„Elbai szlávok” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →top: File: → Fájl: |
a CheckWiki error (48) javítása |
||
2. sor:
[[Fájl:Limes.saxoniae.wmt.png|bélyegkép|Sáncok a szláv betörések ellen a mai Észak-Németországban]]
[[Fájl:Polabian Slavs.png|bélyegkép|Egy térkép az elbai szlávok településterületeiről. Zölddel az erdős, lakatlan területek]]
Az
A korai középkorban, a [[6. század]]tól az Elba alsó folyása mentén a szlávok nyugat felé, az ottani germánok, a [[szászok]] és a [[frankok]] pedig kelet felé igyekeztek terjeszkedni. A folyó alsó szakaszánál évszázadokon keresztül ellenségesen áll egymással a két népcsoport. Az Elba középső szakaszánál ezzel szemben túlnyomórészt békés együttélés alakult ki az elbai szlávok és a szászok között. A [[10. század]] második felétől kezdve a szász-elbai szláv kapcsolatok német-szláv kapcsolatokká alakultak. [[II. Ottó német-római császár]] egyezségre jutott az elbai szlávokkal és a lengyelekkel is.{{refhely|Haarmann}}
Az elbai szláv törzsek közé tartoztak az abodriták/obodriták (''Obotriti''), liutics/luicsok (''Lutitiani''), polábok („Elba mellettiek”), Waigri (Wagrier) valamint a rethraiak (''Redarier''), tollenseiek (''Tollenser''), Circipani (''Zirzipaner'', lengyelül: ''Czerespienianie'') és kessiniek (''Kessiner''), mely utóbbiak csak kisebb csoportok voltak.{{refhely|Haarmann}}
Két törzs, az ''Obotriti'' és a ''Lutitiani'' játszottak jelentősebb politikai szerepet. Az obodritákat első ízben 789-ben említik, [[I. Károly frank császár|Nagy Károly]] legendás, az Elba térségében élő vilcek (Wilzen) elleni
hadjárata (Wilzenfeldzug) kapcsán, majd amikor a [[9. század]]ban több ízben is felkelést szerveztek a szászok és frankok ellen. A luticsok (Lutitiani) a 983. évi felkelésükkel veszélyeztették az elbai püspökség korai német településeit. Az általuk szervezett szövetség még később is, 1120 körül, egy rövid időre hatalmi tényezőnek számított.{{refhely|Haarmann}}
A térség német helyi hercegei és grófjai egészen a 12. századig azt tartották legfontosabb feladatuknak, hogy az Elbától keletre élő szlávokat leigázzák és keresztény hitre térítsék. A legbefolyásosabb helyi uralkodó a Welf ágból való [[III. Henrik szász herceg]] volt, aki 1147-ben keresztes hadjáratot vezetett a vendek ellen, amiben a dánok is részt vettek.{{refhely|Haarmann}}
A 8. században néhány szláv népcsoport eljutott az Elbától nyugatra is. A mai Elba menti Dannenberg és Hitzacker városok területén megerősített településeket hoztak létre, de a szászok ott nem támadták őket. Ezeket a nyugat-elbai szlávokat a 11. század kezdetén Drevani-nak nevezték. A 11. század második felében a forrásokban ''Polabi'' és ''Polabini'' néven bukkanak fel. Utódaik, a polábok (illetve dravéno-polábok), akik a lüneburgi vendek földjének Luchow-Dannenberg és Wustrow körzetében egészen a 18. század kezdetéig megőrizték ősi kultúrájukat és nyelvüket. Később azonban ez a szláv eredetű helyi népesség beolvadt a többségi német lakosságba. Az elbai szlávoknál írásbeliség nem alakult ki, de német egyházi források szógyűjteményekben dokumentálták nyelvük egy késői állapotát.{{refhely|Haarmann}}
26. sor:
*[[Haithabu]]
*[[Vendek]]
[[Kategória:Szláv népek]]
|