„Szecesszió” változatai közötti eltérés

A '''szecesszió''' kivonulást, elkülönülést jelent, utalva arra, hogy 1897-ben Bécsben negyvenkilenc művész kivonult a városi művészeti központból, hogy új művészetet teremtsen. A [[századforduló]] jellegzetes képző- és iparművészeti, valamint irodalmi irányzata stílusként nehezen értelmezhető, [[historizmus]]- és [[eklektika]]ellenes mozgalom, ami minden országban másként nyilvánult meg. Sokáig a [[19. század]] összekuszálódott végének vagy a [[20. század]] tisztázatlan kezdetének tekintették. Önálló értékeire az [[1970-es évek]]től figyeltek föl. Felmerült többek között az az értelmezési lehetőség, hogy a szecesszió az [[avantgárd]] legkorábbi fázisa. Az irányzatról kialakult negatív vélemények máig nehezítik az értékelést, a helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy [[20. század]]ban és napjainkban is a szecesszió fokozatosan, majd egyre tömegesebben a kereskedelmi képzőművészet és a [[giccs]] forrásává vált.

* [[Otto Wagner]] (1841-1918): a bécsi szecesszió vezető építészmestere, kiemelkedő épületei Bécsben a Majolikahaus, az Ankerhaus és a Wiener Stadtbahn 30 megállóhelye, köztük a Karlsplatz Pavilonjai.

[[Fájl:Reök4KJ.jpg|bélyegkép|jobbra|200px|A [[Reök-palota]] homlokzati része, [[Szeged]] ([[Magyar Ede]])]]

**Mintegy 22 zsinagógát tervezett mór-arab-mediterrán elemekkel vegyített szecessziós stílusban, közülük egyik legszebb a [[szegedi zsinagóga]].

** [[Iparosotthon]], [[Kecskemét]]

* [[Gustav Klimt]] (1862-1918), osztrák festő, a Vereinigung bildender Künstler Österreichs Sezession nevű egyesület alapítója

Az szépirodalmi szecesszióban elsőrendű szerep jut az esztétikumnak, az események és cselekmények részletekbe menő ábrázolásával szemben. Az irodalmi műveket nagyvonalú, laza szerkesztés, bővített mondatok, jelzőhalmozás, allegóriák, hangulati túlfűtöttség, finomság, a távol-keleti és ó-európai kultúrák motívumai jellemzik. Az irodalmi szecesszió stíluseszményének gyökerei az 1883-ban [[Brüsszel]]ben ''Les Vingts'' (A Huszak) néven alakult csoportosuláshoz köthető. Franciaországban a ''Revue Blanche'', Németországban a ''Jugend,'' a ''Simplicissimus'' és a ''Pan Insel,'' Ausztriában pedig a ''Ver Sacrum'' című lapokhoz kötődő irodalmi kör járult hozzá az irodalmi szecesszió kibontakozásához. Legjelentősebb képviselői közé tartozott a belga [[Maurice Maeterlinck]] és [[Émile Verhaeren]], az angol [[Algernon Charles Swinburne]], az ír [[Oscar Wilde]], a francia [[Paul Claudel]], az osztákosztrák [[Arthur Schnitzler]], [[Hugo von Hofmannsthal]] és [[Rainer Maria Rilke]]. A [[magyar irodalom]]ban elsősorban [[Bródy Sándor (író)|Bródy Sándor]], [[Szomory Dezső]] és [[Krúdy Gyula]] prózájában, illetve [[Ady Endre]], [[Babits Mihály]] és [[Juhász Gyula (költő)|Juhász Gyula]] lírájában mutatkoznak meg a szecesszió stílusjegyei.<ref>{{MNL|16|548}}</ref> Bródyt, Krúdyt, Szomoryt egy tágabb körbe, az [[impresszionizmus]]hoz sorolja [[Szerb Antal]], majd Adynál, Babitsnál, Juhász Gyulánál kifejti azt is, hogy nem egyetlen stílusirány letéteményesei.<ref>Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Budapest; Magvető, 1978. ISBN 963 270 651 X Impresszionizmus lásd 477-482; Ady Endre lásd 486-510., Babits Mihály 510-516. p.</ref>

* Lepsényi Miklós: A magyar stílusú templom (Rárosmulyad) - Élet, 1910