„Legatus” változatai közötti eltérés

A '''legatus''' („küldött, megbízott”) a [[Római Birodalom]]ban a [[senatus]] által más népekhez küldött követ, vagy a hadseregparancsnokok és helytartók mellé a [[senatus]] által kirendelt szenátori rangú segítő volt. Az i. e. 1. századtól a senatus felhatalmazást adhatott egyes személyeknek (pl. [[Cnaeus Pompeius Magnus|Pompeius]], [[Caius Iulius Caesar|Iulius Caesar]]), hogy maguk nevezzenek ki legatusokat. A császárkorban a császár által kinevezett légióparancsnok és a császári kormányzás alatt álló [[provincia]] helytartója is legatus volt.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 291–292. o.}}

[[Cnaeus Pompeius Magnus|Pompeius]] volt az első, akit a senatus [[imperator]]ként felhatalmazott [[i. e. 67]]-ben (''lex Gabinia'', amelyet [[Aulus Gabinius]] [[néptribunus]] terjesztett be), hogy feladatai elvégzéséhez, A Földközi-tenger kalózoktól való megtisztításához maga nevezzen ki a belátása szerint 15 legatust a részfeladatok ellátására, méghozzá [[praetor]]i rangban (''legati pro praetore''). Ekkor vált el a praetori jogkör először a praetori tisztség előzetes viselésétől. Pompeius a [[VI. Mithridatész pontoszi király|VI. Mithridatész]] elleni háborújához, majd Caesar a galliai [[proconsul]]i megbízatásához (i.e. 58–49) is megkapta a legatusok kinevezésének jogát. Caesar őket alvezérként ([[Labienus]]) és légióparancsnokként alkalmazta. Pompeius [[hispania]]i proconsulatusa idején viszont nem tazott ell a provinciába, hanem legatusait alkalmazta [[római helytartó|helytartóként]].{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 292. o.}}