„Gaál Gábor (író)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Életpályája: clean up, replaced: Arany → Arany AWB |
|||
43. sor:
A [[Korunk]] és az [[Erdélyi Helikon]] között tizenkét éven át fel-fellobbanó viták sora azzal kezdődött, hogy Gaál Gábor ''Az "erdélyi gondolat" tartalma és terjedelme'' című cikkében (Korunk 1928/12) szóvá teszi: a [[helikoni közösség|helikoni]] kultúrpolitika egy akkor közzétett jelentős dokumentuma (Kuncz Aladár: Az erdélyi gondolat Erdély magyar irodalmában. Az Erdélyi Szépmíves Céh kalendáriuma. 1929) a hallgatás bojkottjával rekesztené ki a Korunkat, vagyis a baloldalt a kisebbségi közösségből és művelődésből. A továbbiak során a két lap közötti vita főként az irodalom társadalmi szerepének központi fontosságú kérdése körül forgott. A helikoni irodalompolitikát Gaál Gábor ott marasztalta el, ahol ez elterelte az alkotók figyelmét a nagy korfeladatokról, s a múltba nézés nosztalgiáját, a faluidillt és a stílromantikát sugalmazta. A helikoni írók legjobbjainak artisztikumigényét méltányolva, ismételten hangoztatta, hogy a művészi megformálás a jó irodalomnak csak a kezdete, de ha a művészi forma nem fejez ki vallomást a lényegesről s a művész nem vállalja az ember ügyét a maga történelmi konkrétságában, akkor műve csak játék és nem felelősen helytálló irodalom. Ilyen művészi elvek következetes érvényesítésével, áldozatos, fáradhatatlan szervező és nevelő munkájával vált Gaál Gábor a romániai magyar szocialista irodalom létrejöttének és kezdeti fejlődésének központi alakjává az 1930-as évek során. Eredetileg eszmei [[eklekticizmus]]sal, vitafórumként indult lapját a [[nagy gazdasági világválság|világválság]] történelmi dilemmái közt – nem egy balos elkanyarodáson át – végül is ama népfrontos szakaszig vezette el, amikor már egyre bensőségesebben vállalhatott irányító szerepet a romániai magyar közéletben, növekvő vonzerőt gyakorolva a fiatal értelmiség jelentős táborára, s közös humanista-antifasiszta összefogásra késztetve a hozzánk is elható urbánus–népi vita szószólóit.
A [[Korunk]] sorsát megpecsételő [[bécsi döntések|bécsi döntés]] utáni évek a lap nélkül maradt szerkesztő számára a belső emigráció évei voltak. Óraadásból tartotta fenn magát, sajtó alá rendezte a kolozsvári [[Lepage könyvkereskedés]] segítségével – '''Szeremlei László''' álnéven vagy névtelenül – [[Táncsics Mihály]] ''Életpályám'' és [[Sepsi Csombor Márton]] ''Europica varietas'' című munkáinak újrakiadását, [[Arany János (költő)|Arany]] vidám verseit (Tillaárom haj!), a ''Tréfás és csúfolódó erdélyi népköltészet'' című gyűjteményt, neves írók útirajzait Erdélyből, valamint [[Petőfi Sándor|Petőfi]] összes költeményeit (Benedek Marcell előszavával, Kolozsvár 1945). Közben [[Karl Marx|Marx]] fiatalkori műveit fordította magyarra, egyebek közt az 1844-ből keltezett ''Gazdasági-filozófiai kéziratok'' szövegét.
A [[második világháború]] 1942 nyarától újra katonai szolgálatra kényszerítette, mint tartalékos főhadnagy 1944 őszén csapattestével Nyugatra sodródott, s a hadifogságból csak 1945 késő őszén került vissza Kolozsvárra.
| |||