„Prognózis (együttes)” változatai közötti eltérés

a
CheckWiki error (80) javítása
(helyesírás, hivatkozás javítása)
a (CheckWiki error (80) javítása)
{{más|Vörös István és a Prognózis|ehhez lásd: [[Vörös István (zenész)|Vörös István]]}}
 
{{Együttes infobox
}}
 
A '''Prognózis''' az [[1980-as évek]] egyik népszerű magyar [[Rock|rockegyütteserock]]együttese.
 
== Az együttes története ==
=== Az 1980-as években ===
[[Vörös István (zenész)|Vörös István]] katonaideje alatt, [[1979]]-ben szervezte meg a Hadirock együttest, melynek második felállásában már Kormos Gáborral és Klemm Ervinnel is együtt zenélt a későbbi Prognózisból.<ref>[http://vorosistvan.hu/zenekari-formaciok/ A Hadirock együttes felállása Vörös István honlapján.]</ref>
 
Leszerelésük után, [[1981]]-ben alapították meg a Prognózist, melyhez csatlakozott [[Jankai Béla]] és Bártfai György. Ezzel létrejött a Prognózis klasszikus felállása, mely tartósnak bizonyult: egészen [[1987]]-ig, a zenekar megszűnéséig működtek ebben az összeállításban. Egy hónappal megalakulásuk után megnyerték a Rock Reflektor című tehetségkutató versenyt, majd [[Dorog]]on, az első jelentős magyar rockfesztiválon koncerteztek, több tízezer ember előtt.<ref name="Ismeretlen legendák - Prognózis">[http://www.passzio.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=28219 Ismeretlen legendák - Prognózis.] passzio.hu</ref>
 
[[1982]]-ben megjelent a ''Hajsza közben / Nyári éjszakák'' című kislemez. A címadó dal után a zenekar stílusát hajsza-rockként is emlegették, egyes újságírók viszont az "állami új hullám" képviselőiként hivatkoztak - a korszak több zenekarához hasonlóan - a Prognózisra.<ref>[[Új hullám (zene)#Magyar zenei új hullám|Wikipédia: Magyar zenei új hullám ]]</ref> Ez utóbbi meghatározás egyrészt arra utalt, hogy a zenekar lemezkiadási lehetőséget kapott az akkor [[Monopólium|monopol]] helyzetben lévő [[Hungaroton|lemezgyártól]]. A megnevezés másrészt abból adódott, hogy itthon a [[Új hullám (zene)|new wave]] stílust szinte az összes, ebben az időszakban alakuló együttessel azonosították.
Megjelenése után a ''Hajsza közben'' heteken keresztül vezette a [[Magyar Rádió]] és a [[Magyar Ifjúság (folyóirat, 1957–1989)|Magyar Ifjúság]] című lap közös slágerlistáját.<ref name="Vörös István honlapja, Biográfia">[http://vorosistvan.hu/biografia/ Vörös István honlapja, Biográfia.]</ref>
 
Ugyanebben az évben indították klubjukat [[Budapest XXI. kerülete|Csepel]]en a [[Budapest_XXIBudapest XXI._kerülete kerülete#Királyerdei Művelődési Ház|Rideg Sándor Művelődési Házban]].<ref>[http://vorosistvan.hu/biografia/ name="Vörös István honlapja, Biográfia.<"/ref>
 
1984-ben megjelent első nagylemezük az [[Előjelek]]. A lemezre felkerült az együttest korábban megismertető ''Hajsza közben'' is, de lemaradt róla a ''Nyári éjszakák'' című dal. 1986-ban jelent meg második és egyben utolsó nagylemezük, a [[Tele van a város szerelemmel]]. Az öttagú zenekar állandó közreműködője volt Radul Zoltán alt szaxofonon.<ref>[http://vorosistvan.hu/zenekari-formaciok Vörös István honlapja: Zenekari formációk, Prognózis ]</ref>
Ebben a korszakban olyan Magyarországon fellépő világsztárok előtt koncerteztek, mint [[Tina Turner]] és [[Ten Years After|Alvin Lee]]. Részt vettek a korszak jelentős rockfesztiváljain, valamint az 1980-as években megrendezett segélykoncerteken is. Az [[Élő segély Afrikáért]] elnevezésű koncert első napján három dalukat adták elő (''Szerelem szabadon, Tele van a város szerelemmel, Hajsza közben''), a kezdeményezés nagylemezén pedig az ''Eltékozolt századok'' című dallal szerepeltek.
 
1987-es feloszlásukig folyamatosan koncerteztek a [[Várkert Bazár|Budai Ifjúsági Park]]ban, majd később a [[Petőfi Csarnok]]ban is. 1987-ben Vörös István és Jankai Béla új társakkal, [[Piknik Club]] néven adták ki, könnyedebb hangvételű, azonos című új albumukat. Ezzel a zenekarral 1988 őszén [[Kárpátalja|Kárpát-Ukrajnában]] turnéztak.<ref>[http://www.passzio.hu/modules.php? name=News&file=article&sid=28219 "Ismeretlen legendák - Prognózis.] passzio.hu<"/ref>
 
A Hungaroton 1994-ben adta ki azt a válogatásalbumot, mely a Prognózis két lemezéről és a Piknik Club albumról gyűjtötte össze a legismertebb slágereket. A válogatásra felkerült a korábban csak kislemezen megjelent ''Nyári éjszakák'' című dal is, valamint az addig kiadatlan ''Szeretni kéne''.<ref>[https://hungarotonmusic.com/classical/tele-van-a-p3065.html Hungaroton - Prognózis 1981-1987]</ref>
Az első nagyszabású jubileumi koncertre 2001. október 6-án került sor, a [[Petőfi Csarnok]]<nowiki/>ban. Ezen az estén három Prognózis-tag - Vörös, Jankai és Klemm - mellé Jülek Tamás (gitár, vokál), [[Pálmai Zoltán]] (dob), Solti Ferenc (basszusgitár) és Kaposvölgyi József "Golyó" (billentyű, vokál) csatlakozott.<ref>[http://vorosistvan.hu/zenekari-formaciok/ A 2001-es felállás Vörös István honlapján olvasható.]</ref> A megalakulás 20. évfordulója alkalmából megtartott koncertről CD és DVD is készült.<ref>[http://vorosistvan.hu/diszkografia/prognozissimo/ Vörös istván honlapja: Prognózissimo CD]</ref><ref>[http://vorosistvan.hu/diszkografia/prognozissimo-dvd/ Vörös István honlapja: Prognózissimo DVD]</ref>
 
A következő közös koncertre 2007. február 24-én került sor, szintén a Petőfi Csarnokban, a több mint öt évvel ezelőtti fellépéssel megegyező felállásban.<ref>[http://www.hardrock.hu/?q=node/2703 A koncertről beszámoló cikk alapján.] hardrock.hu </ref><ref>[http://www.hardrock.hu/?q=node/2602 Interjú Vörös Istvánnal, Jankai Bélával és Klemm Ervinnel.] hardrock.hu</ref>
 
Máig utolsó koncertjét 30. születésnapján adta a Prognózis (2011. április 30-án, a SYMA Csarnokban). Jankai, Vörös és Klemm - a korábbi jubileumi koncertekhez hasonlóan - a doboknál ezúttal is Pálmai Zoltánnal, gitáron Jülek Tamással, basszusgitáron pedig Solti Ferenc "Franky"-vel egészültek ki, de rajtuk kívül billentyűsként Tót Attila, énekesként pedig Szalóki Anett is segítette a zenekart közreműködőként.<ref>[https://www.youtube.com/watch?v=dp4n8Mg-St4 A koncertről készült tévéfelvétel stáblistája alapján.]</ref>
582 909

szerkesztés