisebb súlyú ezüstpennykkel fizették ki, elrendelte, hogy vágják le a hamisítók jobb kezét és nemi szervét).<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=354}}</ref><ref>{{harvnb|Green|2009|pp=188–189}}</ref>
Henrik Normandiában 1106 után helyreállította a törvényes rendet. Kormányzása a normann hagyományoknak megfelelő, de az angolhoz hasonló igazságszolgáltatási és adószedési rendszeren keresztül történt.<ref>{{harvnb|Haskins|1918|pp=86, 93, 105–106}}</ref> A helyi kormányzati intézmények továbbfejlődtek, bár kevésbé látványosan, mint Angliában.<ref>{{harvnb|Newman|1988|p=20}}</ref> A jogi és pénzügyi feladatokat sok esetben viszonylag alacsony származású emberek látták el, akiknek a király szolgálatában esélyük nyílt a felemelkedésre.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=242–243}}</ref>
===Viszonya az egyházzal===
[[File:Anselm of Canterbury, seal.jpg|thumb|left|Anselm érseki pecsétje]]
A király, különösen uralkodása kezdetén széleskörűen együttműködött az egyházzal, annak mind angol, mind normandiai szervezetével.<ref>{{harvnb|Vaughn|2007|p=134}}</ref> Hódító Vilmos [[Lanfranc]] canterburyi érsek segédletével megreformálta az angol egyházat; az érsek közeli barátja és tanácsadója volt.<ref>{{harvnb|Green|2009|p=255}}</ref> Utódja, II. Vilmos idejében a helyzet alapvetően megváltozott, a király és Anselm érsek viszonya elmérgesedett; a végén az érsek francia száműzetésbe vonult. Henrik apjához hasonlóan szívesen támaszkodott az egyházra, de királyként mégis belebonyolódott az [[Invesztitúraharc|invesztitúraharcokba]].<ref>{{harvnb|Green|2009|p=273}}</ref>
A vita azon folyt, hogy ki nevezze ki a püspököket. A hagyomány szerint ez a király joga volt, de [[II. Orbán pápa|II. Orbán]] pápa 1099-ben kikelt a gyakorlat ellen. Véleménye szerint a kinevezés a pápa jogosultsága és a püspökök nem esküdhetnek hűséget világi hatalmaknak.<ref>{{harvnb|Mayr-Harting|2011|pp=51–53}}</ref> Amikor Anselm 1100-ban visszatért Angliába, már ismerte a pápa véleményét és elmondta Henriknek, hogy eszerint kíván cselekedni.<ref>{{harvnb|Mayr-Harting|2011|pp=52–53}}</ref> Henrik nehéz helyzetbe került. Egyrészről le kellett volna mondania királyi hatalma egy fontos részletéről, másrészt viszont szüksége volt Anselm támogatására a bátyja elleni küzdelemben.<ref>{{harvnb|Mayr-Harting|2011|p=53}}; {{harvnb|Green|2009|p=53}}</ref>
Az érsek ragaszkodott a pápai dekrétum betűjéhez, míg Henrik hiábavalóan győzködte holmi jövőbeli homályos kompromisszum ígéretével.<ref>{{harvnb|Mayr-Harting|2011|p=53}}; {{harvnb|Vaughn|2007|p=142}}</ref> Viszonyuk hamar elmérgesedett, Anselm ismét száműzetésbe vonult, mire a király elkobozta birtokai jövedelmét. Az érsek kiátkozással fenyegetőzött, de aztán 1105 júliusában sikerült megegyezniük.<ref>{{harvnb|Mayr-Harting|2011|p=53}}; {{harvnb|Vaughn|2007|p=142}}; {{harvnb|Green|2009|pp=84–88}}; {{harvnb|Hollister|2003|p=196}}</ref> Különbséget tettek az egyházfik spirituális és világi jogosultságai között; Henrik lemondott az előbbiek fölötti hatalmáról, de mint földbirtokosoknak, a püspököknek továbbra is hűségesküt kellett tenniük.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=196}}</ref> A király és az érsek a vita ellenére együtt tudott működni, például Róbert herceg 1101-es inváziójakor vagy 1102-ben és 1108-ban, amikor fontos reformokat megvalósító tanácsot tartottak.<ref>{{harvnb|Vaughn|2007|pp=139–140, 144}}</ref>
Anselm utódja, [[Ralph d'Escures yorki érsek|Ralph d'Escures]] idején egy régóta húzódó vita került ismét felszínre.<ref name=MayrHarting2001PP58>{{harvnb|Mayr-Harting|2011|pp=58–59}}</ref> A két angol érsekség közül a canterburyi tartották elsődlegesnek, és Ralph formális ígéretet várt a yorki érsektől, hogy mindenben engedelmeskedik neki. York szerint nem volt közöttük alá- és fölérendeltség és nem volt hajlandó ilyen ígéretet tenni. Henrik Canterbury elsődlegességét támogatta, hogy az ország egységes egyházi irányítás alatt maradjon, de a pápa York javára döntött.<ref name=MayrHarting2001PP58/> A vitát tovább bonyolította, hogy a király jó barátságban volt [[Thurstan yorki érsek|Thurstan]] yorki érsekkel és szerette volna, ha az ügyet helyben oldják meg és nem a pápa dönt.<ref name=MayrHarting2001PP58/> Henriknek nagy szüksége volt a pápa támogatására a [[VI. Lajos francia király|Lajos]] francia királlyal szembeni küzdelmében, ezért végül engedélyezte, hogy Thurstan részt vegyen az 1119-es [[Reims|reimsi]] zsinaton, ahol a pápa anélkül szentelte fel az érseket, hogy bármilyen Canterburyvel szembeni kötelezettséget említett volna.<ref>{{harvnb|Mayr-Harting|2011|pp=61–62}}</ref> Henrik ezen felháborodott, mert úgy vélte, hogy az események túlmentek azon, amit Thurstan előzőleg ígért neki, ezért száműzte országából az érseket, de a következő évben a főpap visszatérhetett.<ref>{{harvnb|Mayr-Harting|2011|p=62}}; {{harvnb|Hollister|2003|pp=272–273}}</ref>
Henrik az invesztitúravita megoldása után is beleszólt az angol és normann püspökök és érsekek kiválasztásába, sok hívét nevezték ki egyházmegyék élére.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=262–265}}</ref> A király és a királyné kancellárjai sorra [[Durham]], [[Hereford]], London, [[Lincoln (Anglia)|Lincoln]], Winchester és Salisbury püspöki székeibe ülhettek.<ref>{{harvnb|Brett|1975|pp=106–107}}</ref> Egyházi tanácsadói közé nemcsak a canterburyi érsek tartozott (mint apja idejében) hanem más főpapok is, elsősorban Roger salisburyi püspök.<ref>{{harvnb|Vaughn|2007|p=148}}</ref> Rajtuk keresztül, ha óvatosan is, de érvényesíteni tudta akaratát. A helyzet 1125 után némileg megváltozott, amikor a püspöki karba reformista nézeteket valló papok is bekerültek.<ref>{{harvnb|Brett|1975|pp=111–112}}</ref>
[[File:Reading Abbey 03.jpg|thumb|alt=Photograph of Reading Abbey|A readingi apátság romjai]]
A többi korabeli uralkodóhoz hasonlóan Henrik is adakozott az egyháznak és anyagilag támogatott különböző vallásos közösségeket, de az akkori krónikások mégsem tartották különösebben jámbor vagy istenfélő királynak.<ref>{{harvnb|Green|2009|p=14}}</ref> Valamennyire mindig is vallásos ember volt, de idős korában sokkal inkább törődött lelki életével.<ref>{{harvnb|Mayr-Harting|2011|pp=44–45}}; {{harvnb|Brett|1975|p=112}}</ref> A fordulópontot feltehetően fia 1120-as halála, valamint lánya házasságának 1129-es válsága jelentette.<ref>{{harvnb|Brett|1975|p=112}}</ref>
Henrik támogatta az egyház reformját és az ezt elősegíteni kívánó személyeket és csoportokat.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=277–280}}</ref> Jelentős adományokat tett a [[clunyi apátság]]nak, 1120 után pedig az annak alapján szerveződő readingi kolostornak. A readingi apátság építése 1121-ben kezdődött meg, amelyet bőséges birtokadományokkal és kiváltságokkal látott el.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=435–438}}</ref> Adományokat tett leprakórházak építésére, női zárdákat bővíttetett ki és bőkezűen adakozott a savignyi és tironi karizmatikus rendeknek.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=278–280}}</ref> Gyűjtötte a szentek relikviáit, 1118-ban azért küldött követséget Konstantinápolyba, hogy ereklyéket vásároljanak, amelyek egy részét aztán Readingnek adományozta.<ref>{{harvnb|Green|2009|p=14}}; {{harvnb|Bethell|1971|p=69}}</ref>
==Későbbi uralma, 1107–35==
===Külpolitika, 1108–14===
1108 után Normandia külpolitikai helyzete egyre problematikusabbá vált.<ref name=Hollister2003P221>{{harvnb|Hollister|2003|p=221}}</ref> Miután VI. Lajos a francia trónra került, elkezdte megerősíteni a központi hatalmat.<ref name=Hollister2003P221/> A Normandiai Hercegség formálisan Franciaországhoz tartozott és Lajos azt követelte Henriktől, hogy esküdjön neki hűséget, valamint hogy két, vitatott hovatartozású határvárba semleges helyőrséget telepítsenek.<ref>{{harvnb|Hallam|Everard|2001|p=153}}; {{harvnb|Hollister|2003|p=223}}</ref> Henrik ezt megtagadta, mire a francia király mozgósította haderejét. A két király némi vita után fegyverszünetet kötött és a háború veszélye ideiglenesen elhárult, de a problémát nem oldották meg. 1109-ben a szomszédos Anjou grófság élére [[Fulko jeruzsálemi király|V. Fulkó]] került, aki igyekezett kiterjeszteni családja hatalmát.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=221, 224}}; {{harvnb|Hallam|Everard|2001|p=67}}</ref> Fulkó Maine grófságban is örökölt néhány birtokot, de nem volt hajlandó elismerni Henriket hűbérurának (aki Maine urának tartotta magát) és Lajosnál keresett szövetséget. Szövetségükhöz egy rövid időre [[II. Róbert flamand gróf|II. Róbert]] flandriai gróf is csatlakozott, bár ő 1111-ben meghalt.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=224–225}}</ref>
[[File:Louis VI denier Bourges 1108 1137.jpg|thumb|left|VI. Lajos király ezüst denierje]]
1108-ban Henrik eljegyezte nyolcéves Matilda lányát [[V. Henrik német-római császár|V. Henrik]] német királlyal (leendő német-római császárral).<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=216}}</ref> A leendő házasság növelte az angol uralkodó nemzetközi tekintélyét, V. Henriknek pedig jól jött a 10 ezer márkát (6 666 fontot) kitevő hozomány, amivel finanszírozni tudta itáliai hadjáratát.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=216–217}}; {{harvnb|Green|2009|p=118}}</ref> A hozomány előteremtésére különadót vetettek ki Angliában.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=217}}</ref> Matildát 1110-ben német királynévá koronázták.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=218}}</ref>
A francia és Anjou-fenyegetés miatt Henrik támogatókat gyűjtött a környező grófságokban.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=225}}</ref> Egyes, megbízhatatlannak ítélt normann bárókat elfogatott és elkobozta földjeiket, amiket aztán potenciális szövetségeseknek adományozott, elsősorban Maine-ben.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=225, 228}}; {{harvnb|Green|2009|p=121}}</ref> 1110 körül megpróbálta elfogatni [[II. Róbert normandiai herceg|Róbert]] fiát, [[Clito Vilmos]]t, de nevelői időben Flandriába menekítették.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=227–228}}</ref> Körülbelül ekkortól Henrik elkezdte használni a Normandia hercege címet.<ref>{{harvnb|Green|2003|p=65}}</ref> Robert de Bellême ismét Henrik ellen fordult és amikor 1112-ben a francia király követeként megjelent Henrik udvarában, fogságba vetették.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=226–227}}</ref>
1111-1113-ban felkelések törtek ki mind Franciaországban, mind Anjouban. Henrik Normandiába utazott, hogy megsegítse unokaöccsét, [[II. Theobald champagne-i gróf|Theobald]] blosi-i grófot, aki fellázadt a francia király ellen.<ref>{{harvnb|Green|2009|p=123}}; {{harvnb|Hollister|2003|p=229}}</ref> Hogy izolálja veszélyesebb ellenfelét, Lajost, Henrik eljegyezte örökösét, Vilmost Fulkó lányával, Matildával. Saját, Matilda nevű törvénytelen lányát [[III. Conan bretagne-i herceg|Conan]] breton herceghez adta feleségül, így bebiztosította magát két szomszédja felől.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=230}}</ref> Lajos kénytelen volt visszakozni; 1113-ban kiegyezett Henrikkel, átadta neki a vitatott várakat és elismerte őt Maine, Bellême és Bretagne hűbérurának.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=231–232}}</ref>
Eközben Walesben visszaszorulóban volt az angol befolyás. Henrik még 1108-ban hadjáratot vezetett Dél-Walesbe és [[Pembroke]] környékére flamandokat telepített.<ref>{{harvnb|Carpenter|2004|pp=38, 140}}</ref> 1114-re egymást követték a normann urak elleni támadások, Közép-Walesben [[Owain ap Cadwgan]] [[powys]]i herceg megvakíttatta egyik politikai túszát, északon pedig [[Gwynedd]] királya, [[Gruffudd ap Cynan]] már [[Chester]] grófját fenyegette.<ref name=Green2009P132>{{harvnb|Green|2009|p=132}}</ref> Henrik háromfelé osztotta a seregét; déli szárnyát [[Gilbert Fitz Richard]] báró, az északit [[I. Sándor skót király|Sándor]] skót király, a középsőt pedig maga vezette.<ref name=Green2009P132/> Owain és Gruffudd békét kért, Henrik pedig mindkét félnek megfelelő módon megegyezett velük.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=132–133}}</ref> A király ezután saját jelöltjeit állította a walesi határvidék védelmére és megerősítette a helyőrségeket is.<ref>{{harvnb|Green|2009|p=133}}</ref>
===Lázadás Normandiában, 1115–20===
[[File:Henry I coins.jpg|thumb|I. Henrik ezüst pennyjei]]
1115-ben Henrik tárgyalásokat kezdeményezett Lajossal, hogy az ismerje el fiát és örökösét, [[III. Vilmos normandiai herceg|Vilmos Adelint]] Normandia hercegéül, aki cserébe hűséget esküdött volna a francia uralkodónak.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=238}}</ref> Hiába ajánlott azonban jelentős pénzösszeget, Lajos végül - a flandrai [[VII. Balduin flamand gróf|Balduin]] gróf szorgalmazására - Clito Vilmost ismerte el Normandia jogos örökösének.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=239–240}}</ref>
Henrik ezután fegyverrel sietett Blois-i Theobald megsegítésére, aki hadban állt a francia királlyal.<ref name=HollisterP246GreenP135>{{harvnb|Hollister|2003|p=246}}</ref> 1116-ban Henrik és Lajos kölcsönösen feldúlták egymás határközeli városait,<ref name=HollisterP246GreenP135/> de miután Flandria és Anjou is Normandiára támadt, Henrik védekezésbe szorult.<ref name=Hollister2003Green2009PP246>{{harvnb|Hollister|2003|pp=246–248}}; {{harvnb|Green|2009|pp=135, 143}}</ref> Amaury de Montfort [[évreux]]-i gróf és más normann bárók fellázadtak a király ellen és kiderült, hogy a saját udvarában is összeesküvést szőttek a meggyilkolására.<ref name=Hollister2003Green2009PP246/> Henrik felesége 1118-ban meghalt, de a normandiai helyzet olyan szorongató volt, hogy Henrik még Matilda temetésére sem tudott visszatérni Angliába.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=139–140}}; {{harvnb|Hollister|2003|p=247}}</ref>
A király támadásokat intézett a lázadó bárók birtokai ellen és megerősítette szövetségét Theobalddal.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=250–251}}</ref> Helyzetét némileg enyhítette, hogy Balduin 1118 szeptemberében meghalt, így Flandria felől nem kellett támadásra számítania.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=251}}</ref> Amikor azonban megpróbálta leverni [[Alençon]] városában fellángoló lázadást, a felkelők segítségére siető Anjou-erők visszaverték.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=252}}</ref> Veresége miatt még többen csatlakoztak a lázadókhoz,{{harvnb|Green|2009|pp=143, 146}}</ref> sőt 1119 elején saját lánya, Juliana és veje, Eustace de Breteuil is ellene fordult.<ref name=Hollister2003P253>{{harvnb|Hollister|2003|p=253}}</ref> Eustace [[Ivry-la-Bataille]] várát követelte tőle, amit Henrik oda is ígért neki és jóakarata jeléül túszokat cseréltek: Eustace és Juliana lányait a várparancsnok fiával cserélték ki.<ref name=Hollister2003P253/> Orderic Vitalis szerint ezután Eustace megvakíttatta a fiút, mire Henrik parancsot adott a lányok (saját unokái) megvakítására és megcsonkítására. A király ezután megostromolta és elfoglalta Breteuil városát, eközben Juliana egy számszeríjjal rálőtt az apjára.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=254}}</ref> A házaspár elmenekült, de Henrik elkobozta szinte valamennyi normandiai birtokukat.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=254–255}}</ref>
1119 májusában sikerült kiegyeznie Fulkóval, Anjou grófjával. Henrik nagy összeget fizetett neki és végre sor került gyerekeik korábban kezdeményezett házasságára is.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=261}}</ref> Fulkó ezután a Szentföldre utazott, Maine-t pedig Henrik gondjaira bízta.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=261}}; {{harvnb|Green|2009|p=149}}</ref> Henrik ellenségei közül így már csak Lajos király maradt. 1119 nyarán Vexinbe vonult a hadseregével, ahol találkozott a francia király hadával. Az [[Brémule-i csata|összecsapás]] előtt Henrik leszállította lovagjaikat a hátasaikról és többsoros csatarendbe állította őket.<ref name=Hollister2003P264>{{harvnb|Hollister|2003|p=264}}</ref> A francia lovagok lóháton rohamoztak és át is törték az első angol-normann sort, de a második már feltartóztatta őket és hamarosan körbe lettek zárva.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=264}}; {{harvnb|Green|2009|p=152}}</ref> A kézitusában Henrik is kapott egy kardcsapást, de páncélja megvédte.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=264–265}}</ref> Lajos és Clito Vilmos elmenekült, Henrik pedig diadalmasan vonult be Rouenbe.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=265}}</ref>
A győztes csata ellenére a háború egyik fél javára sem látszott eldőlni és októberben Lajos [[II. Kallixtusz pápa|II. Kallixtusz]] pápa elé vitte Normandia örökösödésének ügyét.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=265–266}}; {{harvnb|Green|2009|pp=153–154}}</ref> A pápa azonban nem volt hajlandó döntést hozni és arra buzdította a két uralkodót, hogy igyekezzenek békét kötni.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=267–268}}</ref> 1120 júniusában Henrik és Lajos az angol érdekeknek megfelelő egyezséget kötött: a francia király elismerte Vilmos Adelint normandiai hercegnek, aki hűbéresküt tett Lajosnak.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=274}}</ref>
===Örökösödési válság, 1120–23===
[[File:WhiteShipSinking.jpg|thumb|left|A ''Fehér hajó'' elsüllyedése (14. századi rajz)]]
1120. november 25-én Anglia és Normandia elrendezettnek tűnő örökösödési terve egy csapásra összeomlott. Henrik és néhány gyereke vissza akart térni Angliába. A király egyetlen törvényes fia, Vilmos Adelin, valamint a balkézről született Richárd és Matilda számos fiatal udvaronc kíséretében a ''[[White Ship]]'' ("fehér hajó") nevű hajón futott ki [[Barfleur]] kikötőjéből. Mind az utasok, mind a legénység részeg volt és nem sokkal a kikötő elhagyása után egy víz alatti sziklának ütköztek.<ref name=Hollister203PP277>{{harvnb|Hollister|2003|pp=277–278}}</ref> A hajó elsüllyedt és háromszáz utasa egy (egy roueni mészáros) kivételével, valamennyien odavesztek.<ref name=Hollister203PP277/> Az udvarban sokáig nem is merték elmondani a királynak a katasztrófát és amikor Henrik végül hírt kapott róla, összeomlott.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=278}}; {{harvnb|Green|2009|p=167}}</ref>
A szerencsétlenség megfosztotta a királyt törvényes örökösétől. Az 53 éves Henrik röviddel később bejelentette, hogy feleségül veszi [[I. Gottfried leuveni gróf|Godfrey]] löweni gróf lányát, a tőle 35 évvel fiatalabb [[Löweni Adelhaid angol királyné|Adelizát]]. Az esküvőre 1121 januárjában került sor a [[windsori kastély]]ban.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=280}}</ref> Mivel alig másfél hónap telt el fia halála és az esküvő között, Henrik valószínűleg már korábban tervezte, hogy feleségül veszi Adelizát. Fiatal felesége, akinek a jelek szerint nem volt ellenére a házasság, minden útjára elkísérte Henriket, feltehetően azért, hogy mielőbb örököst szülhessen neki. <ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=281}}; {{harvnb|Thompson|2003|p=137}}; {{harvnb|Green|2009|p=169}}</ref> A hajótörésben Richárd chesteri gróf is odaveszett és [[Maredudd ap Bleddyn]] gwyneddi király kihasználta az alkalmat, hogy betörjön a grófságba.<ref name=Hollister2003P282>{{harvnb|Hollister|2003|p=282}}</ref> Henry 1121 nyarán maga vezette a megtorló sereget és bár egy nyíl eltalálta, helyreállította az angol fennhatóságot régióban.<ref name=Hollister2003P282/>
Fia halálával megroppant az Anjouval kötött, Vilmos Adelin és Matilda házasságára alapozott szövetség.<ref name=Hollister2003P290>{{harvnb|Hollister|2003|p=290}}</ref> Fulkó hazatért a Szentföldről és visszakövetelte Matilda hozományát, amelybe egy sor Maine-beli erődítmény és földbirtok tartozott.<ref name=Hollister2003P290/> Matilda visszatért apjához, Henrik viszont nem adta vissza a hozományát, arra hivatkozva, hogy azok eredetileg az övéi voltak, mielőtt Fulkóhoz kerültek volna.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=291}}.</ref> Fulkó erre a másik lányát, Szibillát Clito Vilmoshoz adta feleségül és nekik adományozta Maine-t.<ref name=Hollister2003P292>{{harvnb|Hollister|2003|p=292}}</ref> A fellángoló konfliktusban Amaury de Montfort évreuxi gróf Anjou pártjára állt és 1123-ban fellázította a határvidéki bárókat.<ref name=Hollister2003P292/> Olyan főurak is a támogatták a lázadását, mint [[Waleran de Beaumont]], Worcester earlje.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=292–293}}; {{harvnb|Green|2009|p=179}}</ref>
1123 végén Henrik maga vonult a lázadó bárók ellen és néhány erőd megostromlása után Normandiában telelt.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=297–298}}; {{harvnb|Green|2009|p=184}}</ref> Tavasszal a király egyik parancsnokának, Ranulf le Meschinnek kémei jelentették a lázadók vonulásának útvonalát. [[Rougemontiers]] előtt sikerült csapdát állítania nekik és a csatában elfogta Waleran de Beaumont-t; Amaurynak azonban sikerült elmenekülnie. Henrik ezután felszámolta a maradék ellenállást, a lázadás egyes vezetőit pedig megvakíttatta (amit akkor humánus megoldásnak tartottak, mert az alternatíva a kivégzés volt).<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=302–303}}; {{harvnb|Green|2009|pp=186–187}}</ref> A király ezután nagy összeg kifizetése ellenében elérte, hogy a pápa közeli rokonságra hivatkozva érvénytelenítse Clito Vilmos és Szibilla házasságát (az egyház elvben tiltotta a hetedrangúnál közelebbi vérrokonok házasságát. Az arisztokrácia jelentős része ennél közelebbi rokona volt egymásnak; a szabályt inkább csak akkor alkalmazták, ha kényelmetlen házasságokat kellett megszüntetni)<ref>{{harvnb|Ward|2006|p=20}}</ref>
===Örökösödési tervek, 1124–34===
Henriknek és Adelizának nem született gyereke. Az angol és normandiai trón legesélyesebb örököse valamelyik unokaöccse lehetett volna. A magától értetődő választás Clito Vilmos lett volna, aki azonban Henrik ellensége volt.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=312–313}}</ref> Szóba jöhettek még Henrik húgának, [[Normandiai Adéla|Adélnak]] a [[István, Blois grófja|blois-i gróftól]] született fiai, [[István angol király|István]] és [[II. Theobald champagne-i gróf|Theobald]]. Talán ezt fontolgatta Henrik, amikor Istvánt összeházasította a gazdag [[Boulogne-i Matilda angol királyné|Boulogne-i Matildával]].<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=310}}</ref> További lehetőségként felmerült legidősebb törvénytelen fia, [[Róbert gloucesteri gróf |Róbert]] gloucesteri gróf örökösödése, de az angol hagyományok ezt nem engedték volna.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=311–312}}</ref>
Henrik tervei 1125-ben megváltoztak, amikor Matilda lánya V. Henrik német-római császár halálával megözvegyült.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=396}}</ref> Hazahívta a lányát és a következő évben kihirdette, hogy hacsak nem születik törvényes fiúörököse, Matilda fogja örökölni a trónt.<ref name=Hollister2003P309>{{harvnb|Hollister|2003|p=309}}</ref> 1126 karácsonyán összehívta Winchesterbe a főurakat, ahol azok megesküdtek, hogy elismerik Matildát és esetleges utódait jogos örökösnek.<ref name=Hollister2003P309/> Ebben a korban szokatlan volt egy női uralkodó, Anglián belül okan ellenezték és a francia király is kijelentette, hogy nem hajlandó őt elismerni.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=318}}; {{harvnb|Green|2009|p=191}}</ref>
1127-ben újabb konfliktus tört ki, miután a gyermektelen [[I. Károly flamand gróf|I. Károly]] flandriai grófot meggyilkolták.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=196–197}}</ref> Lajos király hatására a flamand urak Clito Vilmost választották a gazdag grófság élére.<ref>{{harvnb|Green|2009|p=197}}</ref> Henrik megpróbálta destabilizálni Flandriát, segítséget nyújtott unokaöccse riválisainak, 1128-ban pedig betört Franciaországba, hogy Lajosnak ne legyen lehetősége támogatni Vilmost.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=321}}</ref> Vilmos azonban júliusban váratlanul meghalt, ezáltal megszűnt a Flandria felől fenyegető veszély és Henrik normandiai ellenzéke is elvesztette a lehetséges alternatív uralkodójelöltet.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=325–326}}</ref> Franciaországgal békét kötöttek és a király kiengedte a börtönből a korábbi felkelés vezéreit, köztük Waleran de Meulant, akit visszafogadott az udvarába.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=326}}; {{harvnb|Newman|1988|pp=57–58}}</ref>
Henrik ezután felújította Anjouval kötött szövetségét, ezúttal az özvegy Matilda kötött házasságot Fulkó legidősebb fiával, [[V. Gottfried, Anjou grófja|Geoffroyjal]].<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=323}}</ref> Nem tudni, hogy Henriknek volt-e olyan szándéka, hogy Geoffroy a jövőben Anglia vagy Normandia uralkodója legyen; lehetséges hogy szándékosan tartotta bizonytalanságban a vejét. Hasonlóképpen, bár Matilda hozományába több normandiai vár tartozott, nem határozta meg, hogy mikor kerül a házaspár tényleges tulajdonába.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=324–325}}; {{harvnb|Green|2009|pp=202–203}}</ref> 1129-ben Fulkó végleg visszatért Jeruzsálembe (ahol királlyá választották), Anjout és Maine-t pedig a fiára hagyta.<ref>{{harvnb|Chibnall|1993|pp=56, 60}}</ref> A házasság nem bizonyult boldognak, a felek sokat veszekedtek, többek között a hozománybeli várak tulajdonjogán. Matilda még abban az évben visszatért apjához, de 1131-ben kibékültek.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=463}}; {{harvnb|Green|2009|pp=58–61}}</ref> Henrik nagy örömére Matilda 1133-ban és 1134-ben két fiút szült, [[II. Henrik angol király|Henriket]] és [[Geoffroy nantes-i gróf|Geoffroyt]].<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=465}}; {{harvnb|Green|2009|p=213}}</ref>
==Halála==
[[File:Henry I - British Library Royal 20 A ii f6v (detail).jpg|thumb|left|A fiát gyászoló Henrik (14. század)]]
A király életének utolsó éveiben egyre feszültebbé vált viszonya Matildával és Geoffroyjal. A házaspár gyanította, hogy Angliában nincs túl sok valódi támogatójuk. 1135-ben kérték Henriket, hogy még életében adja át a normandiai királyi várakat nekik és eskesse fel rájuk a nemességet, hogy az örökösödés biztosabb legyen.<ref>{{harvnb|King|2010|pp=38–39}}</ref> Henrik azonban határozottan visszautasította a kérést, feltehetően attól tartott, hogy Geoffroy el akarja tőle ragadni a hercegséget.<ref>{{harvnb|Green|2009|pp=216–217}}; {{harvnb|King|2010|p=38}}</ref> Ezután Normandia déli részén fellázadt Guillaume de Ponthieu gróf, akit Matilda és Geoffroy megsegített.
Henrik 1135 őszén hadjáratot vezetett a déli felkelés leverésére. Novemberben [[Lyons-la-Forêt]]-ba ment vadászni; ekkor még egészségesnek látszott.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=467, 473}}</ref> Itt megbetegedett (Huntingdoni Henrik szerint orvosa tanácsa ellenére [[orsóhal]]at evett), és állapota egy hét alatt válságosra fordult.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=467–468, 473}}</ref> Henrik megáldozott és magához hívta Hugó amiens-i érseket. Halálos ágyánál megjelent Róbert fia.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|p=473}}</ref> A király 1135. december 1-én halt meg. Holttestét Rouenbe vitték, ahol bebalzsamozták. Belső szerveit [[Port-du-Salut apátság]]ban temették el, tartósított testét pedig Angliába vitték és az általa alapított readingi kolostorban helyezték el.<ref>{{harvnb|Hollister|2003|pp=467, 474}}</ref>
A korábbi előkészületek ellenére az örökösödés bizonytalan volt. Geoffrey és Matilda Henrik halálakor Anjouban voltak, ahonnan a lázadókat támogatták. A szembenálló királyi seregben olyan nemesek is tartózkodtak, akik Matilda utódlását részesítették volna előnyben, ilyen volt Henrik törvénytelen fia, Róbert is.<ref name=BarlowP162/> Ezek a bárók azonban esküt tettek, hogy a király temetéséig Normandiában maradtak, így nem értek időben Angliába.<ref>{{harvnb|Crouch|2002|p=246}}</ref> A normann főnemesség Blois-i Theobaldot szerette volna királynak, de a fiatalabb Blois-i István lovagjaival együtt gyorsan átkelt a Csatornán és öccse, Henrik segítségével átvette a hatalmat; december 22-én királlyá koronáztatta magát.<ref>{{harvnb|King|2010|p=43}}</ref> Matilda azonban nem mondott le jogairól és hosszú, egészen 1153-ig tartó [[Angol polgárháború (1135—1154)|polgárháború]] következett, ezt a kort az angol történetírás Anarchia néven ismeri.<ref>{{harvnb|Carpenter|2004|pp=169–171}}</ref>
A késő középkori krónikások a Henrik tanulmányairól szóló korabeli leírásokat úgy interpretálták, hogy szokatlanul nagy műveltséggel rendelkezett és a királyt a "Beauclerc" (kb. tudós, könyves) melléknévvel látták el. A 20. századi kutatások alapján kiderült, hogy ez túlzásokon alapul, Henrik nem igazán volt "tudós".<ref>{{harvnb|Green|2009|p=33}}; {{harvnb|David|1929|p=56}}</ref>
A 16. században a többi kolsotorral együtt a readingit is felszámolták és épületei lassanként rpmba dőltek. Henrik sírjának helye nem ismert, bár 2015-ben az [[English Heritage]] támogatásával program indult megtalálására.<ref>{{cite news|title=A Search for Bones of Henry I is Planned in Reading|url=http://www.bbc.co.uk/news/uk-england-berkshire-32037999|work=BBC News|mode=cs2 |date=24 March 2015|accessdate=26 March 2015}}</ref>
==Családja==
===Törvényes gyermekei===
Henriknek és első feleségének, Skóciai Matildának két (vagy három) gyereke született:
* [[Matild császárné|Matilda]] (1102-1167)
* [[III. Vilmos normandiai herceg|Vilmos Adelin]] (1103-1120)
* Richárd (fiatalon meghalt, ha létezett egyáltalán)
Második feleségétől, Adelizától nem volt gyermeke.
===Házasságon kívüli gyermekei===
Henriknek számos törvénytelen gyereke volt szeretőitől és ágyasaitól.<ref>{{harvnb|Thompson|2003|p=130}}; {{harvnb|White|1949|pp=105–121}}</ref>
====Fiúk====
# [[Róbert gloucesteri gróf|Robert of Gloucester]]
# Richard of Lincoln, anyja neve Ansfride
# Reginald de Dunstanville cornwalli grófi, anyja neve Sibyl Corbet
# Robert FitzEdith, anyja neve Ede
# Gilbert FitzRoy
# William de Tracy
# Henry FitzRoy, anyja neve [[Nest ferch Rhys]]
# Fulk FitzRoy, anyja neve Ansfride
# William, Sybilla (és talán Reginald de Dustanville) testvére
====Lányok====
# Matilda FitzRoy, Perche grófnéja
# Matilda FitzRoy, Bretagne hercegnéje
# Juliane de Fontevrault, Eustace de Breteuil felesége, anyja neve Ansfrida
# Mabel
# Constance, Beaumont-sur-Sarthe vikomtnéja
# Alice FitzRoy
# Isabel, anyja Isabel de Beaumont pembroke-i grófné
# [[Normandiai Szibilla, skót királyné|Sybilla]], skót királyné
# Matilda FitzRoy, Montvilliers apátnője
# Gundrada de Dunstanville
# (talán) Rohese
# Emma
# Adeliza
# [[Fergus of Galloway]] felesége
# (talán) Falaise-i Sibyl
==Családfája==
{{ősök top|width=100%}}
{{ősök-kompakt5
|style=font-size: 90%; line-height: 110%;
|border=1
|boxstyle=padding-top: 0; padding-bottom: 0;
|boxstyle_1=background-color: #fcc;
|boxstyle_2=background-color: #fb9;
|boxstyle_3=background-color: #ffc;
|boxstyle_4=background-color: #bfc;
|boxstyle_5=background-color: #9fe;
|1= 1. '''I. Henrik'''
|2= 2. [[I. Vilmos angol király]]
|3= 3. [[Flandriai Matilda]]
|4= 4. [[I. Róbert normandiai herceg]]
|5= 5. Herleva
|6= 6. [[V. Balduin flamand gróf]]
|7= 7. [[Franciaországi Adél flandriai grófné]]
|8= 8. [[II. Richárd normandiai herceg]]
|9= 9. Bretagne-i Judit
|10= 10. Falaise-i Fulbert
|12= 12. [[V. Balduin flamand gróf]]
|13= 13. Luxemburgi Ogive
|14= 14. [[II. Róbert francia király]]
|15= 15. Arles-i Constance
|16= 16. [[I. Richárd normandiai herceg]]
|17= 17. Gunnora
|18= 18. [[I. Conan bretagne-i herceg]]
|19= 19. A,joui Ermengarde
|24= 24. [[II. Arnulf flamand gróf]]
|25= 25. Itáliai Rozala
|26= 26. Luxemburgi Frigyes
|28= 28. [[Hugó francia király]]
|29= 29. [[Aquitániai Adelaida francia királyné]]
|30= 30. [[I. Vilmos provance-i gróf]]
|31= 31. Anjoui Adelaida
}}</center>
{{ősök bottom}}
==Jegyzetek==
{{reflist|2}}
==Irodalom==
{{refbegin}}
* {{cite book
| last = Barlow
| first = Frank
| year = 1999
| title = The Feudal Kingdom of England, 1042–1216
| edition = 5th
| publisher = Pearson Education
| location= Harlow, UK
| isbn = 978-0-582-38117-9
| ref = harv
}}
* {{cite journal
| last=Bethell
| first=Denis
| year=1971
| title=The Making of a Twelfth Century Relic Collection
| journal = Popular Belief and Practice
| volume =8
| pages =61–72
|ref=harv}}
* {{cite book
| last = Brett
| first = Martin
| year = 1975
| title = The English Church Under Henry I
| publisher = Oxford University Press
| location= Oxford, UK
| isbn = 978-0-19-821861-6
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last = Carpenter
| first = David
| year = 2004
| title = The Struggle for Mastery: The Penguin History of Britain 1066–1284
| edition =
| publisher = Penguin
| location= London, UK
| isbn = 978-0-14-014824-4
| url =
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last = Chibnall
| first = Marjorie
| editor-last=Strickland
| editor-first=Matthew
| year = 1992
| chapter = Mercenaries and the ''Familia Regis'' under Henry I
| title = Anglo-Norman Warfare
| edition =
| publisher = The Boydell Press
| location= Woodbridge, UK
| isbn = 978-0-85115-327-8
| pages = 93–127
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last = Chibnall
| first = Marjorie
| year = 1993
| title = The Empress Matilda: Queen Consort, Queen Mother and Lady of the English
| publisher = Blackwell
| location= Oxford, UK
| isbn = 978-0-631-19028-8
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last = Crouch
| first = David
| year = 2002
| title = The Normans: The History of a Dynasty
| publisher = Hambledon Continuum
| location= London, UK
| isbn = 978-1-85285-595-6
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last = Crouch
| first = David
| year = 2008
| title = The Beaumont Twins: The Roots and Branches of Power in the Twelfth Century
| publisher = Cambridge University Press
| location= Cambridge, UK
| isbn = 978-0-521-09013-1
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last = Cooper
| first = Alan
| editor-last=Gillingham
| editor-first=John
| year = 2001
| chapter = "The Feet of Those That Bark Shall Be Cut Off": Timorous Historians and the Personality of Henry I
| title = Anglo-Norman Studies: Proceedings of the Battle Conference, 2000
| edition =
| publisher = The Boydell Press
| location= Woodbridge, UK
| isbn = 978-0-85115-825-9
| pages = 47–68
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last = David
| first = Charles W.
| editor-last=Taylor
| editor-first=C. H.
| editor2-last=LaMonte
| editor2-first=J. L
| year = 1929
| chapter = The Claim of King Henry I to Be Called Learned
| title = Anniversary Essays in Medieval History by Students of Charles Homer Haskins
| publisher = Houghton Mifflin
| location= Boston, US and New York, US
| oclc = 615486047
| pages = 45–56
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last = Davies
| first = R. R.
| year = 1990
| title = Domination and Conquest: The Experience of Ireland, Scotland and Wales, 1100–1300
| edition =
| publisher = Cambridge University Press
| location= Cambridge, UK
| isbn = 978-0-521-02977-3
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last = Duffy
| first = Mark
| year = 2003
| title = Royal Tombs of Medieval England
| publisher = Tempus
| location= Stroud, UK
| isbn = 978-0-7524-2579-5
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last = Green
| first = Judith
| year = 1989
| title = The Government of England Under Henry I
| publisher = Cambridge University Press
| location= Cambridge, UK
| isbn = 978-0-521-37586-3
| ref = harv}}
* {{cite book
| last = Green
| first = Judith
| editor-last=Bouet
| editor-first=Pierre
| editor2-last=Gazeau
| editor2-first=Véronique
| year = 2003
| chapter = Le Gouvernement d'Henri Ier Beauclerc en Normandie
| title = La Normandie et l'Angleterre au Moyen âge
| edition =
| publisher = Publications du CRAHM
| location= Caen, France
| isbn = 978-2-902685-14-1
| pages = 61–73
| ref = harv
|language=fr}}
* {{cite book
| last = Green
| first = Judith
| year = 2009
| title = Henry I: King of England and Duke of Normandy
| publisher = Cambridge University Press
| location= Cambridge, UK
| isbn = 978-0-521-74452-2
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last1 = Hallam
| first1 = Elizabeth M.
| last2 = Everard
| first2 = Judith A.
| edition = 2nd
| year = 2001
| title = Capetian France, 987–1328
| publisher = Longman
| location= Harlow, UK
| isbn = 978-0-582-40428-1
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last=Haskins
| first=Charles Homer
| year=1918
| title=Norman Institutions
| publisher= Harvard University Press
| publication-place=Cambridge, US
| oclc= 459798602
|ref=harv}}
* {{cite journal
| last1=Hollister
| first1=C. Warren
| last2=Baldwin
| first2=John W.
| year=1978
| title=The Rise of Administrative Kingship: Henry I and Philip Augustus
| journal = The American Historical Review
| volume =83
| number = 4
| pages =867–05
| issn = 0002-8762
|ref=harv
| doi=10.2307/1867650}}
* {{cite book
| last = Hollister
| first = C. Warren
| editor-last=Frost
| editor-first=Amanda Clark
| year = 2003
| title = Henry I
| publisher = Yale University Press
| location= New Haven, US and London, UK
| isbn = 978-0-300-09829-7
| url =
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last=Huneycutt
| first=Lois L.
| year=2003
| title=Matilda of Scotland: a Study in Medieval Queenship
| publisher= The Boydell Press
| publication-place=Woodbridge, UK
| isbn= 978-0-85115-994-2
|ref=harv}}
* {{cite book
| last = King
| first = Edmund
| year = 2010
| title = King Stephen
| publisher = Yale University Press
| location= New Haven, US and London, UK
| isbn = 978-0-300-11223-8
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last=Mason
| first=Emma
| year=2008
| title=King Rufus: the Life and Murder of William II of England
| publisher= The History Press
| publication-place=Stroud, UK
| isbn= 978-0-7524-4635-6
|ref=harv}}
* {{cite book
| last = Mayr-Harting
| first = Henry
| year = 2011
| title = Religion, Politics and Society in Britain, 1066–1272
| publisher = Longman
| location= Harlow, UK
| isbn = 978-0-582-41413-6
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last = Newman
| first = Charlotte A.
| year = 1988
| title = The Anglo-Norman Nobility in the Reign of Henry I: the Second Generation
| publisher = University of Pennsylvania Press
| location= Philadelphia, US
| isbn = 978-0-8122-8138-5
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last = Poole
| first = A. L.
| year = 1993
| origyear = 1951
| title = From Domesday Book to Magna Carta, 1087–1216: Oxford History of England
| publisher = Oxford University Press
| location= Oxford, UK
| isbn = 978-0-19-285287-8
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last = Prestwich
| first = J. O.
| editor-last=Strickland
| editor-first=Matthew
| year = 1992
| chapter = The Military Household of the Norman Kings
| title = Anglo-Norman Warfare
| edition =
| publisher = The Boydell Press
| location= Woodbridge, UK
| isbn = 978-0-85115-327-8
| pages = 128–142
| ref = harv
}}
* {{cite journal
| last=Southern
| first=Richard
| year=1962
| title=The Place of Henry I in English History
| journal = Proceedings of the British Academy
| volume =48
| pages =127–169
| issn = 0068-1202
|ref=harv}}
* {{cite journal
| last=Thompson
| first=Kathleen
| year=2003
| title=Affairs of State: the Illegitimate Children of Henry I
| journal = Journal of Medieval History
| volume =29
| issue=2
| pages =129–151
| issn = 0304-4181
| doi= 10.1016/S0304-4181(03)00015-0
|ref=harv}}
* {{cite book
| last = Thompson
| first = Kathleen
| editor-last=Fleming
| editor-first=Donald F.
| editor2-last=Pope
| editor2-first=Janet M
| year = 2007
| chapter = From the Thames to Tinchebray: the Role of Normandy in the Early Career of Henry I
| title = Henry I and the Anglo-Norman World: Studies in Memory of C. Warren Hollister
| publisher = The Boydell Press
| location= Woodbridge, UK
| isbn = 978-1-84383-293-5
| pages = 16–26
| url =
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last = Vaughn
| first = Sally N.
| editor-last=Fleming
| editor-first=Donald F.
| editor2-last=Pope
| editor2-first=Janet M
| year = 2007
| chapter = Henry I and the English Church: the Archbishops and the King
| title = Henry I and the Anglo-Norman World: Studies in Memory of C. Warren Hollister
| publisher = The Boydell Press
| location= Woodbridge, UK
| isbn = 978-1-84383-293-5
| pages = 133–157
| url =
| ref = harv
}}
* {{cite book
| last = Ward
| first = Jennifer
| year = 2006
| title = Women in England in the Middle Ages
| publisher = Hambledon Continuum
| location= London, UK
| isbn = 978-0-8264-1985-9
| ref = harv
}}
* {{cite book
| editor-last = White
| editor-first = G. W.
| year = 1949
| volume = 11
| title = The Complete Peerage
| publisher = St. Catherine Press
| location= London, UK
| oclc = 568761046
| ref = harv
}}
{{refend}}
{{fordítás|en|Henry I of England|oldid=760839379}}
{{Angol uralkodó|előző=[[II. Vilmos angol király|II. Vilmos]]|
|következő=[[István angol király|István]]|
| |||