„Boskovics Jenő” változatai közötti eltérés

1980-tól egészen 2010-es haláláig főszerkesztője volt a [[Nemzetközi Súlyemelő-szövetség|Nemzetközi Súlyemelő Szövetség]] (IWF) World Weightlifting című nemzetközi magazinjának. Hosszú éveken át a [[Magyar Szó (napilap, 1944–)|Magyar Szó]] vajdasági lap állandó budapesti sporttudósítója volt. 1987-ben alapítója és főszerkesztője lett a rövid életű Foci magazinnak, majd az azt követő években a [[Nemzeti Sport]] főmunkatársa lett.
 
Pályafutása során 8 nyári olimpiáról (1972, 1980, 1984, 1988, 1992, 1996, 2000, 2004) tudósított vagy vett részt mint a súlyemelő versenyek sajtófőnöke. Az újságírás mellett hazai és a nemzetközi sportújságírók életének szervezésében is aktívan és eredményesen tevékenykedett. Életének 82. évében, 2010. április 23-án hunyt el Budapesten.
Boskovics Jenő a hazai sportújságírás „nagy öregjeinek” jeles tagjaként a régi újságíró-iskola tanítványa és híve volt. A sportstatisztikák elismert mestereként tartották számon. Vallotta: ''„adatok, tények, számok: ez mindennek az alapja”''. Évszámok, nevek, események, dátumok, gólok, kilók – ezek az adatok mind fejében is voltak.
 
Avatott szakértőként fő területei a [[labdarúgás]] mellett a [[súlyemelés]] és az [[ökölvívás]] volt. Legendásan híres barátság fűzte a magyar sport kiemelkedő csillagaihoz, [[Papp László (ökölvívó)|Papp Lászlóhoz]]<nowiki/> és [[Puskás Ferenc (labdarúgó)|Puskás Ferenc]]<nowiki/>hez.
 
Életének 82. évében, 2010. április 23-án hunyt el Budapesten.
 
Halála után, 2011-ben a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség lapja, a World Weightlifting ''"Jenő Boskovics Trophy”'' címmel emlékére díjat alapított, melyet minden évben az Év Súlyemelője és Súlyemelőnője vehet át internetes, az egész világra kiterjedő szavazás alapján.
 
== Érdemei és tisztségei ==
38

szerkesztés